HTML

Alekadonisz feleséget keres

A blog célja Alekosz feleségkeresős műsorának követése, s véleményezése. A szereplőkön, eseményeken folytatott öncélú élcelődés, gúnyolódás, vagy csupán a történések szubjektív szemszögből történő leírása, dokumentálása. Ajánljuk mindenkinek, aki szereti Alkoszt, s azoknak is, akik utálják.

Friss topikok

Linkblog

Archívum

Szuperprodukció! Alekosz és Olivér együttese országos turnéba kezd

2011.06.05. 17:13 pimpalini

A szórakoztatóipar kicsit olyan mint egy kiöregedő félben lévő, szenilis zenebohóc. Rosszak a tréfái, egyre hamisabban játszik, egyre gyengébben énekel, s egyre inkább ismétel. Ismétel, hisz elfelejti, hogy amit éppen újdonságként próbál elénk vezetni, azt nemcsak tegnap, hanem már 20 perccel ezelőtt is hallottuk. Ráadásul mindezt azzal súlyosbítja, hogy egyre gyengébb produkciókat, poénokat épít fel a régiek, meguntak helyett. Legalábbis Magyarországon. Miért is ez a hasonlat? Mert ha az utóbbi évek kereskedelmi televíziózásának termékeit vizsgáljuk, nem túl meglepő színvonaleséssel kell szembesülnünk. Tudom, egy időben fociszerető honfiak körében divatos volt a kifejezés: ennél már nincs lejjebb. Aztán volt. Ha a fenti iparágra gondolok, úgy hiszem nincs lejjebb, viszont biztos vagyok abban, hogy hitemben - mint az említett fociszurkolók már néhányszor - csalódni fogok. Persze beszélhetnék most sok műsorról mondjuk a celebek tortadobálásától a hazai, egynyári sztárocskák kinevelésére szolgáló, úgynevezett tehetségkutatókig, de maradok - egyelőre - Alekosz barátunknál és a hozzá valamilyen szinten kapcsolódó, "járulékos elemeknél." Arra már céloztunk párszor itt, hogy műsora lényegében egy néhányszor már lerágott csont, a feleségkereső show, kezdetben viccesnek, paródiának tűnő, felújított kiadása volt. Másrészről, mivel a vasat addig kell ütni, amíg meleg, a VV4-et követően érdemes volt a nyertes népszerűségét meglovagolni, s a karaktert még néhány hétig futtatni.

Futtatás. Hát igen, elérkeztünk a lényeghez. Ugyanis Alekosznak szeptemberig tele a naptára haknikkal. Mint ahogy Olivér, Szandika, Jerzy, Gombi, ő is haknizni fog szerte az országban. Battonyától Makóig, Őriszentpétertől Záhonyig. A nagyobb városoktól a kisebb méretű falvakig. A hakni önmagában nem probléma. Nincs vele semmi baj. Hisz korábban, s napjainkban is, rengeteg zenekar és művész élt ezzel a pénzkereseti lehetőséggel. Volt idő, mikor a Hobo Blues Band, az Edda, vagy a Bikini minden közepesebb településen fellépett. Vagy éppen Sas József, Gálvölgyi János, Hofi Géza is szinte megfordult minden vidéki művelődési házban. A Showder Klubos fellépők is járják az országot, televíziós megjelenéseik mellett fellépnek szalagavatókon, munkahelyi ünnepeken, lakodalmakban, fesztiválokon, egyetemi bulikban. Poénokat mesélnek, szórakoztatnak. Fentebbi művészek zenélnek. Bulit csinálnak. De felteszem a kérdést: Alekosz és társai vajon mi a búbánatos fityfenét fognak nyújtani a közönségnek? Odáig rendben van, hogy például Szandika képes a kamerák előtt visítani, őrjöngeni, bőgni, no meg ordítani egy kondigéppel. De ebben mi a különleges? Az ideggyenge, hisztis emberek látványa nem túl szórakoztató. Rúd körül is képes vonaglani, de azért egy ilyen megjelenés, egy ilyen produkció nem kifejezetten családi program, sőt, első randis szórakozásnak sem ideális. Míg mondjuk egy dumaszínházi est, vagy egy L'art pour l'art előadás inkább. Nyilvánvaló, hogy a villakertet telefingó VV4 dobogós, s szívecskéket előszeretettel küldözgető konkurenciájának fellépései is inkább szólnak az egyik nem bizonyos egyedeinek, mint szélesebb tömegeknek. Leánybúcsún, éjszakai lokálokban érthető egy ilyen fellépés, de nem hinném, hogy Magyarországon szélesebb rétegeknek tartalmas szórakozást nyújtana mindez. Olivér "bemutatóiról" közvetve már esett szó, mégis érdemes róla pár mondatban megemlékezni. Hisz a televízióban láttuk, hogyan várták őt rajongói, s mennyire epekedtek autogramjáért. Nos kérem, ez az ember egy igazi, eposzi jellemzőkkel megáldott hérosz. Tud kérem sört csapolni, sört inni, beszélni, nagyokat kacagni, dohányozni, pálinkát fogyasztani, lányokat ölelgetni, valamint enni. Ez utóbbit akár a nap minden pillanatában, viszonylagos rendszer nélkül. Legalábbis barátja műsorából ez derült ki. Ezek után felesleges megkérdezni miért is várnak az aláírására emberek, miért hívják meg őt különböző rendezvényekre, s teljes mértékben érthető az is, hogy rajongótáborral rendelkezik. Amit ő tud, más meg sem közelítheti. Nem mindennapi férfi, az már biztos. Lassan közelítve a tűzhöz, szót kell ejtenünk Éváról is, ugyanis sokak szerint követni fogja Alekosz "fellépéseit". Éva tehetsége vitán felül áll. Fetrengéseire a nagyérdemű bekapcsolt kamerákkal készül, hogy legyen mit másnap feltölteni valamelyik közösségi oldalra, vagy videómegosztó webes felületre. Az is egyedülálló Évában, hogy bármikor, szinte átmenet nélkül képes előadni egy dührohamot, különösebb kiváltó ok nélkül. Ez természetesen szintén videótéma. Alekosz pedig... Alekosz. Neki tényleg semmit sem kell művelni, elég léteznie, integetnie, netán csak mereven néznie. Ez kérem ma már önmagában produkció. Ez már elég az embereknek. Ő az ideális "előadóművész". Nyilván ő is rendelkezik Olivér kvalitásaival, képes sört vedelni, pálinkázni, csajokkal beszélni, menni, jönni, állni, fejet vakarni, de minden bizonnyal a fellépéseik alkalmával fel fogják osztani ezeket a "műsorszámokat", nehogy két "előadóművésztől" is ugyanazt kapja a közönség. Teszem azt ha Olivér kacarászik és lányokat ölelget, akkor Alekosz beszélni fog és sört fogyasztani. Ha Alekosz netán nézni akar mereven, akkor Olivér ülni fog, Éva pedig fetrengeni. Persze lesznek közös számok is, mikor a két "eszményi férfi", a két "hős" pálinkával koccint, miközben a háttérben Éva sikítozva ugrál, imitálva azokat az érzelmi kitöréseket, melyeket a villában a két srác sikeres párbajai után láthattunk tőle. Vagy Alekosz fecske alsóba öltözve kergeti Évát, mialatt Olivér sörrel a kezében szurkolásra buzdítja a nézőket. Esetleg Éva kelleti magát, táncot imitál, Alekosz mereven, fátyolos tekintettel bámulja, Olivér pedig hortyog a színpad szélén.

Egyszóval lesznek komoly előadások, felejthetetlen pillanatok, már-már zsenialitásba hajló produkciók. A szórakoztatóipar tehát működik. Sajnos. Nyugodtan kijelenthető ugyanis, hogy a VV4 szereplőinek országos fellépései a bevezetőben említett "zenebohóc" szánalmas és színvonaltalan tréfái. Tréfák, melyek igen hamisan szólnak, s egyáltalán nem viccesek.

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény szórakozás bulvár olivér alekosz haknik

A kuplerájnak vége, mindenki mehet haza

2011.06.04. 14:37 pimpalini

Tény, hogy eddig nem volt olyan televíziós műsor, ahol kéjhölgyeket reklámoztak volna. Legalábbis nem főműsoridőben. Vagy eddig nekem kerülte el a figyelmem. Jó, persze azt is lehetne erre mondani, hogy lényegében minden olyan "hírműsor", amely playmate-ekkel, "modellekkel", kamerák előtti pózolásból élő, drága lányokkal foglalkozik, lényegében nőket futtat. Ugyanis minden ilyen szereplés megemeli az árat. Azt a bizonyos árat, amibe a hölgyemény "kerül" egy tehetősebb hódolójának. Nem szükséges, hogy az illető bankók formájában fizessen a lány "szolgáltatásaiért", elég ha csak arany fülbevalóval, piciny városi autóval, jamaicai nyaralással kedveskedik neki azért, hogy vele legyen. Hogy vele és ne mással, jelenjen meg a pesti éjszakában, a kamerák előtt, a bulvármagazinok lapjain. Mert ma már - bár mondhatnánk, hogy mindig is így volt - az "úri", legalábbis gazdag, tehetős réteg tagjaként nem elég autóval villantani. Ma már minden mezei adócsaló vagy színesfémgyűjtő szerezhet magának BMW-t, Audi A8-ast, netán Mercedest. Az öltözködés, vagy éppen a különféle ékszerek, órák sem feltétlenül jelentenek alfahími státuszt. Ellenben ha valaki egy híres, országszerte látott szépasszonyt "szeret", illetve vele jelenik meg egy rendezvényen, az már valami. Érthető, hogy minél többet foglalkozik a média egy nő nemi szerveivel, annál inkább keresett lesz az illető a tehetősebb férfiak között. Ha a hímtag másik végén álló ember oldaláról vizsgáljuk meg a dolgokat, az is teljesen érthető, miért is akar sok leányzó kamerák előtt feszíteni, miért is akar rivaldafénybe kerülni. Aki eldöntötte magáról, hogy nem robotolással akar havi 80-120 000 forintot keresni, s egy picit is megfordulnak utána a férfiak az utcán, annak lényegében mindegy, hogy titokban fekszik le néha pénzért, ingyen lakhatásért tehetős pasasokkal, neten hirdeti magát főállású hivatásosként, vagy éppen elmegy egy országos nézettségű tévéműsorba szerepelni. Ez utóbbival csak nyerhet, hisz emelheti az internetes árfolyamát, és /vagy bekerülhet magasabb körökbe is, mint "péniszkarbantartó menedzserasszisztens". Legrosszabb esetben maradnak számára az óránként 10-15000 forintot fizető családapák, egyetemisták, középkorú közép- és felsővezetők, unatkozó aranyifjak. A "Szerelem a legfölsőbb szinteken" műsorban közvetett módon ilyen hölgyek is hirdethették magukat, bemutatva bájaikat az egész országnak. Nem lennék meglepve azon, ha a műsort követően a válság okán korábban naponta 3-4 "ügyfél" hívását fogadó nők telefonja folyamatosan csörögne. Ha csak Alekosz öccsének mondatát idézzük emlékezetünkbe (azt mondta, szívesen bevállalná Veronikát, ha Alekosznak nem kell), nem túl merész az a feltételezés, hogy bőven lesz olyan férfi, aki megpróbálná felszárítani Barbara könnyeit, megvigasztalná Brigittát, vagy éppen szívesen tartaná ki Beatrixot. A hastáncos Orsolya művészetére is minden bizonnyal lesznek újabb vevők, míg a sértett Magdi masszírozó tudományát is sok ember veszi majd igénybe. Minden bizonnyal "pajkos póni" szelídítésre is lesz elég vállalkozó, így a felettébb idegesítő Andreának sem lesznek társkeresési, s egyúttal anyagi gondjai sem a jövőben. Lényegében teljesen mindegy, mit is értékesít, lesz vevő a termékeire.

Egyszóval annak ellenére, hogy 16 lányból 15 nem nyert semmit, valójában mindegyik hölgy "árfolyama" felment a nemek közötti "húspiacon". S ezzel a "tőzsdei hosszal" mindenki azt kezd, amit akar, vagy éppen amit a gyomra még bevesz.

1 komment

Címkék: vélemény élet bulvár prostitúció nők televízió

Olivér, az állandóan éhes pojáca

2011.06.03. 12:02 pimpalini

Most, hogy vége a műsornak, lehet írni néhány összefoglalót arról, hogy az egész jelenség milyen benyomásokkal bírt. Kezdjük az egészet Olivérrel, aki Alekosz barátjaként került a műsorba, illetve rá hárultak a szervezési, kiválasztási feladatok. Legalábbis a közönség így tudja. Benkő óta nyilvánvaló, hogy egy feleségkeresős műsorba a főhős mellé kell egy fegyverhordozó is, akivel lehet beszélni a lányokról, akivel esténként lehet italozni, meg aki csak úgy ott van a főszereplő mellett, mert nem túl szerencsés önmagában mutatni őt a nézőknek. Egyszóval kell egy barát, aki kimondhat olyan dolgokat, amik befolyással lehetnek a főszereplő döntésére, aki tesztelheti a lányokat, aki instrukciókat adhat hősünknek, mit és hogyan csináljon. Benkő barátja és sofőrje meglehetősen lubickolt szerepében, olyannyira, hogy néhány feleségjelöltre férfiasan rá is mászott. De beszéljünk akkor kicsit Olivérről, s kamerák előtti megjelenéséről.

Már az első posztunk idején nyilvánvalóvá vált, hogy Olivér baromi rossz munkát végzett. Miután internetes társkeresőkön hirdette a lehetőséget, mint később kiderült, benézett néhány kuplerájba is. Az a tény, hogy a lányok "mindössze" negyedéről derült ki konkrétan és egyértelműen, hogy hivatásos szexmunkás, eléggé meredek dolog. S mellettük is volt még pár "gyanús" eset, ott van rögtön az arának választott Veronika, aki minden bizonnyal nem pénztáros kisasszonyként, vagy hipermarketben dolgozó ügyfélszolgálatosként kereste meg a szilikonra valót. Vagyis nyugodtan kimondhatjuk, hogy Olivér rossz munkát végzett, figyelembe véve, hogy a műsor címe nem "Alekosz a kuplerájban", vagy éppen "Kurválkodás a legfölsőbb szinteken" volt. Ráadásul ha végigzongorázzuk a lányok külsejét és jellemét, azt is ki kell mondani, hogy Olivérnél még egy vak és süket teve - ezúton is megkövetjük ezen fogyatékkal élő jószágokat - is jobban szelektált volna. Persze ha arra gondolt, hogy Alekosz eddigi partnereinek átlagtömege 115 kg volt, legalábbis a papírhérosz tett erre utaló kijelentéseket villabeli tartózkodása alatt, akkor valamennyire megértjük Olivér szelektálási elveit. De ez még nem lenne önmagában akkora volumenű probléma, esemény, hogy miatta érdemes legyen Olivérre pazarolni a karaktereket. Térjünk hát át Olivér pojáca oldalára.

Aki nemcsak a reklámblokkokat látta a műsorból, hanem végig is nézett pár részt, feltűnhetett neki Olivér viselkedése. Kezdjük az öltözködéssel. Nem tudni, mennyiben volt szándékos az, hogy szemben Alekosz farsangi jelmezeivel, Olivér állandó jelleggel úgy festett, mintha egy fölvilágosító, munkanélküli belvárosi drogdíler, vagy utcai deszkás kölyök lenne. A műsorvezetők egyszer megjegyezték, hogy Alekosz saját magának választotta ki öltözékét. Ezzel persze megérjük a csatornánál dolgozó öltöztetőket, ruhaszponzorokat is, hogy a kijelentés megszellőztetésével magukról kívánták lehámozni a felelősség ragacsos nyúlványait amiatt, hogy a görög néha úgy nézett ki, mint egy elmegyógyintézetből szökött ápolt, vagy egy farsangi szezonból itt maradt duhaj. De ezek szerint Alekosznak volt választása, azaz elé helyeztek néhány garnitúra jelmezt, lovaglócsizmát, meg más szponzori terméket. Így tulajdonképpen meglepő, hogy a fegyverhordozó tisztét magára erőltető Olivér számára nem nyílt lehetőség Alekosz ruházatával viszonylag harmonizáló öltözék kiválasztására. Most őszintén: el tudunk képzelni egy lovagi páncélt öltő Don Quijote mellett egy rövidnadrágos, Liverpool mezt viselő, tréningcipős Sancho Panza-t? Alekosz lovaglócsizmáinak nyomában Olivérnek is minimum illett volna egy rizsporos parókát, XIV. Lajos korabeli ruházatot, s lornyonszerű alkalmatosságot ölteni. Vagy minimum 19. századi lakájstílusban öltözködni. elvégre ha már farsang, akkor ne végezzünk félmunkát. Persze elhisszük, hogy ez a viselet kényelmetlen lett volna. Figyelembe véve azt a tényt is, hogy minden bizonnyal Olivérnek a villán és a lakóbuszon kívül is akadhattak "szervezési" feladatai. Valószínű, hogy a sarki kocsmában is érdekes szemekkel néztek volna rá, miközben hitelben fogyasztja el napi 7. sörét, mondván, hogy sietnie kell Szandikához, aki tanácsokat fog adni Alekosz barátjának az aznapi kiválasztásához. De akkor legalább ne mindig tréningcipőben, kockás ingben és fura nadrágokban jelent volna meg a kamerák előtt. Mert egy tinitől, egyetemistától még elnézzük ezt, hisz trendinek kell lennie, de egy 30 fölött járó arctól, ráadásul a televízióban ezt nehezebb tolerálni. De térjünk át a viselkedésre.

Olivér magaviselete még akkor is feltűnt volna, ha a műsor izgalmasabbra sikerül - megjegyezzük ez nem lett volna túl nehéz feladat. Ha mondjuk napi szinten történtek volna pofozkodások, verekedések, szexcsaták, akkor is jól emlékeznénk arra, mikor Olivér éppen szendvicset evett, s tele szájjal társalgott barátjával. Vagy Alekosz esti látogatásai alkalmával, barátját követve Albert kekszet rágcsált, vagy más falatokkal volt tele a szája. Az sem volt utolsó, mikor a "drámát" fokozandó, egy reggeli feladat bejelentését követően elfogyasztott néhány zacskónyi ropit. De a leginkább megejtő képünk róla az, mikor Alekosszal éppen egy fontos kérdést tárgyaltak meg, s a görög legfrissebb randis élményeit vezette volna elő, de hűséges társa leintette őt, mert hirtelen le kellett húznia egy fél üveg sört. Hosszú másodpercek után, jóllakott óvodásként szólt barátjának, most már, hogy nem fog dehidratálódni, Alekosz folytathatja a mesét. Persze maradandó élmény az is, mikor félig lehúzott zoknikkal ékesített lábait a kamerák elé nyomva feküdt barátjával egy ágyon. De az sem volt éppen utolsó, mikor Alekosz precízen elkészített reggeli szendvicseit lejmolta le, s beszélgetés közben tolta az arcába. Felmerül a kérdés, hogy az RTL Klubnál nincs ebédszünet? A stábtagokat nem engedik el enni? Olivért is éheztették? Ezért kellett a "szerencsétlennek" minden adandó alkalommal a majmot tömnie? Vagy bújtatott reklámról beszélhetünk? Hízókúra reklámról? Netán a forgatások mindig valamelyik főétkezés idejére estek? Vagy Olivér súlyos cukorbeteg, s 15-30 percenként el kell fogyasztania valamit? Vagy egyszerűen csak akkora prosztó, faragatlan tuskó, hogy az operatőrök előtt sem szégyellt étkezni és tele szájjal beszélni? Netán egész nap táplálkozott, így nem akadt olyan, forgatásra alkalmas időpont, amikor nem volt valami a szájában?

Emellett annyit még mindenképp érdemes megjegyezni, hogy botcsinálta, modern és éhező Sancho Panzánk szinte minden villabeli hölgyet megölelt vagy háromszor, teljesen mindegy, hogy az illetőnek szüksége volt-e vigasztalásra, vagy sem. Ezek után már várjuk következő médiabeli szereplését, amikor is egy Vacsora csata alkalmával vendégei kosztját is felzabálja.

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény televízió olivér gúny alekosz

Show must go on

2011.06.02. 16:36 pimpalini

A boldogító igen kimondását követő napok sem telhettek el alekoszos hírek, bejátszások, riportok nélkül. Bármennyire vártuk is, hogy az egésznek vége legyen, a szappanopera folytatódik. Persze ennek is oka van, a sok bulvárból élő semmirekellőnek is meg kell élni valamiből. Ennek tudható be, hogy a létező összes RTL Klubos beszélgetős műsorba meghívták a magyarországi görögök szégyenfoltját, továbbá az internetes média sem várt túl sokat az első interjúval. Ahogy azt megjósolni lehetett, a párocska, Veronika és Alekínó finoman fogalmazva sem csüngenek egymás nyakán. Ez mindkét fél részéről érthető. Alekosz időben tisztázta arájával azt, hogy a feleségkeresős műsor ellenére a VV4 győzelemmel nyert kiruccanásra nem a szilikonreklámot viszi magával. Vagyis a némber nem számíthat semmilyen hozományra, még egy petákra sem a sokmilliós nyereményből. Persze - hogy a sajtómunkásoknak legyen dolga - a leányzó ezen besértődött, így már göröghonba sem akart együtt elutazni a papírherkulessel. Az egész arra volt jó, hogy maholnap lehessen újabb cikkeket és "drámai" riportokat készíteni a kibékülésről. Érthető ez a színjáték, hisz Veronika számára nagy a tét. Vagy ott folytatja, ahol abbahagyta, tehát férfiakat fog itatni és játékra bíztatni egy kaszinóban. Netán műkebleit árulja majd néhány mazochista, ízlésficamos szerencsétlennek. Vagy, úgymond magyar celebesen "befut", s karrierje csúcsaként meghívják akár egy Vacsora csatába is. Lényegében egyik esetben sem kell dolgoznia, így mindkettővel jól jár.

Alekosz pedig csajozhat kedvére, amíg a pénze tart. Remélhetőleg nyaralása alatt csend lesz, bár a csatornától még az az aljasság is kitelhet, hogy az orrunk alá dörgölje, hogyan is issza az úzót egy pireuszi illemhelyen ülve, két fenéktörlés között az illuminált hellén borjú.

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény bulvár nők televízió alekosz

Alekosz, a groteszk, elmegyógyintézetből szökött Vilmos herceg

2011.06.01. 14:07 pimpalini

Az, hogy Alekosz Veronikát választotta, a döntő estéjén meglepőnek tűnhetett, de a későbbiek fényében logikus döntésnek bizonyult. Veronika volt az, akit könnyebb volt a műsor után lerázni. Ugyanis a párocska tegnap már a szakítás útjára lépett. De térjünk vissza a vasárnap estére.

A döntő ceremónia inkább volt vontatott, mint szórakoztató. Ennek ellenére akadt néhány remek poén, illetve kacagásra, heherészésre okot adó pillanat, kép, hozzászólás. Balázs szokás szerint élvezte a helyzetet, látható volt, hogy szórakozik a két megmaradt feleségjelölttel. Különösen Veronikát faggatta sszívesen, míg a hallgatag Olgához néha-néha akkor is hozzászólt, mikor nem róla volt szó. Ugyanis az orosz leányzó úgy ült a székében, mint aki lassacskán elalszik. Mint egy igazi közepes tanuló az iskolában, aki jólneveltsége okán nem zavarja az órát, de nem is figyel oda a történésekre. Balázs - viszonylag gyakori - "Olga hogy vagy?" kérdéseire azonban muszáj volt válaszolnia, így azért azt legalább megtudhattuk, hogy az adás ideje alatt jól érezte magát. Természetesen a műsor vezetői nem tudták, nem akarták kikerülni a legkényesebb kérdést, amire egy profi hozományvadásznak eleve fel kellene készülnie. Minimum egy, de inkább kettő válasszal, amit gondolkodás nélkül vezet elő. Nos, nem meglepő, hogy a szeméremajkait az arcán hordó, tejeszacskó keblű rettenet össze vissza habogott, összefüggéstelen mondatok sorát vezette elő arra a kérdésre próbálva válaszolni, hogy mi lett volna, ha Alekoszt egy buszmegállóban látja először. Akkor is "megszereti", vagy csupán elmegy mellette? Rutinos versenyzők ilyenkor szinte rögtön rávágták volna, hogy Alekosznak olyan kisugárzása van, hogy hozzá képes a csernobili négyes blokk hámozott léggömb, hogy állhatott volna ő akár melegítőben és strandpapucsban is a közért előtt, akkor is belé szeret. De Veronika nem volt rutinos. Sőt. Igazából még ellenkező értelmű választ sem kaptunk. Csupán némi nyavalygós csacsogást, mindenféle értelem és gondolatok nélkül. Veronika társaságában biztosan kifizetődő lehetett eddig ez a fajta reakció, bár azt meg kell mondjam, elképzelni sem tudom, milyen emberek lehettek azok, akik ezt a fajta nyöszörgést elviselik, elviselték. Nekem már 3,14 perc is sok lenne, főleg a látvánnyal együtt. Szóval valahol megértem, miért nem mondjuk telemarketingesként dolgozik az említett nőutánzat. Nem tudom elképzelni azt a nyugalmából kiugrasztott kisnyugdíjast, aki Veronika "érveire" hallgatva - "...vásároljál naaaaaa, ez olyan jóóóó, naaaa..." - rögtön megrendel egy univerzális tisztitócsomagot kádszivacsba oltott hajszárítóval. De a horror műfaját berekesztve, visszatérve a történésekre, ismét kiderülhetett, hogy Veronika az, ami. Nem több. Kevesebbnek pedig már igen nehéz lenne lennie emberi génállománnyal. A további szereplőkről is ejtsünk pár szót. A másik műsorvezető, Lilu is hozta a tőle megszokott színvonalat, gondolom ez a tény sokaknak nem meglepő, főleg azoknak, akik az ilyen dolgok okán nem néznek tévét. De elvonatkoztatva a műsor lényegétől - volt ilyen? - Lilu külseje a "nem semmi" kategóriába tartozott. Az egy dolog, hogy a VV4 alatt idiótábbnál idiótább göncökbe öltöztették, néha még röhejesebb cuccokba, mint az X-Faktor égimeszelő műsorvezetőjét, akinél leginkább az ostobenkó gumicsizmás kreáció vitte el a képzeletbeli aranymálnát. De itt Lilu végre kivillanthatta asszonyos lábait, így akár nőnek is tűnhetett a képernyő előtt ülő nézők számára. A felsőruházata sem volt rossz, sőt, valamiért még harmonizált is a szoknyával és lábbelivel. Valljuk meg, ez azért nem megszokott a divat- és televíziós szakmákban. Azonban a fejére helyezett műhajkorona megdöbbentő volt. Illett az egész műsor groteszk értelmetlenségéhez. Ugyanis maga az alkotás nagyon is látványos volt, ám alatta Lilu arca néha kicsit úgy hatott - a smink következtében? - mint egy nyugdíjas anyóé. Erre mi is a műsor végén jöttünk rá, mikor Balázs mondataira reagált fejbólintásokkal, néhány rövid szóval, vagy csupán a tekintetével. Persze az is lehet, hogy a sok televíziós szarlapátolás nyomait viseli magát, amin természetesen senki sem csodálkozna.

Az est groteszk értelmetlenségét mondhatni megkoronázta a görög sakkfenomén megjelenése. Már az öltözéke röhejes volt, de Olivérrel együtt úgy festettek, mintha a képzeletbeli "Egy jenki Napóleon udvarában" című film jelmezpróbáján járnánk, ahová betévedt egy kivénhedt, amnéziás drogdíler is, aki elveszett a húszas évei elején. Tehát Olivér ismét meg tudott jelenni a kamerák előtt, a szokásos farmer-kockás ing viselet mellett a fehér tréningcipő sem maradhatott el. Mentő körülmény, hogy ezúttal nem fogyasztott el semmit sem műsoridőben, viszont újból nem tudta kihagyni az ölelgetős ceremóniát. Alekosz tekintete nem volt annyira fátyolos, mint korábban néhány esti szívceremónián, látszott, hogy komolyan vette az utolsó adást. Vagy nem engedték pálinka közelébe. Viszont a döntését követően sajnos odaült a színpadra erősített szintetizátorhoz s énekelni kezdett. Korábban, a műsor alatt már tanúi lehettünk egy hasonló merényletnek. Ezt szinte elfelejtettem, de ha már szóba került Alekosz vernyogása, mindenképp szükséges megemlíteni a már Monthy Python sorozatba illő "valamit", ami korábban a nagyérdeműt "szórakoztatta". Az egész azzal kezdődött, hogy Balázs felkonferált egy újabb idiótát, aki egy zenés videót töltött fel a youtube-ra, s ezt aztán sok-sok másik idióta meg is nézte. Ez okot teremtett arra, hogy a színvonal emelése okán ezt a betörő és stricci küllemű egyént meghívják ebbe a műsorba. Nos a látvány önmagáért beszélt. Adott volt ugyanis egy kigyúrt, ám nem szálkásított, helyenként zsíros véglény, aki simán szerepelhetett volna bármelyik maffiafilmben testőrként, vagy fekete bokszolóként. A színpadon egy szál fürdőnadrágban és köpenyben jelent meg, mikrofonnal a kezében. Ez utóbbit nyugodtan elhagyhatta volna, ugyanis még arra sem tudták megtanítani, hogy a dalában szereplő 5-8 szót és számtalan nyögést a playbacknek megfelelő időben imitálja. Voltak fél-2 másodperces késések is, ami azért egy ilyen szintű előadásnál meglehetősen bosszantó. Szóval 1 perc után lekerült a köpeny is, erősítve a "dal" mondanivalóját: "...erős vagyok, nagy kan vagyok, mindenkit meg...". A látvány az első sorokban helyet foglaló exfeleségjelölteknek bejött, persze azt is hozzá kell tennünk, hogy Beatrix, Brigitta és Magdi "munkájánál" az ilyen emberszabásúak mindennapos jelenségek. A közönség egy idő múlva udvarias tapssal jelezte, hogy illene már befejezni a produkciót, ám a színpadon vakkantgató és magát rázó véglény nem vette a lapot, sajnos maradt még pár percig. A két háttértáncos hölgy legnagyobb bánatára. Az egész jelenetről egy tavalyi szépségverseny jutott eszünkbe, ahol neves fellépők csináltak hülyét magukból. Akkor még azt hittük, annál már nincs lejjebb. De. Sajnos van. Szóval ehhez képest Alekosz egy Richard Clayderman szintjén zongorázó, Steven Tyler ifjúkori hangján éneklő, színes előadóművész volt, de eme abszolút nulla nélkül csupán röhejes és fájó közjáték. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogyan is élhetett meg ő korábban zenélésből, mert amit a színpadon előadott, az inkább volt macskazene, mint színvonalas dalolás. Ugyanis a második helyre szorult Olga és az ártatlan közönség a "Ha volna két életem" című dalt kapta ajándékba az elmegyógyintézetből szökött Vilmos hercegnek öltözött ápolttól. Nyugodtan kijelenthető, hogy ezt sem kellett volna, de az olajos testű fegyenc után már mindegy volt. S ha már szórakozás és szórakoztatás, ha az RTL Klubnál maradunk, Alekosz műsora nélkül sem kell nélkülöznünk a "remek" dolgokat. Ugyanis kiderült, hogy Fábry Sándor következő vendége egy gáz, Fluor lesz. Na azt már nem fogom megnézni. Az ősi majáknak sajnos igazuk volt. Úgy látszik valóban közeleg a világvége.

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény szórakozás bulvár nők idiotizmus televízió gúny kiválasztás alekosz véglények 20.adás

A végső döntés előtti "izgalmak"

2011.05.29. 15:27 pimpalini

A Benkő feleséget keres műsor utánzatának, paródiájának szánt, kuplerájba tévedt Alekosz-show a döntés napjához érkezett. Lényegében az utóbbi napok történései - egy-egy egész napos randi - annyira banálisak és kiszámíthatóak voltak, hogy egy rövid összefoglalónál többet nem érdemes róluk írni. Új dolgot egyik szereplőről sem tudtunk meg. Veronikáról már mindent leírtunk, felesleges a továbbiakban vele foglalkozni. Elég volt belőle eddig is minden olyan embernek, aki a nőkben bármilyen pozitív tulajdonságot tisztel. Ugyanis Veronikában ezek közül egyik sincs meg. Mondhatjuk azt is, hogy a szerkesztők a női nem igazán rosszízűre sikerült, provokatív karikatúrájával, kigúnyolásával szembesítették a nagyérdeműt. A szilikonos plázalényről tehát nem érdemes több dolgot leírni, Olgáról pedig továbbra sem lehet. Egyik nő megadta Alekosznak azt, amit akart, így a - műanyagot valószínűleg kedvelő - papírhérosz végre hús-vér nő jelenlétében engedhette szabadjára örökítő anyagát. A másik pedig még tovább, az érzelmekre játszva, végletekig húzta, a botrányos közhelyeket véresen komoly arckifejezésekkel pufogtató "nyárimikulást". S tulajdonképpen Alekosz sem okozott csalódást, ugyanis mikor két napon belül a második "hódítását" is elkönyvelhette volna, inkább azzal törődött, hogy rózsaszirmokat hajigáljon ki az ágyból, a használt óvszerek helyett. Vagyis egyik oldalról nézve az érintettek nagyon jól játsszák a szerepüket, másrészről Alekosz pedig továbbra is igen komolyan önmaga, ami együtt elég dermesztő, egy idő után már inkább fárasztó, mint vicces látvány. Egyszóval őszintén örülünk annak, hogy a műsor a héten véget ér.

S hogy ki nyeri meg? Lényegében mindegy. Van arra egy kisebb összegünk, hogy bárki is kap ma gyűrűt/kulcsot, nem fog sokáig a botcsinálta lakodalmas dj. mellett megmaradni. Mi Olgát tippeljük befutónak, mivel Alekosz Veronikából kihozta a maximumot, így a műnő ettől kezdve már nem érdekes. Olgával viszont még sakkozni sem sikerült, tehát tartogathat kettejük számára némi izgalmat a közösen megélhető jövő.

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény szórakozás bulvár szex nők televízió döntő veronika kiválasztás olga alekosz 17.adás 18.adás. 19.adás

Alekosz vigyázz, jön a való világ!

2011.05.29. 14:57 pimpalini

Célegyenesbe érkezett a feleségkeresős műsor. Ma este eldől, ki is nyeri meg a masszázsmedencét, a sok-sok pálinkát, s a nyaralást. Vagyis kinek kell még legalább egy hétig jó képet vágva az egészhez elviselni a görög lókötőt. Mint ahogy az lenni szokott, kevéssé valószínű, hogy bármelyik hölgy esetében is a későbbiekben túl mély kapcsolatra, netán valódi házasságra kerülne sor. Néhány hétig köti még őket a szerződés, elmennek néhány tévéműsorba szerepelni, írnak róluk a bulvárlapok, megjelennek néhány rendezvényen, amely alapvetően a magamutogatásról, a bulvármédia cikkgyártásáról, no meg a kevésbé szerencsés celebek étkeztetéséről szól. Az RTL Klub számos esetben fog töltelékműsorokban értekezni a párocska "boldogságáról", első kamera nélkül együtt töltött perceiről, óráiról, az első otthoni közös vacsoráról, aztán szép lassan, hetek múltán levisznek bennünket a "szerről". Ezt is ugyanúgy el fogjuk felejteni, mint a Benkő-féle műsort. Ezeket a lányokat is elfeledjük majd, mint Benkő feleségjelöltjeit, s "feleségét". A kamerák kereszttüze, fél ország megfeszített, röhögésbe vagy éppen szánakozásba fulladó figyelme után Alekosz is kap néhány napnyi pihenőt, majd jönnek a haknik. S jöhetnek a valódi feleségjelöltek. A pénz és a hírnév - bár a mai világban utóbbi is elég - ugyanis vonzza a "Tabáni István-jelenség" nevű nyavalyában szenvedő embereket. Elsősorban nőket, már csak azért, mert az illető, aki(k)ről szó van, férfi. Természetesen a képlet fordított nemi felállásban is működőképes, csupán kevésbé látványos. Szóval előkerülnek majd azok a hölgyek - nem kis számban, s nem kicsit erőszakos fellépéssel - akik eddig észre sem vették az Alekoszhoz hasonló küllemű férfiakat. Akikre maximum szánakozó pillantásokat méltattak eddig az utcán, vagy a hátuk mögött kiröhögték esetlenkedésüket némely szórakozóhelyen. Az eddig levegőnek nézett, maximum lesajnált hellén szájhős egy fél év alatt keresett személy lett. Nemcsak milliói miatt fognak megfordulni utána az utcán ezek a fentebb említett nőszemélyek, némberek, hanem elsősorban azért, mert híres. Autogramokat fognak tőle kérni, csábos pillantásokat lövellni felé, ajánlatokkal bombázni. Már csak a móka miatt is kikezdenek majd vele az utcán, a villamoson, vagy éppen a különböző szórakozóhelyeken. Hogy libatársaságukban elmondhassák, együtt buliztak egy "sztárral". Addig persze nem jut el értelmük sercegő, pislákoló lángja, hogy az illető egy felfújt léggömb, amiből épp most engedik le szép lassan a levegőt. Nekik ez nem számít. Őket nem az eszükért szeretjük. Pontosabban nem az eszükért nem szeretjük. Az igazi kihívást Alekosz számára pontosan ezek a hölgyek jelentik majd a való világban, sokkal inkább, mint a bérelt, vagy éppen rajongó státuszban mozgó feleségjelöltek. Ha nem lesz elég bölcs, nem lesz meg a magához való esze, pár hónap alatt kiforgatják majd mindenéből. Persze korábban tett arra vonatkozó utalásokat, hogy a havi egy millióját a szülei kezébe adja, de azért tudjuk, hogy lesz/lehet olyan nőszemély, aki ezen elhatározását néhány csábos pillantással, megjátszott vágytól remegő szilikonajkakkal, közszemlére tett művi dekoltázzsal a feledés homályába taszítja.

Bármi és bárhogy lesz is, Alekosz mindenképpen megérdemli sorsát. 16 000 magamutogató, karrierista, tehetségtelen, sok esetben ellenszenves és gonosz hülye közül az első helyen végzett, s ezért egy vagyont kapott jutalmul. Egy ország előtt romantikázott kéjhölgyekkel, még némi bevételért. Ráadásul ebből a műsorból az is lejöhetett neki, hogy bizony vannak és lesznek a világban olyan nők, akik megpróbálják majd elvenni tőle mindazt, amiért megküzdött. Feleségkereső műsora ebből a szempontból akár tréningnek is felfogható. Ha vagyonát a jövőben meg tudja tartani, megérdemli. Ha nem, mert nem lesz elég bölcs ahhoz, hogy elkerülje a valódi, hozományvadász cédákat és a jóban jelentkező "jóbarátokat", két év múlva ő is a zárt osztályon végezheti, mint némely korábbi "Nagy Testvér" nyertes. Mindenesetre nem fogjuk sajnálni.

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény alekosz

Kizárásos alapon maradt... Olga

2011.05.25. 23:40 pimpalini

A mai kiválasztásnál Alekosz átlátva a szitán, nem bohóckodott tovább, s rövidre zárta a helyzetet. De erről kicsit később. Előbb lássuk a mai, izgalmasnál izgalmasabb eseményeket. Mindenképpen szórakoztató volt látni a testükből élő, illetve feltételezhetően konzumhölgyként is dolgozó lányokat háziasszony szerepben. Általában véve a napjaikat műköröm festéssel töltő - pl. Veronika - tündéreknél mindig jó látni azt a fajta tanácstalansággal vegyes, bájosnak szánt vigyorral, vagy épp zavartsággal fűszerezett szerencsétlenkedést, ami a hétköznapi, háztartási teendők elvégzését, pontosabban annak kísérletét kíséri. Alekosz - aki valószínűleg már baromira unja az egészet - tehát ismét próbára tette a kérőit. Mindenkinek valami egyszerű, ám mégis látványos eredményt hozó háztartási feladatot kellett ellátni. Az egész műveletet Veronika kezdte, akinek cipőt kellett pucolni és fényesíteni. Ehhez minden eszköz rendelkezésére állt, ennek ellenére a cipő mattabb lett, mint amilyen korábban volt. Erről Rejtő nagybecsű, örökzöld szereplőjének, Vanek úrnak a lócsutakolása jutott eszünkbe. A szimpatikusan szerencsétlen figura azonban balfékségei mellett, vagy épp miattuk, egy szerethető, emlékezetes figura. Ezzel szemben a 19 évesen már ajakfeltöltésen és mellplasztikán átesett némberre - minden bizonnyal szünidei diákmunkákból spórolta össze az erre való összeget - maximum csak az utóbbi igaz. A jobb sorsra érdemes férfi szemeit kezeivel takarva nézte a mutatványt, majd a tőle már megszokott türelemmel és finomsággal alázta szét a lányt. Barbarának Alekosz ingeit kellett egy "szobainason" elhelyeznie. Elmondható, hogy Alekosz ezen egyszerű feladat megoldásán is talált kivetnivalót. Lehetett is, de semmiképp sem annyit, mint Magdi terítésén. Neki ugyanis vacsorához kellett megteríteni, tányért, evőeszközöket, poharakat, szalvétát elhelyezni. Végül is volt olyan eszköz, kellék, amit a megfelelő helyre tett.

A második feladat voltaképp nem volt feladat, csupán teszt volt. A lányok ugyanis nem tudták, hogy néhány ex-villalakót zúdítanak rájuk hűségük kipróbálása gyanánt. A fiúk azonban annyira rosszul csinálták a feladatukat, hogy a kérők rögtön, vagy körülbelül a harmadik mondat után rájöttek, hogy tesztelik őket. Veronikánál csak utólag esett le a tantusz, de neki lényegében teljesen mindegy mi is történik, csak benne legyen a tévében. Gombi Barbarát, Béci Veronikát, Jerzy Magdit udvarolta körül. A "villafiúk" mindezt a luxusbuszból nézték egy ágyon fekve. Lehet, hogy Alekosz igazi párja Olivér? Apropó Olivér. Ő ezúttal is remekelt, az első feladat alatt épp ropit tömött magába, itt pedig félig lehúzott zoknikkal feküdt a kamerák előtt. Olivér mindig gondosan ügyel arra, hogy a műsor tartsa a célként belőtt színvonalat. Már épp hiányoltuk ugyanis az utóbbi adásokból azt, hogy tömje a fejét, vagy valami "olivéres" dolgot műveljen. Visszatérve a lényegre - van itt egyáltalán olyan? - Alekosz végül is csak annyi következtetést tudott levonni a flörtökből, hogy Gombi nem igazán tud csajozni. Jobbára valószínűleg őt szedték fel eddig, mintsem ő cserkészett volna be bárkit is.

Az esti szívceremóniáról a lányok nem tudtak, csupán napközben értesültek róla hogy ezen az estén lesz. Így az utolsó pár órájuk meglehetős feszültségben telt. Eközben a képernyőből áradó színvonal és izgalom miatt karosszékében békésen hortyogó nézőket a szerkesztők egy telefonhívással próbálták sztoikus nyugalmukból kizökkenteni. Alekosz ugyanis a ceremónia előtt valakit felhívott, mivel nagyon hiányolta, minden nap gondolt rá. De akkor még nem tudhattuk meg, ki is volt vonal másik végén, hisz közbejött egy nem várt reklámszünet. Néhány perccel később azonban kiderült, hogy Olga. A szívceremónia első kulcsát ugyanis ő kapta, így a maradék három kérőnek egy kulcson kellett osztoznia. A döntés előtt azonban, a lassan totális érdektelenségbe fulladó, hellén nőfaló minden lánnyal beszélt pár percet négyszemközt.

Barbarától a milyen lenne a közös élet vele kérdésre határtalan odaadást kapott válaszul, no meg a már megszokott terelőkutya viselkedést. Magdi ugyanerre a kérdésre a nem tudok mit mondani választ adta, no meg azt, hogy ő őszinte. Azt is megtudhattuk, hogy ha a férjjelölt helyében lenne, saját magát választaná. Veronika természetesen elmondta, hogy nagyon meglepődött Olga megjelenésén, továbbá kijelentette, hogy nem tudja mi tetszik Olgában az okostojásnak. Mi inkább azt nem tudjuk, hogy Veronikában mi tetszik neki. Azt is halhattuk természetesen, hogy ennyi idő alatt megszerette Alekoszt.

Választás előtt Olgáról annyit mondott Alekosz, hogy őt azért kedveli, mert saját magát látja benne. Ezt nem kis megnyugvással vettük tudomásul, hisz így már tudunk valamit a lányról. Vetélytársául a görög maradék pár napra végül Veronikát választotta, a két másik lányt megrendült bizalma okán száműzte a villából.

Vagyis a döntő előtt visszajött Olga, akiről még semmit sem tudunk a tört magyarságán és testmagasságán kívül, no meg azon, hogy majdnem olyan, mint Alekosz. S maradt Veronika, akiről viszont tudjuk, hogy egy katasztrófa. Amennyiben utóbbit választja a görög kérdőjel, egy sorscsapást vesz a nyakába, s elnyeri méltó büntetését. Tulajdonképpen mondhatjuk úgy is, hogy az okostojás azon személy mellett döntött, akiről még nem derült ki konkrétan - maximum csak sejthető - hogy valamikor, valameddig a testéből élt.

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény szórakozás bulvár nők televízió kiválasztás alekosz 16.adás

Barbaráról is kiderült az igazság

2011.05.24. 22:00 pimpalini

A múltat nehéz eltüntetni. Ami kideríthető az ki is derül. Kiderült Beatrix eltitkolt múltja is, Brigitta nem is titkolta, hogy miből élt, most Barbarán volt a sor. Már korábban jeleztük, hogy egy internetes oldalon találhatóak erotikus hirdetések Barbara fotóival, persze más név alatt. A család természetesen mindent cáfolt.Most azonban olvasói leveleknek köszönhetően Alekoszhoz is eljutott a hír, így a lány kényelmetlen helyzetbe került. A görög csődörnek elég volt néhány kérdést feltennie, a lány bevallotta, hogy korábban volt időszak, mikor a testéből élt. Ezt azzal magyarázta, hogy élete során a férfiak mindig kihasználták, testileg és lelkileg is, hát arra gondolt, miért ne profitálhatna ebből anyagilag. Az okostojás nagyon meglepődött a vallomás hallatán, szemmel láthatóan rosszul esett neki az, amit hallott. Mégis adott még egy esélyt Barbarának, s elvitte egy randira. Barbarának azzal kellett szerelmét, vonzalmát bizonyítani, hogy legyőzi félelmét. Ezért egy katapult névre hallgató játékszerre kellett ülnie, amivel kilőtték több 10 méter magasba, hogy néhány másodpercig himbálózzon fel és alá a levegőben. Bátorságpróbának kiváló volt, Alekosz be is vallotta, hogy ő nem ült volna az embert a magasba kilövő hintába. Barbara legyőzte félelmét, s végrehajtotta a feladatot. Ezek után a férjjelölt érdi hajlékához vitte kérőjét, s bemutatta a családjának a lányt. Nagyék otthonában aztán megebédeltek, s beszélgethettek. Barbarának be nem állt a szája, folyamatosan beszélt, de nem tudta levetkezni továbbra sem a hűséges öleb stílusát. Gyakorlatilag mindenre helyeselt, folyamatos megfeleléskényszerét folyamatos nevetgéléssel, vihogással palástolta. A képek alapján nyugodtan kijelenthetjük, hogy Alekosz a végére már nagyon unta az egészet. Barbarának természetesen nagyon tetszett a délután, nagyon örült mindennek, mindennel nagyon meg volt elégedve.

Mialatt a pár randizott, Magdinak és Veronikának fel kellett díszíteni a villát, ugyanis aznap este az Olümposz bohóca a háremhölgyei társaságában kívánta tölteni az éjszakát. Bár Veronikáról már semmi újat sem lehet elmondani, a kiállhatatlan plázamacska Magdival sem tudott normálisan kijönni. Díszítés közben folyamatosan nyávogott, verbális terror alatt tartva vetélytársát. Magdi azonban nem hagyta magát idegesíteni, annyival szerelte le a virsliszájú némbert, hogy inkább dolgozzon, ne a szája járjon. A mondat már csak azért is találó, mert feltételezhető, hogy a villán kívüli létben Veronikánál ez az esetek 99 százalékában pont fordítva történik. Egy ilyen nő a való életben kész istencsapása lehet, nem tudjuk milyen férfi tudta, tudná négy és fél percnél tovább elviselni, bár biztosan van olyan tulok, akinek már mindegy. Mire Barbara visszatért, a leányzók elkészültek a díszítéssel, így volt lehetőségük a nap történéseiről faggatózni.

Közben Alekosz is az érzéseiről beszélt barátjával, akinek előadta azt, hogy valami nem tetszik neki a villában maradt háremhölgyekkel kapcsolatban. Úgy látszik elkezdett sejteni valamit, ami ennyi idő után nem is csoda. Legfőképp az zavarta, hogy lényegében mindent ráhagynak, sosem kérdeznek tőle semmit, sosem mondanak neki ellen. Végül néhány üveg társaságában visszatért villabeli kuckójához. Néhány szóban megdicsérte a "pazar" dekorációt, majd poharazgatás vette kezdetét. Veronika természetesen a kameráknak amiatt is nyávogott, hogy Alekosz nem szentelt sok szót annak a "hatalmas" munkának, amit ők a délután folyamán végeztek. Az este végül nagy ivászatba, buliba, s lerészegedésbe torkollt, Alek pedig hajnalban dőlt ki a kanapén, Veronika mellett.

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény szórakozás bulvár nők televízió unalom ivászat alekosz 15.adás

Unalom, feszültség, megismételt szívceremónia

2011.05.24. 12:09 pimpalini

Barbara és Magdi a hazaúton folyamatosan vitatkoztak egymással, bár a másik szidalmazásában ezúttal visszafogottak voltak. Miután este Magdi Alekhez távozott, Andrea ismét vitázni kezdett, ráadásul "stílusosan", nagydolog végzése közben, s ezúttal Barbarába kötött bele. Visszatérve a párhoz, lényegében az éjjel ismét nem történt érdemleges dolog. Reggel aztán a villában maradt lányok már tűkön ülve várták mikor is érkezik meg Magdi. Idegességükben újból egymásnak estek, a vita ezúttal Andrea viráglocsolási szokásai miatt pattant ki. Ugyanis a hölgyemény az úszómedence vizével locsolta a kert növényeit, ami sem Barbinak, sem Veronikának nem tetszett. Más kérdés, hogy ők a víz klórosságát vetették fel fő ellenérvként, ami önmagában azért elég kevés, hisz a csapvíz is klóros. Nem szóltak viszont a különböző algaölő szerekről, víztisztító vegyszerekről. Persze lényegében mindegy is, hisz a lényeg itt az volt, hogy vitázhassanak egy jót. Andrea - bizonyítván igazát - még ivott is a vízből az ostobán hüledező Veronika szeme láttára. Magdi visszatérését követően kisvártatva Alekosz is előkerült, ugyanis a soron következő szívceremónia előtti tanácstalanságát próbálta a lányok segítségével feloldani. A kérőknek újból egymás ellen kellett érvelni. Barbi és Magdi egymásra voksoltak, Veronika Andreára, akit egyszerűen nem tud elviselni. Andrea is Barbarára szavazott, s Alekosz is abban a helyzetben, pillanatban őt küldte volna el. Ezért a helyzet tisztázására magához hívta a lányt egy privát beszélgetésre. Itt elsősorban a rajongás és a szerelem közti különbségről esett szó, majd a lelkileg kissé megzuhant leányzó visszatért a villába. Ott aztán sírdogált néhány fertályórát, a többiek közül Veronika vigasztalni próbálta, Andrea pedig faggatni. A feszült hangulatot Olivér megjelenése próbálta oldani, aki elmagyarázta, hogy Alekosz nagyon tanácstalan, nem tudja kire voksolna este. Vagyis még semmi sem dőlt el, felesleges víz, szemfesték vagy éppen könnyek általi öngyilkosságba menekülni bárkinek is. Míg Andrea feszültségében pakolgatott, takarított, próbálta energiáit hasznos tevékenységgel elfoglalni, Veronika az ég világon semmi értelmeset sem csinált, magát sminkelte, tükör előtt pózolt, vagyis plázacica oldalán kívül semmit sem láthattunk belőle ma délután sem. Míg Barbara siránkozással, Magdi táplálkozással töltötte a délutánt, legalábbis az összevágott videó alapján ezt láttuk. Nyugodtan kijelenthető, hogy mindkét lányon meglátszik "szokásaik" eredménye.

Aztán este elérkezett a senki által sem várt szívceremónia. Valahogy úgy érezzük, hogy ezt Alekosz is inkább el akarta kerülni, szerintünk ő még eltöltene 3-4 évet a luxuskörülmények között. Visszatérve a kiválasztásra: a tét komolyságához képest Alekosznak ismét sikerült olyan mondatokkal köszönteni háremhölgyeit, hogy azon a komolynak szánt pillanatokat alig állták meg heveny röhögőgörcs nélkül. A görög tréfamester eztán minden kérőjéhez személyre szabott kérdést intézett. Andreától például azt kérdezte, hogy a logika és a siker mellett hol maradnak az érzelmek? Az üzletkötő/értékesítő nőszemély azt felelte, mindent akar egyszerre. Magditól egyéniségének erősségéről, domináns mivoltáról érdeklődött, ám a lány biztosította arról, hogy ő egy párkapcsolatban egyáltalán nem domináns. A másik két személyhez a már többször feltett kérdést kapták. Végül a görög kérdőjel tanácstalanságára hivatkozva senkit sem küldött el.

A férjjelölt tehát jobbnak látta a döntést elodázni, s bulizni egyet a lányokkal, no meg Olivérrel, Jerzy és Szandika társaságában. Alek vegyülésre szólította fel vendégeit, beszélgessenek kérőivel, amíg ő a reakciókat figyelve megpróbál újabb információkat szerezni döntéséhez. A vendégeknek a beszélgetések után jelenteni kellett a tanácstalan hérosznak. Ezeket már nem hallhattuk. A második kiválasztásnál hősünk kijelentette, hogy ezúttal nem teszi mérlegre a pozitív és negatív tulajdonságokat, hanem csak az érem jó oldalát nézi mindenkinél. Persze a végeredmény ismeretében nem látjuk át, hogy ezek után miért is alakult így a kiszavazás, pontosabban mi is hiányozhatott az első alkalommal a döntéshez? A megismételt szívceremónián Barbara kapott először kulcsot. Másodiknak Magdi nyerte el a bennmaradást jelentő nyakláncot. Végül az utolsó kulcsot végletekig kiélezett lebegtetést követően Veronika kapta. Andreának távoznia kellett. Vagyis a rendkívül unalmas adást követően, amit szinte alig tudtak érdemleges, érdekes történésekkel megtölteni, már csak három kérő maradt.

Szólj hozzá!

Címkék: szórakozás bulvár nők televízió unalom kiválasztás alekosz 14.adás

A Brigitta-jelenség

2011.05.23. 14:18 pimpalini

Ugyan Brigitta már távozott a szúrós légkörű villából, viselkedésének változása, érzelmi hullámzásai és távozásának körülményei okán érdemes rövidebb lélegzetvétel erejéig visszatérni rá. Először is szögezzük le, hogy Brigitta már az első adandó alkalommal közhírré tette, vállalja múltját. A lányok beköltözésén és első verbális csörtéin derülő nagyérdemű másnap már egy országos napilapban olvashatta - reggeli kakaójának fogyasztása mellett - a leányzó vallomását. A cikkben elmondottak alapján kétségünk sem támadt afelől, hogy hősnőnk egy profi szolgáltató, aki célja érdekében - ismertség és hírnév szerzése - minden eszközt bevet. Képei is pár perccel a műsor indulását követően jelentek meg a neten, tehát az első "reklámfogás" remekül sült el. Mindenki megtudta ki is ő, ezáltal lényegében bizonyos szempontból kiemelkedett a többi - még ismeretlen - kérő közül. Ráadásul azt is megszellőztette, hogy ha lenne olyan férfi, aki eltartja, hát abbahagyná az ipart. Az ilyen mondatok tökéletesek mazochista ám pénzes balekok fogására. Olyan emberek behálózására, akik érzelmi intelligenciája romokban hever, akik egy nőben csak a külsőségeket tudják értékelni, no meg a profi szexet. Az indítás azért is volt tökéletes, mert ha nem jönne össze Alekosszal a frigy, hölgyünk és hozzáállása akkor is ismert lesz, s ezáltal nagy esély nyílik arra, hogy előkerül az a bizonyos eltartó, házibarát, állandó szerető. A hinni akaró oldalborda, aki jó kislányt csinál az üzletszerű kéjelgést már megunó szolgáltatóból. Azért, hogy a potenciális ügyfelek ne zsákbamacskát vegyenek, Brigi már az első napokban felfedte bájait, mindenféle szemérmesség nélkül flangált teljesen meztelenül a tusolóban, vagy éppen tisztálkodást követően a közös hálószobában. Természetesen még arra is ügyelve, hogy lehetőleg ne takarja el becsesebb domborulatait. Az első napok tehát a saját maga által előre megírt forgatókönyv, mondhatni a terv szerint zajlottak. A lány - mivel sok férfi megfordult már a kezei között - tudatában volt annak is, hogy nem lesz nehéz Alekosz érdeklődését felkeltenie, s a többségében - talán - lelkes amatőrökből álló riválisait lekörözni.

Azonban szép lassan történt valami, amire ő sem számított. Persze itt kettébonthatjuk az események boncolgatását. Egyik esetben feltételezzük, hogy nem volt, nincs és nem is lesz a műsornak előre megírt forgatókönyve, másik esetben viszont adnunk kell a rosszmájúak véleményére, s elfogadni azt, hogy mindenki színészkedik és már kezdetektől fogva szerepet játszik. Persze némelyek profi módon, mások kevesebb sikerrel, s kevésbé hihetően. Utóbbi eshetőségnek nem kerítünk nagyobb feneket, a szálat rövidre zárjuk azzal, hogy Brigitta nagyon jól játszotta az érzelmeitől megijedő kéjhölgyet, de lejárt a szerepe, s a megbeszéltek alapján ki kellett esnie. Az első esetet - amelyet inkább tartunk valószínűbbnek - viszont érdemes tovább boncolgatni.

Szóval abban a szakmában, amelyben Brigi jelentős referenciákkal rendelkezik, s ahol évek óta dolgozik, van egy aranyszabály. Nem szabad az ügyfelekkel érzelmi kapcsolatba kerülni. Az egésznek, a férfi-nő viszonynak, munkakapcsolat szintjén kell megmaradnia. Amennyiben mégis kialakul némi érzelmi kötődés - most a szolgáltató és nem az ügyfél szemszögéből nézzük a dolgot - azonnal szakítani kell. Mert rontani fogja az üzletet. Mert csak felesleges bonyodalmakhoz vezet. Egy-két órás fűrészelés szintű kapcsolatok alatt persze elvileg ilyesmi nem alakulhat ki. A test igényei kielégülést nyernek, a vágyak csillapodnak, de a "szakmunkás" nem tudja oly mértékben megismerni a hímtag másik végén álló lényt, hogy pozitív érzelmeket táplálhasson iránta. Maximum az udvariasságnak, gálánsságnak örülhet. Meg annak, hogy talán emberszámba vették, s nemcsak egy szextárgyat láttak benne. De ennyi, s nem több. Akivel szemben viszont egy rendszeres "üzleti kapcsolat" alatt a szikrája is kialakul a szerelemnek, azt dobni kell. Brigi egészen a hazugságvizsgálós játékig csak az volt, aki akkor, mikor elhatározta, hogy jelentkezik a játékra. Gondolkodás nélküli válaszai a hírnév hajhászásáról, az ismertségre vágyásról még arról szóltak, hogy tartja magát a tervhez. Azonban a villában töltött napok alatt szép lassan felépült benne egyfajta érzelmi kötődés görbe hátú nővadászunk irányában. Ugyanis Alekosz - egyesek szerint azért, mert nem tud csajozni, mások szerint meg mert úriember és nagy taktikus - kezdetben még azt sem vette el, ami egyértelműen az övé lehetett volna. Vagyis még egy apró csókot sem lopott a nőszemélytől. Ez a fajta játszadozás ebben a szakmában nem divat. Ha az ember közel kerül egy férfihoz, abból általában együttlét lesz. Ám itt napokon keresztül csak apró adagokat kapott a férfiúi nemből, s azokat sem úgy, ahogy azt korábban megélte. A tény, hogy pár napig, hétig nőnek nézték és nem szexrabszolgának, kihozta belőle azokat az érzelmeket, melyeket a való világban ki tudja mikor élt meg utoljára. Erre több esetben is tett megjegyzést, utalást, mikor már nagyon maga alatt volt: "Alekínó eszébe juttatja a kinti életét, s ezért érzi rosszul magát". Vagyis villaléte alatt megélhette, hogy lehet így is érezni a másik nem tagjai iránt, s nemcsak forintosított, eurosított "érzelmek" léteznek. S ez a (újra)felismerés nem esett jól neki. Látszott, hogy a szokatlan érzéseket nem tudja kordában tartani, visszanyesné őket, de nem megy. Napokig vívódott önmagával, a profizmus megpróbálta háttérbe szorítani az érzelmeket, de az akció csak rövid időtartamokra járt sikerrel. Ugyanis Alekosz, de inkább mondjuk úgy, hogy a férfiúi nem, rendszeres megjelenései az érzelmi oldal lángját táplálták szemben a racionalitással, az ész diktátumával, a mocskos, hétköznapi érdekekkel. Alekosz valahogyan meglátta ezt a kettősséget, s még idejében lépett. Idejében ahhoz, hogy egy veszélyforrást eltávolítson az életéből, s idejében ahhoz, hogy Brigi vívódását, szenvedését enyhítse.

A nagy kérdés persze az, hogy egy ilyen érzelmi hullámvasút után vissza lehet-e térni az "iparba", vagy az egyszeri szolgáltató mérlegre teszi eddigi életét, s jó útra tér? Utóbbi utat választani még most sincs késő, hisz a normális emberi léthez szükséges, emberhez méltó érzelmek nem vesztek el teljesen, látható volt, hogy elfojtva ugyan, de még léteznek. Néhány év múlva már nem lesz így, s nem lesz újabb esély.

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény élet szórakozás bulvár prostitúció nők televízió érzelmek brigitta alekosz

Alekosz, a hajókázó, golfozást imitáló diktátor

2011.05.22. 21:02 pimpalini

Az exkluzív reggelit követően Veronika visszatért a villába. Magdi korábban nagyon kiakadt Alekoszra, feltéve a kérdést, hogyan is alhat együtt egy buta csitrivel egy komoly kapcsolatot kereső férfi. Olyannyira mérges és csalódott lett, hogy össze is pakolta a holmiját, s el akarta hagyni a villát. Ám kiderült, hogy aznap Barbara és ő kapják meg az esélyt a nőcsábásztól, így végül a maradás mellett döntött. Alekosz egy bukott latin-amerikai diktátor egyenruhájában tündökölve golfozni vitte a párost. A röhejes jelmezben tényleg úgy nézett ki, mint aki előző este, ittas állapotban kirabolt egy múzeumot. A diktátor/hajóskapitány jelmez azért volt "szükséges", mert a randi sétahajókázással indult, romantikus módját választva a golfpálya megközelítésének. A "kapitány" a hajón koktélt kevert hölgyeinek, majd kifaggatta őket mi is a véleményük a másik két kérőről. A leányzók ezúttal egyet értettek abban, hogy Andrea anyagias és önző, míg Veronika kislányos, gyerekes és nem őszinte. "Titanicozás" közben - aki nem tudná mit is jelent ez, a randizók a hajó orrában álltak és élvezték a látványt - Magdi háta mögött még egy csók is elcsattant. Egy partraszállást követő falatozás után női vonósnégyes szórakoztatta a hármast, előadásukra a görög hős meg is táncoltatta a lányokat. Meg kell jegyeznünk, hogy első látásra a négy művész csinosabbnak tűnt, mint a villabeli 16 lány együtt.

A villában eközben a tegnapi forgatókönyv ismétlődött meg, hisz Vája asszony Andreát és Veronikát is meglátogatta. Andreával a házassági szerződésről, továbbá a hárpiaságról, Veronikával a fiatalságról és komoly/komolytalan érzelmekről esett szó. Veronika szemmel láthatóan nyeregben érezte magát, még akkor is, ha később világbajnoki szintet teljesített a "hogyan fogyasszunk csipszet minél merevebb és butább tekintettel" versenyben. Közben Alekínó és a hölgyek egy golfpályán folytatták a randijukat. Golfozás tanítása címszó alatt a férjjelöltnek alkalma nyílt a lányokat a már ismert módszerrel, hátulról letapogatni, illetve reakcióikat tesztelni. A legkomikusabb jelenet persze az volt, mikor a lányokat határozottan a sportra tanító, még a labda adatait is fejből idéző, sznobot játszó kétbalkezes idióta golftudásával már az első ütésnél felsült. A visszaúton komolyabb verbális pengeváltásra is sor került a festői dunai környezetben, mivel a lányoknak egymás ellen kellett érvelniük, melynek tétje az volt, ki is töltse az éjszakát egy ágyban a VV4 nyertesével. Magdi őszinte érzelmeit állította szembe Barbara rajongásával, míg ellenfele komoly kapcsolatra való alkalmasabb mivoltát hangoztatta, nyíltan kimondva, hogy Magdi ötéves gyermeke miatt ebből a szempontból hátrányban van. Alekosz ez utóbbit nem tartotta problémának.

Eközben a villában maradt lányok is "egész véletlenül" egymás torkának ugrottak. A szikra, ami vitát robbantott, a takarítás, rendtartás kérdése volt. Az Andrea és Veronika közti feszültséget egész nap tapintani lehetett. Amikor a szilikonszájú rettenet bárgyúságból jelesre vizsgázva társalogni kezdett egy eperlekvárral, a néző tényleg azt hihette, hogy egy elmeroggyanttal, vagy egy szerepét a legripacsabb szinten túljátszó amatőrrel van dolga. A feszültségét és féltékenységét konyhatakarítással levezetni szándékozó Andreából azok után tört ki a már jól ismert hárpia, miután az élelmiszerekkel közös nyelvet beszélő plázaegysejtű nem ment kissé arrébb, hogy az értékesítésbe mentálisan belerokkant némber tökéletesen befejezhesse a takarítást. Éva és Olivér pont jókor érkezett a villába ahhoz, hogy az indulatokat egy kis beszélgetéssel és filmezéssel lecsillapítsa. Kijelenthető, hogy az ellenszenves Veronika nagyon rutinosan hozta ki a sodrából, s vette semmibe szintén ellenszenves vetélytársát. 

Visszatérve a randizókhoz, a vacsora egy hangulatos kis étteremben zajlott, ám a nők már az első pillanatban összeugrottak egymással. Ezúttal a széken vesztek össze, mivel mindketten ugyanazt az ülő alkalmatosságot ragadták meg. Magdi eljátszotta, hogy már nem bírja tovább, s otthagyja az egészet. Ám rövid idő alatt hagyta magát meggyőzni arról, hogy folytassa az estét. A műhiszti lecsengését követően megérkezett az előétel, s Alek mindenkihez intézett pár szép, kerek, alekoszos mondatot. Még a vacsorához is. Kiderült, hogy Alekosz Barbarát azért szereti, mert apró dolgoknak is tud örülni, s figyel a részletekre, míg Magdit pedig amiatt, mert egyszerűen beleillik a képbe, s az isten is hajóra teremtette. Ilyen bókokat követően megérkezett a vacsora, amelynek a görög szerint erotikus íze volt.

A vacsorázást kísérő társalgás során Barbara volt aktívabb. Ám nem tudta levetkőzni pincsikutya stílusú rámenősségét, amitől korábban Olivér is intette. Magdi az egészet csendesen, mosolyogva, Alekosz arcába bámulva tűrte, s önbizalommal felvértezve nem próbált ezen a pályán versenyre kelni riválisával. Sőt. Többször is megjegyezte, hogy nem tartja igazi vetélytársnak Barbarát, akinek ez as szúrás láthatóan rosszul esett. S bár az asztal alatti kommunikáció inkább Barbara pályáján folyt, s a leányzó verbálisan is bevetett mindent, egyszer sem mondva ellent a rutinosan kérdezgető férjjelöltnek, Alek végül Magdit választotta. Magdi a tőle megszokott mosollyal, lakonikusan nyugtázta a rá nézve pozitív hírt.

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény szórakozás bulvár nők randi televízió barbara magdi veszekedés golfozás hajókázás alekosz véglények 13.adás kapitányjelmez diktátorgönc

A szeretkezésig vezető göcsörtös út utolsó szakasza

2011.05.22. 16:08 pimpalini

Visszatérve, pontosabban rátérve a konkrét történésekre, kezdjük azzal, hogyan is alakult ki a balatoni randi "mezőnye". Alekosz a négy lányból egy reggeli alkalmával szándékozta kiválasztani azt a kettőt, akit szívesebben vitt volna randizni a többieknél. Azt nem tudjuk mi is volt a fő szempont a randipartnerek kiválasztásánál: a női testek fürdőruhás látványa, a diszharmonikus ízvilágú, nyugodtan kijelenthető, hogy hülye ételekhez fűződő viszony, vagy Alekosz mélyebben manifesztálódó vágyai. Mindenesetre néhány percnyi falatozást követően a görög lókötő kiválasztotta Andreát és Veronikát, mondván, ő vonzódik a diszharmonikus dolgokhoz, nemcsak az étkezés, de a randevúzás terén is. Ha a lányok hangjára, beszédstílusára gondolunk, így már minden érthető. Persze logikus a feltételezés, hogy Adoniszunk a következő adásban a másik két leányzót viszi egy hármas randira, így Magdi és Barbi sem maradnak ki a jóból.
Hogy a villában maradók ne unatkozzanak, társalgó partnereket kaptak Olivér és Éva személyeben. Az Éva rajongók mostanra megnyugodhattak, a VV4 robbantott hajú némbere is kapott végre némi szerepet Alekosz műsorában. Lényegében a két ex-villalakó az érzéseikről faggatta a lányokat, s tanácsokkal próbálták ellátni őket. Megtudhattuk, hogy Magdi társat, szerelmet keresni érkezett a villába, míg Barbaránál a féltékenység miatt eltörött a mécses. Ismét, mint már néhányszor eddig. Olivérék figyelmeztették is arra a lányt, hogy ez a túlzott ragaszkodás, pincsikutya stílus nem biztos, hogy kifizetődő lesz, mivel a görög hős nem háziállatot, hanem feleséget keres.
Közben a hármas egy vonaton ült Balatonvilágos felé menet, ugyanis a randi "retrórandi" volt, amely azt jelentette, hogy minden külsőség a 80-as éveket idézte. Kezdve a vonaton falatozástól egészen Alekosz és a lányok ruházatáig, különös figyelmet szentelve az egykosi NDK-turistákat idéző fejfedőre. A hellén hérosz fecske fazonú fürdőnadrágja és a strandszékek is a régi hangulatot idézték fel. Nyugodtan kijelenthető, hogy Alekosz úgy festett a parton, mint egy Jena-ból származó hivatali iktató, akit egy unatkozó időgép valamiért 30 évvel előre lökött az a jövőbe.
Miközben az "édeshármas" hölgytagjai verbálisan gyilkolták egymást a Balaton hűs habjai között, Vája asszony is meglátogatta a villában poshadó kérőket. Az anyósjelöltet körbevezették, megmutatták neki a villát, kezdve azzal hol is feküdt Alekosz, egészen addig, hogy hol végezte a dolgát. Ez utóbbit csak sejtjük, látni nem láttuk. A beszélgetésből kiderült, hogy Barbara kapált már, míg Magdi még csirkét sem látott életében. A lányoknak ezen túl természetesen érzéseikről is vallani kellett. Barbara sírdogálásait azzal az érzéssel magyarázta, ami eluralkodott rajta Alekosz megismerését követően, s azzal a hiányérzettel, amit Alekosz távozása benne kivált.
A randi eseményeire visszatérve, a fürdőzést egy romantikus vacsora zárta, ahol a kiéhezett bádog Herkules eldöntötte, kivel is tölti az éjszakát. Vagyis a nézők és barátok nagy örömére, végre "akció" zárta a romantikusnak szánt, magvas társalgásokat és eddig maximum tinis maszatolásig jutó randevúk sorát. A befutó végül Veronika lett. Hősünk választása tulajdonképpen érthető, hisz egy 19 éves lánnyal az ő korában már talán nehezebb ágyba kerülni, mint egy 30-as évi elejét taposó, középkorú nővel.
Még valami, ami említésszerű lehet: mivel a műsor már a célegyenesbe kanyarodott, az RTL Klub felhívást intézett a nézőkhöz, hogy aki tud valamit a kérőkről, valami olyat, ami sötét fellegként nehezedhetne egy Alekosszal kialakuló, bimbózó frigy egére, ne fogják vissza magukat, írjanak.

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény balaton szórakozás bulvár szex nők televízió vacsora andrea veronika alekosz 12.adás

A szerelem nemcsak vak, süket is, mint az ágyú

2011.05.22. 14:11 pimpalini

Alekosz bevette a Balatont. A Balaton ilyenkor - is - nagyon szép tud lenni, ráadásul előszezonban nyaralni azért is nagyon kellemes, mert nincs zsúfoltság, viszonylagos nyugalom van, az emberi zsivaj helyett pajkos madárfüttyöt és kolbászok, lángosok sülésének sercegését lehet hallani. Vagyis mindenképp azonosulni tudunk valóságshow hősünk abbéli szándékával, hogy hölgykérőivel együtt tiszteletét teszi a "magyar tenger" partján. Ám azt már viszolygással vegyes értetlenkedéssel nyugtáztuk, hogy egy két lábon járó szájfényreklámot, s egy repedt fazék hangú, kiöregedő félben lévő nőstény kecskét is magával vitt. Mert az még rendben van, hogy Veronika teste, alakja több, mint vonzó, így strandon megjelenni a társaságában több, mint előnyös. De ha megszólal, a NATO Nyugat-Európában állomásozó erőinek főparancsnoka, gyakori idegrángások közepette nyúl a taktikai atomfegyverek kilövési kódjait tartalmazó bőröndhöz. Nem is elsősorban a mondanivalójával - hisz gyakran nincs is olyan - váltja ki a kiszámíthatatlan reakciókat a száját reklámfelületet méretűre műttető csitri. Hanem azzal, az "aranyosnak", kislányosnak szánt, stílussal, amelynek hallatán még egy született Casanova is háromszor meggondolja a kolostorba vonulást. Andreáról már párszor tettünk - reá nézve nem túl hízelgő - megjegyzéseket. S bár tudjuk, hogy a "papírherkules" ezt a blogot nem olvassa, továbbá a szerelem vak, mégsem értjük Andreához fűződő vonzalmát. Ugyanis azt nem tudjuk elképzelni, hogy a szerelem egyúttal tökéletesen süket is legyen, mert az már nem lenne ebben a modern világban lehetséges. Mint már említettük, Andreának van egy nagyon nagy előnye. Pontosabban kettő, s ezek úgy mellmagasságban helyezkednek el. Meg kell hagyni, pompásan festenek melltartóban, bikini mögött, s feltételezhető, hogy még pompásabban ezek nélkül. De sajnos amit az ember nyerne a réven, azt megfizettetik vele a vámon. Ráadásul kamatostól. S ez a kamat kutyafüle a svájci frankban eladósodott szerencsétlenek kamatterheihez képest. Ugyanis a pattanásos, szemölcsös - internetes MILF-magazinokban még retusálást követően tolerálható - "furán nőies" arcberendezés mellett a szöcskelábak, rovarvégtagok csak súlyosbítják a helyzetet. Persze mindez, a külső, nem jelentene semmit sem, ha a karosszéria mögött egy V8-as, nagy teljesítményű, 300 lóerős turbómotor hangja duruzsolna. De nem. Nagyon nem. Egy közepes karosszéria alá a Teremtő ugyanis egy lehasznált, már a 19. század végén is elavultnak számító gőzeke erőgépét pakolta. Ráadásul kommunikáció esetén Veronikával szemben Andreának két fokozata is van. Sajnos. Már az első is nagyon kemény, abszolút nőietlen, hátborzongató, ilyen hanggal hangyákat lehetne irtani, s hallatán komoly, befutott zenészek mondanának örökre búcsút a kottáknak és a muzsikának. De amikor előkerül a bakfis énje, akkor aztán minden jóravaló csótány is elmenekül a nőszemély 20 kilométer sugarú körzetéből, a fű kiég, s a vasúti sínek is meghajlanak. Ugyanis az a furcsán magas, vihogó fejhang önmagában egy sorscsapás, annak idején Egyiptomban 10 csapás helyett elég lett volna ezzel az egy merénylettel próbálkozni, hallatán a fáraó biztosan megtört volna.

Ezek után el nem tudom képzelni a "triumvirátusról", hogyan is értek el balesetmentesen a Balatonig. Rossz nyelvek szerint útközben, a vasútállomásra menet, háromszor kellett sofőrt váltani, s négy alkalommal kereket, egyszer pedig sebességváltót cserélni, ugyanis a hajmeresztő hangok hallatán olykor még a technika is megadta magát. Tényleg nem tudom, tényleg fogalmam sincs arról, hogy Olivér milyen alapon válogatott, "munkája" során mik voltak a fő szempontok, s melyek voltak azok a kitételek, ami alapján bizonyos jelentkezők kiestek, mások átmentek azon a bizonyos rostán. 

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény balaton szórakozás bulvár nők randi televízió andrea veronika gúny alekosz 12.adás sosrcsapás

Csattanós csókok, fényesen csillogó lovaglócsizmák

2011.05.22. 13:10 pimpalini

A két lány elküldésében tanácstalan héroszunk a feladatok után egyenként kérdezte ki a kérőket egymásról. Ráadásul mindezt négyszemközt, ám úgy, hogy a többiek a társalgást egy monitoron követhették. Azt, hogy kit küldenének ki a villából, meg is kellett indokolniuk. A hölgyemények nagy általánosságban - Veronika kivételével, aki senkire sem szavazott - Andreára és Brigittára tették a képzeletbeli jelet, s bár fejenként két személyt jelölhettek meg, voltak olyanok, akik csupán egy emberre voksoltak. Brigitta például önmagára. A fura átalakuláson átesett nőszemély szemmel láthatóan nem akart már a továbbiakban a villa falain belül tartózkodni. A szívceremónia előtti készülődés alkalmával azonban kicsit visszatért az életkedve, ám ez is inkább a versenyszellem feltámadásával volt magyarázható, mintsem azzal, hogy tényleg bele kívánna bonyolódni egy kapcsolatba. Még ha az csupán játék is, mint a műsor nagy elődje és "példaképe", Benkő Dániel és arakeresése esetében történt. Brigittáról bővebben a későbbiekben.

Vonatkozó felvétel itt: http://alekosz.rtlklub.hu/video/129579

Aztán este, a kiválasztásnál már csupán hat feleségjelölt állt a tanácstalanságát lovaglócsizmával palástoló papírhérosz előtt. Meglepő módon Magdi kapott először kulcsot, majd sajnálattal kellett látnunk, hogy Barbara után Veronika sem maradt ki az osztogatásból. Az immár szokásos szájfénykenős csók sem maradhatott el, így Olivérnek ismét volt min kacarásznia. Így a csizmák mellett már Alekosz ajkai is fényesen csillogtak. Az utolsó kulcsra három jelentkező maradt. Alekosz minden érintettől megkérdezte, hogyan is viszonyulnának egy esetleges nemleges válaszhoz, mit éreznének akkor, ha nem kapnának kulcsot. Számunkra Olga verbális válasza és nem verbális kommunikációja volt a legszimpatikusabb, Brigi egy rövid "rosszul esne" kinyilatkoztatással felelt, míg Andrea a "tudomásul venném és emelt fővel távoznék" verziót eresztette bő lére.  Ezek után hősünk Brigittát küldte el először, s fényes csizmái elé szólította, hogy elbúcsúzhasson tőle. Indoklásában a fő érv az volt, hogy nem szeretné bántani a szemmel láthatóan bánatos, magát rosszul érző nőt. Olga és a "Rettenetes Póni" között nehezen döntött a "született póniidomár", végül Olgának kellett a távozás mezejére lépni. Az elbúcsúzás pillanatában a szemein látható volt, hogy nagyon is megkedvelte Alekoszt. A hőst, aki döntését azzal magyarázta, hogy túl sok volt neki az orosz nimfa titokzatossága, s túl gyakran ütközött falakba. Csizmái közben komor fényekben pompáztak. Olga erre azzal felelt, hogy szerinte, ezek szerint, Alekínó nem értette meg azt, amit randijuk alkalmával Olga oroszul mesélt neki. A magunk véleménye szerint Olgának hiba volt nem csókolóznia a szilikont preferáló "csókkirállyal", hisz a többi lány már mind túl volt ezen a "titokzatosság komor felhőit" megszüntető metóduson. Andrea természetesen nagyon örült a maradék kulcsnak, Olga távozását követően át is vehette azt. A csizmák ennek ellenére tovább csillogtak. Olivér sem állta meg szó nélkül a feszült pillanatokat. Fokozva a drámai hangulatot, kijelentette, hogy szerinte "testvére" ott helyben hozta meg a nehéz döntést. A feszültség és felelősség súlya alatt görnyedező, lovaspóló mérkőzéshez öltözött, hérosz ezek után egy zavart mondattal elvegyülésre és borfogyasztásra biztatta a villában maradókat.

Felvétel itt: http://alekosz.rtlklub.hu/video/129615

A vegyülés során Barbara is csókot lopott a férfiúi önmegtartóztatásban példásat teljesítő görögtől, ám előtte gondosan letörölte Alek ajkait, nehogy Veronika nyomait ő is magán viselje. Picit olyan érzése volt az embernek az este alatt, mint mikor macskaféléket lát területük megjelölése közepette. Legalábbis Veronika szájfénye s ennek használata komolyan párhuzamba állítható a természet fentebb említett remekeinek viselkedésével. S ha már Veronika is szóba került, végül, de nem utolsó sorban meg kell említeni, hogy Barbarával közösen esélylatolgatásba kezdtek. Végül arra  az eredményre jutottak, hogy ők ketten a legnagyobb esélyesek, mivel a "terrorpóni" túl idős, az ellenszenvességét nővére átmeneti elvesztését követően szép lassan levetkőző, múltját elfelejtve néha még akár rokonszenvesnek is látszó "bálnánál" pedig a gyermek lehet olyan tényező, amely nem engedi a főnyeremény közelébe.

Szólj hozzá!

Címkék: szórakozás bulvár nők televízió szájfény kiválasztás csizmák alekosz 11.adás lovaspóló

Kiselőadások a közös jövőről

2011.05.21. 12:28 pimpalini

Második próba egy kiselőadás szerkesztése, s előadása volt. Olivér az iskolás éveinkből jól ismert, leharcolt eszközzel, egy írásvetítővel érkezett a villába. Ezen műszer segítségével kellett a lányoknak előadniuk, hogyan is képzelik el a közös életüket, jövőjüket a villa csődörével. Érdekes és tanulságos megoldások születtek, volt aki rövidebb formában, más öt oldalon adta elő mondandóját. Ismét Barbara kezdett, akinek referátuma átlagosra sikerült, csupán az a tény csempészett némi izgalmat, mókát a prezentációjába, hogy a közepén kissé belezavarodott. Ugyanis mondanivalójának egyik tartópillére Alekoszék étterme, kocsmája, lett volna, azonban kiderült, hogy ott már nemhogy egy szakácsnak való konyha nincsen, de mostanság ital helyett is csupán Alekoszt szolgálhatnak fel a vendégeknek, mivel jelenleg a görög lakhatását szolgálja. Veronika ismét nagyon jól játszott, az ő előadása ugyanis tele volt tűzdelve azokkal a hétköznapi apróságokkal, amelyek egy jövőbeli közös élet elképzelésénél nélkülözhetetlenek, s melyek mindkét férfiú tetszését megnyerték. A nyaralás, sok szex, közös gyermekekkel játszadozó kutya, a Forma-1-re történő látogatás, az óvodában közös gyermekeikkel szemtelenkedő sihedereket megagyabugyáló Alekosz képe, a két család együtt töltött vacsorái pontosan egyszerűségükben, hétköznapiságukban lehettek vonzóak a görög hősnek és hűséges fegyverhordozójának. Persze Forma-1-re nem biztos, hogy józan ember elvinne egy Veronika szintű leányzót, mert nem tudhatná, hogy a hölgyemény éppen vele, vagy egy pilótával, netán éppen szerelővel távozna a helyszínről a verseny után. Olga egyszerűen csak boldog akar lenni Alek mellett, és azt szeretné, ha boldognak látná párját is. Tengerparti nyaralás itt is szerepelt, ezen kívül inkább csak érzelmek megéléséről hallhattunk. Brigitta ugyan megírta dolgozatát, de nem adta elő. Még Alekosz hosszas unszolására sem. Némi szemezés és sóhajtozás telt csupán tőle, nagyon látszott rajta, hogy zavarban van, elveszítette a kontrollt az érzései fölött, s inkább lenne már villán kívül, mint a játékban. Nyugodtan kijelenthető, hogy Andrea öt oldalas produkciója volt a nap - negatív - csúcspontja. Ugyanis a helyenként nyugdíjazott, berozsdásodott hangú szirénekre emlékeztető orgánumú értékesítő - értékesítés: mily szellemi magaslatok - előadásában elkövette azt a bravúrt, hogy végig önmagáról beszélt, s Alekoszról még csak szót sem ejtett. Gyakorlatilag egyetlen olyan mondata sem volt, ami többes szám első személlyel kezdődött volna. Ellenben megtudhattuk, hogy önmagával szemben maximalista, házassági szerződést akar, megjárta már a csúcsokat, de jelenleg a nulláról kell újrakezdenie, "meglepő módon" adósságai vannak, dolgozószobát szeretne, ahol dolgozhat, továbbá sárga színű házat. Legfontosabb számára, hogy egészséges legyen, kiegyensúlyozott, sikeres üzletasszony, boldog családanya, magabiztos és szép. Vagyis csak ő egyedül, ebben a játékban társ nem szerepel. A szépség természetesen nem meglepő, hogy igényként felmerülhetett, hisz ami jelenleg nincs meg, az iránt lehet vágyakozni. Más kérdés, hogy aki pár évvel 30 fölött nem szép, mit vár a későbbiektől? Heherészéssel vegyes szánakozással hallgattuk az értékesítői körökben bepalizós szövegként gyakran hangoztatott "anyagi függetlenség" elérésének célját, s az ennek hátán meglovagolandó "önmegvalósítás" szándékát. Még azt is megtudhattuk, hogy a hölgyemény szereti magát, amihez lényegében annyit tudunk hozzátenni, hogy a hangja mellett az ízlése is borzasztó. Olivér joggal tette fel az "Egyéni célok, jövőbeli elképzelések, avagy kortesbeszéd egy egész hétvégés értékesítői szeánszon" címre hallgató előadás végén, hogy hol van itt a képben Alekosz? Valamiért Magditól sem hallhattunk előadást, bár ez a későbbi történések szempontjából nem számított.

Felvétel itt: http://alekosz.rtlklub.hu/video/129577

Szólj hozzá!

Címkék: szórakozás bulvár nők televízió alekosz 11.adás kortesbeszédek

Könnyed reggeli masszázs

2011.05.21. 11:40 pimpalini

Az egyik legkeményebb kiválasztás előtt Alekosz nehéz feladat előtt állt, hisz saját bevallása szerint is már mind a hat lányhoz kötődött valamennyire. Ezért a nap arról szólt, hogy különböző játékokkal, tesztekkel a lehető legtöbb információt gyűjtse a lányokról az esti szívceremónia előtt. Az első feladat egy érintőképesség teszt, egy érintős játék volt. Hősünk, a VV4-ből már jól ismert fehér fecske alsónadrágban, felfeküdt egy asztalra, s hölgyeknek érzelmeiket kellett érintésekkel közölniük Alekosz "szeretetközpontja" irányába. A lányok meglehetősen fantáziadúsan oldották meg a feladatot, az asztalon fekvő görög hős testén játszadozva. Elsőként Barbara "gyakorlatozott" a történéseket egy gyakorló kéjenc reakcióival viselő hellén dalián. Barbi rögtön a hasára fektette héroszunkat, s a hátával bíbelődött. A többiek mind a mellkast, hasat simogatták, sőt, Veronika és Andrea rá is ültek az "áldozat" testére. Elmondható, hogy Veronika nem éppen azt a bizonyos szeretetközpontot stimulálta, hanem inkább más testtájakat, mely mozdulatsort nem véletlen, hogy az esti összefoglalóban nem is mutatott a kamera. Minden bizonnyal újabb 20 millió forintos bírság lett volna az akció következménye. S az sem volt véletlen, hogy a művelet után Alekínót csak hátulról mutatta a kép. A lányok tekintetéből azonban lehetett néminemű "férfias látványra" következtetni. Végül a - feltehetően - duzzadó férfiasságát egy fürdőköpeny mögé tuszkoló habtestű hérosznak Barbara mozdulatsora tetszett leginkább, mivel ő valóban azt az ominózus - a hát közepén található - szeretetközpontot masszírozgatta.

Vonatkozó videó itt: http://alekosz.rtlklub.hu/video/129573

Szólj hozzá!

Címkék: szórakozás bulvár nők televízió masszírozás alekosz 11.adás

Andrea, a 11. csapás

2011.05.20. 14:43 pimpalini

Még egyszer, s talán utoljára, visszatérve a 10. adáshoz, mindenképpen írnunk kell az estéről. A lányok ugyanis a rúdtáncot követően rögtön rávetették magukat hősünkre. Veronika és Brigi az első sorokban ölelgette és zargatta Alekoszt, Magdi a második vonalban mosolygott, míg Olga tisztes távolból figyelte az eseményeket. Barbara nem bírta ezt a nyáladzást, s kiment inkább dohányozni. Andrea, aki olykor Veronikánál is veszélyesebb, főleg, ha előtör bakfis énje, szintén Alekosz körül sündörgött, de a két fő "hiénánál" finomabban próbált Alekínóhoz közeledni. Természetesen kérdés, hogy miért is került akkor elő a némber, akinek hangjával gátakat lehetne robbantani, vagy éppen néha előtörő bakfis énjének megnyilvánulásaitól Vietnamot, Afganisztánt, Irakot megjárt zöldsapkás veteránok követnének el kollektív öngyilkosságot. Hát azért, mert a táncos bemutatót követő átöltözés alkalmával megjegyezte, nagyon is örül annak a ténynek, hogy nem neki kellett aznap randevúra mennie. Barbara beszámolóján élcelődve kijelentette, hogy szerinte hozzá nem méltó a "lepedőkbe öltözés", neki nem randi egy Halászbástyás fürdés, s lábai előtt, nem Budapest, hanem ha akarja, akár az egész világ hever, fekszik. Nos, ismerve eddig bemutatott oldalát, egyéniségét, ezt csak akkor tudjuk elképzelni, ha mondjuk valamilyen vírus kiírtja az emberiség nagy részét, s valami fatális véletlen folytán csak ő, az önkritika és a reális önértékelés teljes hiányáról tanúbizonyságot tevő némber, egyedül marad életben a világ eme, jobb sorsra érdemes tájékán.

A jelenet az alábbi felvételen található 8 perc 35 másodperctől:

http://alekosz.rtlklub.hu/video/129453

Andrea irigységének megnyilvánulása mellett az este még annyi érdemleges esemény történt, hogy Veronika négyszemközt faggatta ki Alekoszt a Magdival folytatott "szexuális együttlét" valóságtartalmáról, s a görög Adonisz biztosította őt arról, hogy semmi ilyesmi sem történt. Így Veronika élete visszazökkenhetett a normál kerékvágásba, bár nem tudom, hogy ez nekünk, közönségnek, jó, vagy rossz. A jövő majd fényt derít erre is...

1 komment

Címkék: vélemény bulvár nők féltékenység irigység andrea alekosz 10.adás

Magdi, a manipulátor

2011.05.20. 13:59 pimpalini

Alekosz korábbi, majd mindenkit megcsókoló estéje alkalmat adott Magdinak is arra, hogy rövidebb időt töltsön négyszemközt a görög bikák legfuráb"bikával". Ebben semmi különös sincs, mindenki, akit érdekel, tudja, s tán az is, akit nem, hogy egy csókon, s utóízének ízlelgetésén kívül semmi más nem történt. Azonban tegnap kiderült, hogy Magdi este, lefekvés után egy kis ugratást kreált a megsavanyodott tej megízlelését követő arckifejezésekkel záruló meghitt pillanatokból. Olga ágyán ülve ugyanis néhány szóban elmesélte, hogy mennyire jó is volt az a pár perc, ott benn, a nyugiszobában. Persze mindezt úgy, hogy a butuska liba, Veronika azt hihesse, amit hinni akar. Természetesen az eszéért már egyszer a "40 rablók" által elrabolt, majd gyorsan vissza is hozott 19 éves némber be is kapta a csalit. A kétértelműnek szánt szavakra felkapta a fejét, s bősz kérdezősködésbe kezdett. Pár mondat alatt eljutott a szexig, amire Magdi diplomatikusan csak annyit felelt, hogy a jelenet 18-as karikás volt. Majd hagyta főni a saját levében a féltékenységtől a maradék agysejtjeit is elveszítő, 19 éves szilikonreklámot. El tudjuk képzelni, hogy a felhúzott Veronika mennyit alhatott az éjszaka, főleg amiatt, hogy Magdi azt "tanácsolta" neki, ha tartani akarja a lépést, itt is, ebben is be kell állnia a sorba, hasonlóan a csókok váltásához. Azt mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a tréfát Brigi is megtudta, akinek a görög lakoma elkészítésénél látszott enervált hozzáállásához ennek az álhírnek is köze volt. Ugyanis délelőtt Magdi megbeszélte a többiekkel, hogy a két leányzó előtt ne árulják el a turpisságot. Olga és Barbara örömmel bele is mentek a dologba. Nem kis élvezettel figyelték egész délelőtt, a féltékenységtől félbolondan fel alá mászkáló, tépelődő vetélytársaikat.

Veronikánál ez is lehetett az oka annak az örömnek, ami a rúdtánc bemutatót kísérte. Az eredményről a következő jelenetek tanúskodnak, ahol fura módon Olga is bevetette magát:

http://alekosz.rtlklub.hu/video/129425 , http://alekosz.rtlklub.hu/video/129427

Szólj hozzá!

Címkék: bulvár nők magdi veronika tréfa 10.adás

Fakanál helyett egy rúd szorongatása a Veronikának való igazi feladat

2011.05.20. 13:38 pimpalini

Hogy a villában maradt leányzók ne essenek egymás torkának az unalomtól és féltékenykedéstől, a műsor készítői remek időtöltést találtak ki számukra. Rájuk szabadították ugyanis a testük ütemes rázogatásából remekül megélő Szandikát és Gombit. Nem mondom, hogy epekedve vártam Szandika kamerák előtti újbóli feltűnését, sőt. Azt azonban el kell mondanom, hogy a lány látványa újraértelmezte bennem az Alekosz feleségjelöltjeiről eddig alkotott, többnyire negatív képet. Ugyanis a szilikonreklám plázacica mellei a VV4 óta fej nagyságúra nőttek, olyan természetellenes látványt kölcsönözve az egész jelenségnek, mintha néhány, csintalan állattenyésztő mérnök szakos hallgató egy kiéheztetett kecskére valamilyen fura vágytól hajtva egy kétpúpú teve bizonyos testrészeit oltotta volna. Gombi és Szandika természetesen nem azért látogatta meg a többségében a kíváncsiságtól és féltékenységtől magukba roskadva, néha még gondolkodásig is merészkedő lányokat, hogy etikett-, illem-, vagy éppen klasszikus tánc órákat adjon nekik. A feladatuk nem volt más, mint egy rúdon elkövetett erotikus tánc betanítása. A rúdról mindenképpen meg kell említeni, hogy a látványa ismét előhozta Veronikából igazi önmagát. Megelégedett heherészéssel konstatáltuk ugyanis azt a kislányos örömet, amely Veronika részéről a rúd látványát kísérte. Látszott rajta, hogy azon nyomban rávetné magát, s szemben a főzőkanállal, különböző konyhai edényekkel, ezt az eszközt úgy ismeri, mint a tenyerét. Örömének hangot is adott, mikor az ex-villalakók elmesélték, mi is lesz a feladat. Mikor megtudta, hogy valamilyen borzasztó, fület bántó nyekergés kíséretében kell Alekosz előtt a rúd körül vonaglani, elsőnek rohant el ruhát válogatni, miközben a többi lány még csak emésztgette a feladatot. A két táncos tehát koreográfiára tanította a két csoportra oszló kérőket, s az öltözködésben is segítettek nekik.

A romantikus este hangulatát, hatásait még magukon hordozó pár számára érthetően meglepetést okozott a rúdtánc bemutató. Veronika nagyon élvezte a dolgot, s Briginek is tetszett, bár neki mostanság minden tetszik, amit Alekosz társaságában tehet. Valószínűleg egy vakbélműtéthez is sugárzó arcot vágna, epekedő szemeket mutatna be, függetlenül attól, hogy ő, vagy a görög lókötő lenne a műtendő alany. Magdival szemben furcsa érzéseink vannak. Ugyanis ha elvonatkoztatunk az újságok által megszellőztetett múltjától és testvérével közösen elkövetett szemétkedéseitől, a mai nap alapján azt mondhatjuk, hogy akár még feleség is lehetne belőle - persze szigorúan Alekosz számára. Ugyanis a rúdvonaglás nem az ő pályája, viszont főzni tud. Ráadásul előző esti Veronika heccelése mindenképp piros pontot érdemel. Erről részleteiben kicsit később.

A táncokról és a randiról felvételek itt: http://alekosz.rtlklub.hu/video/129449 , http://alekosz.rtlklub.hu/video/129453 ,

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény szórakozás bulvár nők televízió rúdtánc alekosz 10.adás

Ókori egyveleg Budapest közepén

2011.05.20. 12:58 pimpalini

Mint már említettük, a tegnapi nap álomrandiját Barbara nyerte el. Barbara, aki eddig még nem volt randizni Alekosszal, de ennek ellenére már napok óta csókolgatja, simogatja a VV4 nyertesét, kísérgeti, mint egy hűséges skót juhász, szóval mondhatni, hogy felébredt benne a szerelem. A randevú az antik hagyományok, életérzés előtti tisztelgés volt, ugyanis már az öltözék, a készülődés az ókori Mediterráneumot idézte. A helyszín a Halászbástya volt, ám kissé átalakítva. A berendezés egy ókori görög/római villa hangulatát idézte, volt a hagyományoknak megfelelő ülő alkalmatosság, kád, díszítőelemek, s álarcba burkolózott segítők, szolgák is álltak az "athéni polgárok" rendelkezésére. A nagyszerűen berendezett helyszín, s az éjjeli Budapest látványa megtette a hatását, a pár teljesen feloldódott a bensőséges - "csupán" stábtagokkal és kamerákkal megfűszerezett -  hangulatban. A szerelmes andalgásnak szánt jelenetet egy közös fürdőzés követte. A forró, tejszerű folyadékban folytatott izzadást szőlő, eper és egyéb finomságok elfogyasztása kísérte. Ráadásul mindezt a körülálló segítők szolgálták fel a párnak. Alekosz természetesen amikor csak lehetett, megjegyezte, hogy a görög hagyományok előtti tisztelgés számára az egyik legalapvetőbb dolog az életben, hisz felemelő érzés annak a népnek a kései leszármazottjaként létezni, amely megteremtette az európai kultúrát. Persze az estben azért nem kevés római elem is volt, ezt tudjuk be a görög hagyományok ókori tovább élésének. A kádban elcsattant csókokat követően egy gladiátor bemutató következett. A begyakorolt pengeváltást egyik fél részéről fegyverének elvesztése zárta. Ekkor a római cézárként tetszelgő görögnek kellett hüvelykujjával döntenie a vesztes sorsa felől. A kevert antikvitású estét egy Barbara által kikönyörgött "kegyelem" zárta, így nem kellett a statisztáknak egymás torkának átvágását szimulálniuk. Hiába no, az nem felelt volna meg a megfelelő korhatár karikának, amely alatt a műsor bemutatásra kerül. 

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény szórakozás bulvár nők randi televízió barbara alekosz 10.adás

Egy randiért azért valamit ki is kell főzni

2011.05.19. 22:10 pimpalini

Csináltak már a lányok reggelit, tornáztak is a nagyérdemű előtt egy randiért, azonban eddig főzni még nem főztek. Legalábbis Alekosznak nem. Ezúttal ebéd készítése volt a nap fő feladata, ráadásul a műveletet görög népviseletben kellett elvégezni, hogy az étek felszolgálása igazán stílusos legyen. Veronika, akinek hanglejtésével, kislányos affektálásával és nyervogásával gyengébb idegzetű sorozatgyilkosokat lehetne büntetni, ismét önmagát adta. Ugyanis affektálva elnyávogta, hogy nem tud főzni, de ez még mind semmi. A népviseletbe öltözés okozta számára a legnagyobb problémát, mert hát mi is lesz most, hogy így kell felöltözni? Mi lesz vele? Mi lesz a plázacica külsőségekkel? Félelmetes volt na. Ráadásul indításnak. A hölgyeknek amúgy párban kellett nekifutni a finomságok elkészítésének, tehát összesen három menüt ütöttek össze. Barbara, aki szakács, Olgával került egy párba, s ők voltak azok, akik leginkább élvezték a főzést. Magdi nem túlságosan volt kisegítve Veronikával, akinek kis túlzással már az is nehéznek bizonyult, hogy az asztal mellett álljon. Ehhez képest Magdi meglehetősen kitett magáért. Látszott rajta, hogy tud főzni, s legnagyobb örömünkre kissé meg is szurkálta - sajnos csak verbálisan - a felettébb idegesítő, kislányos hölgyeményt. A harmadik párba kizárásos alapon az enervált Brigi és Andrea került. Briginek nem volt kedve semmihez, egyre jobban elhatalmasodnak rajta érzelmei. Ha nincs jelen a görög csődör, akkor jobbára csak van, csendesen lófrál, vagy folyamatosan őrlődve, idegesen, rosszkedvűen teszi azt amit kell. Szóval a harmadik ételt lényegében egyedül Andrea készítette, mert Brigi nem volt képes semmi érdemleges dologra a kipirosodott arccal folytatott magába forduláson kívül. Az ebéd felszolgálásánál Alekosz kérdésére, ki mit vállalt a finomság összeállításából, el is mondta, hogy ő semmit, csupán a könnyeit adta a közösbe. Az ételek ízéről nem tudunk nyilatkozni, de a görög lókötő megdicsérte mindhármat. A küllemük viszont gusztusos volt. Végül éppen az esztétikai jellemzők miatt választotta legjobbnak a kulináris élvezetek iránt is rendkívül fogékony hódító Barbaráék alkotását. Mivel Barbara még nem volt randizni, így a párosból őt választották a fiúk.

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény szórakozás bulvár nők főzés televízió alekosz 10.adás

Kiderül az igazság?

2011.05.18. 21:20 pimpalini

Bizonyos programokkal bárki bármilyen képet készíthet ma már bárkiről. Barbara édesanyja és testvére szerint a lányuknál is ez történhetett. Kizártnak, még a feltételezést is sértőnek tartják ugyanis azt, hogy a leányzó valamikor is a testéből élt volna. A hozzátartozók véleménye itt lelhető fel: http://alekosz.rtlklub.hu/cikk/367571

Az ominózus képek pedig itt: http://www.szexvelem.hu/Profile.php?357

Photoshop program és egy rosszakaró műve az egész? Vagy megalapozott a gyanú? Amíg nem jelentkezik egy állítólagos "fogyasztó", addig utóbbi nem bizonyítható.

Szólj hozzá!

Címkék: szórakozás bulvár nők televízió barbara

Roncsderby, csókok, vallomások, egymással paráználkodni kívánó háziállatok

2011.05.18. 20:52 pimpalini

A nap reggelikészítéssel indult, amely feladatot Barbara és Brigitta készítette el leghamarabb, s előbbi vitte be, ágyba reggelivel ébresztve a csajozásban megfáradt görögöt. A nőcsábásznak ízlett az étel, bár a citrommal szemben akadtak fenntartásai. A szokásos napi feladat, amely alapján eldőlt, hogy ki megy Alekínóval randira, kitartásra alapuló móka volt. A lányoknak tűsarkú cipőben kellett guggolniuk, miközben kinyújtott karral egy szobrot tartottak. A helyzet elmehetett volna akár egy férfimagazin fotózásán is, ugyanis a pózok némelyike meglehetősen erotikusra sikeredett. A feladat legjobbja Olga és Brigi lett, akik a győztes kilétéről egy további, egyensúlyozós feladattal dönthettek: a villa medencéje fölé helyezett, a végén körülbelül egy lábnyi keskenyre szűkülő pallón kellett a tűsarkú cipőben végigmenniük, mialatt muszáj volt tartani Alekosszal a szemkontaktust. Brigi sikeresen megoldotta a műveletet, Olga viszont ismét beduzzogott, s félelemre hivatkozva meg sem próbálta azt. Tulajdonképpen félelme tökéletesen érthető, mert kosárlabdázó termetével legalább derékig vizes lett volna, ha valamiért beleszédül a medencébe. A nyertes leányzó persze nagy örömmel vágott neki a jól megérdemelt randinak.

Vonatkozó videók itt: http://alekosz.rtlklub.hu/video/129369 , http://alekosz.rtlklub.hu/video/129371

Alekosz meglepetésre egy roncsderbire vitte választottját, ami szerintünk nagyon ötletes, izgalmas és fantasztikus program volt. Itt egy görög motívumokkal díszített, s görög nemzeti színekben pompázó, Alekosz nevével szignózott Trabant várta a párt, akik ezzel tehettek meg pár kört egy kanyargós pályán. A verseny izgalmas volt, hisz voltak ellenfél Trabantok is, s egyet azért borulni is sikerült. A derby-ről vacsorázni indult a pár. Menet közben Brigi szerelmet vallott Alekosznak, amit a vacsora alatt is megismételt. Utóbbi alkalommal már azt is megpróbálva, hogy az okostojásba szuggerálja, már most valljon színt, válasszon magának párt. Hiszen mi sem lenne jobb annál, mint ha a villában egy kalitkában raboskodó "boldogság sárga madarát" együtt röptetnék világgá.  A western étteremben elköltött vacsorát követően a texasi cowboy és cowgirl táncolt, lassúzott egyet, sajnos Edda dalra, bár köztünk szólva, a múltkori Balázs Fecó még gyilkosabb hatású volt. A romantikus andalgás csókolózásba fordult. Közben a változatosság kedvéért Brigi ismét szerelmet vallott Alekosznak. Alekosz azért biztos ami biztos alapon tesztelte a lányt, a mindenkinek legalább tucatszor feltett "hogy vagy", "hogy érzed magad most" kérdésekkel. A válaszok is az eddig már unalomig ismertek voltak, így a pár egymásba fonódva ült vissza a "Görög isten" feliratú furgonba. Úton a villa felé Brigi immáron sokadszorra vallott szerelmet Alekosznak, ám itt már abbéli szándékának is hangot adott, hogy szívesen töltené az éjszakát az autóversenyzésben is szinte verhetetlen, Tom Mix-nek öltözött göröggel. A jelenetről készült videót megtekintve senkit se zavarjon meg a társalgás robotszerűsége, nyilvánvaló, hogy a fiatalok a tomboló érzelmek miatt bonyolódtak olyan dialógusokba, amit általában sci-fikben szereplő androidok, de inkább R2D2 és T3PO jellegű droidok folytatnak egymással. Tulajdonképpen ha csak a dialógust magát halljuk, az is eszünkbe juthatott volna, hogy a Nostromo űrhajó "Anyája" és az űrodüsszeiára vállalkozó legénység életéért felelős "HAL" számítógépek keveredtek egymással romantikus kapcsolatba.

Videók a randiról itt: http://alekosz.rtlklub.hu/video/129373 , http://alekosz.rtlklub.hu/video/129375

A megérkezést követően a láthatóan zavart, érzelmileg felkavart Brigi nem mesélt a villában kíváncsian unatkozó lányoknak a történésekről. Rossz hangulata csak fokozódott, mikor Alekosz beviharzott az épületbe, s helyette Magdit vitte kézen fogva a nyugiszobába. Ott aztán elcsattant egy csók is, aminek lecsengését látszólag egyik fél sem élvezte túlságosan.

A csókos csődör ezek után Andreát húzta fel, aki a hálószobában szunyókált, nagyjából meztelenül. Alekosz szemmel láthatóan meglepte, ezért sajnos ismét megtapasztalhattuk a meglett nő vihogó, első bálozós tinilányokat idéző énjét. Hősünk néhány kedves mondattal és szolid simogatással húzta a lány, aki majd kiugrott a bőréből. Majd mesét mondott neki, amit ott helyben rögtönzött. A spontán mesemondó történetében nem voltak határok, néhány legelésző és kanos bika ugyanis egy csintalan pónival próbált volna párosodni, ám az Andreára utaló szeleburdi - s feltételezhetően baromira idegesítő hangú - kis lovacska nem kért belőlük. Inkább világgá ment, s végül egy görög halásszal incselkedett. Az ötletnek minden bizonnyal nagyon örülne egy élelmes animal pornó producer. Már persze csak akkor, ha a "mester" eladja a sztorit...

Videók itt: http://alekosz.rtlklub.hu/video/129313 , http://alekosz.rtlklub.hu/video/129377

Miután Alekosz aznapra végzett a lányokkal, Vája asszony meglátogatta egy kis hazaival a kosarában. A falatozás közben megvitatták a lányokkal kapcsolatos érzéseiket. Az anyai jó tanácsok kissé sémaszerűek voltak, s legalább annyira segítettek a csábítónak, mintha a kertben álló hatalmas medencét kérdezte volna meg a témában. Az volt az ember érzése, mintha Vája asszony helyenként többet is mondott volna, ha szabad, de látszott, hogy nem lehetett eltérni a megbeszélt forgatókönyvtől. Viszont arról biztosította fiát, hogy Érd egy emberként áll mellette, s már alig várják "kiszabadulását".

Videó: http://alekosz.rtlklub.hu/video/129383

Éjszaka aztán Brigi rosszul érezte magát, ezért Andival beszélgettek egy jót. A mai randi cowgirl-e a szerelem érzésétől félt, ami teljesen eluralkodott rajta. Emellett a féltékenység is rendkívüli méreteket öltött szívében. Ezt a kameráknak is elmesélte a riportszobában, ahol lényegében egy fura, könnycseppek nélküli sírást produkálva ecsetelte, hogy ő még nem érzett ilyet.

Összességében elmondható, hogy az utóbbi két napban hősünk lényegében minden lányban felhúzta a szerelemre éhes nőt. Olga kivételével mindenkivel bensőségesebb kapcsolatba került. Így majd minden lány esélyesnek érezheti magát, ám bizonytalannak is, s joggal lehet féltékeny a többiekre. Tehát eseménydús napoknak nézhetünk elébe, még akkor is, ha Magdi a nap jó részét szomorkodással, szótlanul töltötte, s testvére elvesztésével kissé letört a magabiztossága.

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény szórakozás bulvár nők televízió alekosz 9.adás

Az eddigi "legvidámabb" kiválasztás

2011.05.18. 13:46 pimpalini

A mai nap valamiért Columbo kihallgatási stílusában írok a tegnap eseményeiről. Gondolom mindenki emlékszik a fineszes nyomozóra, aki távozást, vagy egy társalgás lezárását követően mindig visszatért "csak még egy kérdés" erejéig a gyanúsítottakhoz. Azért is érdemes még visszatérnünk a tegnaphoz, ugyanis a kiválasztás, a szívceremónia a testvére elmarasztalását megkönnyező Magdi szomorúsága és Beatrix csalódottsága mellett mókás pillanatokat is hordozott magában. Alekosz ugyanis a tőle megszokott komolysággal és pátosszal kezdte a kulcsok átadását, amit Olivér a bevezető monológ, s két lány és két mondat után egyszerűen nem bírt tovább röhögés nélkül elviselni. Az első mondat elhangzása, s az első kulcs átadása után még csak vörösödő arccal, meglepett szemekkel, s az előző napok ruházatánál fazonosabb kockás ingben ült székében. Ám a második lány kiválasztását kísérő párbeszéd alatt már nem tudta magát tovább türtőztetni, s szó szerint pukkadozott a röhögéstől (Állítólag a Veronika csókja nyomán Alekosz ajkaira ragadt szájfény miatt, de szerintünk  azonban nem egészen.). Olyannyira meghatotta a szürreális jelenet, hogy a nevetést még Alekosz ismételt felszólítására sem tudta abbahagyni. Így aztán a poénjait, mondandóját fapofával és angol lordokat megszégyenítő hidegvérrel előadó okostojásnak ki kellett őt küldeni a teremből.

Úgy érzem, eme magasröptű szavakat idézni is érdemes:

"Kedves Hölgyeim! Bámulatos egyben látni ennyi női agyat. Felizgat a fejetekből áramló erotika (itt volt az a pillanat, mikor néhány lány is csak nehézségek árán bírta magában tartani a feltörekvő kacagást). De a női agy veszélyes. Bármit el tudtok hitetni velünk... ...de a szerelem dzsungele, amit csak a megérzéseikben bízó Rambo-k élhetnek túl." Bámulatos hasonlat. A következő párbeszédek is az örökbecsű remekek közé tartoznak:

A: "Akinek ezt a kulcsot szánom, sokszor kiszámíthatatlanul viselkedik. Ma azonban, mikor az ajkam az ajkához ért és heves csókban forrtunk össze. Már tudtam, bízhatok benne. Veronika. Fogadd ezt a kulcsot!"

V: "hmm...hmmmm...Ksznm..."

A: "A következő kulcs egy olyan lánynak megy, aki olyan, mint egy rejtvény. Semmi baj, én megfejtettem. Ő nem más, mint a csodálatos Olga. (A "megfejtett rejtvény" arckifejezéséből nem sütött túlságosan az öröm a kulcs átadásakor, Olivér itt már kuncogott. Olga szó nélkül vette át az ajándékot, majd visszament a helyére. Alekosz egy köszönömmel varrta el a szétfutni látszó szálakat.)

A: "Olivér, ha nem bírsz magaddal, akkor kiküldelek. Maradj nyugton légyszíves."

Olivér: "Tiszta szájfény a szád."

A: (gépiesen) "Hát... Veronika fantasztikus volt."

A vonatkozó videó itt: http://alekosz.rtlklub.hu/video/129179

 

Az este egy közös buliba torkollt, ahol Alek külön-külön magához hívta a lányokat, s Brigit és Veronikát is megcsókolta. Olgát azonban nem sikerült. A párbeszédekből már-már azt hittük, hogy több is fog történni, de - lehet, hogy a tizenkettes karika miatt - komolyabb dolgokra nem került sor.

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény szórakozás bulvár nők televízió kiválasztás alekosz 8.adás

süti beállítások módosítása