Alekosz egy idióta barom, egy józan ítélőképességét plasztikcicák által felszolgált kakaóért elcserélő, szánalomra méltó, agyatlan gyermek, egy eddig számára elérhetetlen, épp ezért nem eléggé ismert, értéktelenségét nem eléggé megtapasztalt világ alkotóelemei után ácsingózó gyászhuszár. A férfi nem szégyene. A minden képzeletet felülmúlóan siralmas emberismerettel rendelkező, gyerekes gondolkodású anti-Casanova. Aki vágyai rózsaszín bárányfelhőin hajózik a totális ostobaság veteményén szárba szökkenő későbbi teljes anyagi és erkölcsi, no meg szellemi megsemmisülés felé, a valóságot, realitásérzékét valahová a sufni mélyére hét lakattal zárva el. Lebuktatja, kifaggattatja a lányokat a legfontosabb kérdésekről, majd az eredményt félredobva, meg sem tekintve, második esélyt ad a hozományvadászoknak, sunyiknak, főállású ribancoknak, üzletszerű kéjelgésből lassacskán kiöregedő játékosoknak, hírnévre és ismertségre áhítozó, magukat futtató, önző nőszemélyeknek. S kiparancsolja a villából Évát, aki ugyan bevallotta, hogy nem tudná leélni vele az életét, de ehhez hasonló őszinte megnyilvánulásokat másoktól is hallottunk, sőt, ennél keményebbeket is. Éva legalább szép volt és fiatal, jó volt ránézni, még ha nem is volt egy észlény. De ki az ebben a villában? Szerethető figura volt szemben a "törtető", "rámenős" csapat többségével, az abszolút nőietlen, hallgatag Olgával, a 19 éves létére romlott, plasztikból készült, dekorációs elemként pókerbarlangban, kaszinóban dolgozó butuska karrierkováccsal.

A részletekről később. De a kiválasztás önmagáért beszélt.