HTML

Alekadonisz feleséget keres

A blog célja Alekosz feleségkeresős műsorának követése, s véleményezése. A szereplőkön, eseményeken folytatott öncélú élcelődés, gúnyolódás, vagy csupán a történések szubjektív szemszögből történő leírása, dokumentálása. Ajánljuk mindenkinek, aki szereti Alkoszt, s azoknak is, akik utálják.

Friss topikok

Linkblog

Archívum

Randi édesnégyesben

2011.05.13. 08:30 pimpalini

Tréfás és feszült jelenetekkel indult a nap a villában. Megtudhattuk, hogy egy méretes, pontyszerű hallal is lehet erotikusan zuhanyozni, illetve a vasvillán gitározás a zuhany alatt akár célravezető is lehet csábításügyileg. A nap azzal kezdődött, hogy hellén trubadúrunk Olivér társaságában, no meg "nagypapa felszerelésben" (csoszogós papucs és ódivatú köpeny) kora reggel felverte a lányokat, akiknek mindenféle fazonigazgatás, smink, s egyéb reggeli előkészületek nélkül kellett felsorakozniuk az udvaron. Hősünk célja ezzel az volt, hogy meglássa a csupasz valóságot, amit általában a kozmetikai szerek gondosan elrejtenek. Alekosz, mint egy gyakorlott lókupec, végigmustrálta az álmosan pislogó hölgyeményeket, akiknek, mint rabszolgáknak a vásáron, pár lépést még lejteniük is kellett a többiek előtt, mielőtt visszamehettek a hálószobába.

A reggeli ébresztőt itt lehet megtekinteni: http://alekosz.rtlklub.hu/video/128617

A következő feladat egy fürdőruhás tusolás volt kinn az udvaron, melynek során valamilyen oda nem illő tárggyal kellett erotikusan, vágykeltően tusolni. Alekosz és Olivér egy sarokból figyelték a történéseket, s különböző instrukciókkal, valamint "személyre szabott" tárgyakkal látták el a hölgyeket. Mókás volt, mikor Magdolnának méteres kürttel, Andreának egy vasvillával, Barbarának festőtekerccsel, Veronikának egy vekni kenyérrel kellett magából erotikus démont csiholni. Magdi elébe ment az eseményeknek, ő maga választott a kellékek közül, ráadásul pont a lányok számára legkevésbé tetszetős dolgot, a halat, mondván, hogy aki vonzó, minden körülmények között vonzó. Az egész megmérettetés tétje egy egész napos randi volt, ahová a legjobb három hölgy kísérhette el a delejes tekintetű nőcsábászt.

A feladatról videó itt található: http://alekosz.rtlklub.hu/video/128619

A bemutató után a fiúk összedugták a fejüket, s a tétova Alekosznak Olivér azt tanácsolta, hogy ha a "műsorszámok" alapján nem tud dönteni, akkor döntsön szimpátia alapján, s fogja rá a bemutatóra. Botcsinálta Casanovánk végül Magdit, Barbarát, aki egy tortát kent magára a tus alatt, s Andreát választotta. A helyszín egy borvidék volt, a képek alapján pontosabban nem nyert megállapítást, hogy a Balaton, vagy a Velencei-tó partján.

A randevú során minden hölgy eltölthetett 10-15 percet Alekinnyóval, miközben valamiért szőlőt kellett taposniuk. Közben természetesen a magára maradt két nőstény keményen kibeszélte a harmadikat. A közösen elfogyasztott vacsora alatt a lányoknak tósztot kellett mondaniuk, ami abban döntött, hogy ki töltheti a VV4 nyertesével az estét is. Mivel Magdi saját bevallása szerint sem tud tósztot mondani, s az egészet elintézte pár össze nem illő szóval, továbbá a feladatban Barbara sem jeleskedett, ők ketten idő előtt visszatérhettek a fővárosba. Ahol aztán a sértett anyatigris önérzetével, hosszú perceken keresztül ecsetelték a többi lány előtt, hogy mennyire sportszerűtlen volt egy ilyen nehéz megmérettetéssel kigolyózni őket. Végül a féltékenykedő nők arra jutottak, Alekosz nyugodtan használja ki a helyzetet, menjen el addig, ameddig tud, hisz később már úgysem teheti.

Tehát Alekosz és Andrea kettesben maradtak, s egy romantikus estét tölthettek együtt, amely csak azért nem lett tökéletesen az, mert az ember néha pukkadozott a nevetéstől a társalgás hallatán. Például Alekosz udvariasan szinte mindig megkérdezte Andreát, vele tart-e mondjuk a vacsora asztalhoz, sétálni, vagy leülni egy padra. Mintha ez az adott helyzetben nem lett volna magától értetődő. Az estet egy heves csókcsata zárta, ahol Alekosz majdnem átment fojtogatóba, olyan hevesen szorongatta partnere torkát, hogy az ember azt hihette, épp egy thriller forgatásán ül. Több nem történt, bár a villa csődöre elment volna a végsőkig. Itt és most reméljük, hogy ez nem fojtogatós szexet jelent...

A randiról és az estéről videók itt: http://alekosz.rtlklub.hu/video/128621 ,http://alekosz.rtlklub.hu/video/128623

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény szórakozás bulvár nők televízió alekosz 3.adás

A bejegyzés trackback címe:

https://alekadonisz.blog.hu/api/trackback/id/tr582899783

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása