HTML

Alekadonisz feleséget keres

A blog célja Alekosz feleségkeresős műsorának követése, s véleményezése. A szereplőkön, eseményeken folytatott öncélú élcelődés, gúnyolódás, vagy csupán a történések szubjektív szemszögből történő leírása, dokumentálása. Ajánljuk mindenkinek, aki szereti Alkoszt, s azoknak is, akik utálják.

Friss topikok

Linkblog

Archívum

A Beatrix-jelenség és körítése

2011.05.18. 11:49 pimpalini

Nem árulunk tovább zsákbamacskát azzal kapcsolatban, hogy ki távozott tegnap a villából. Akit érdekel a téma már úgyis tudja. Beatrixnak ráadásul kicsit megalázó módon, az utolsóként még kulcsra esélyes jelölt, testvére nyakba akasztós procedúrája előtt kellett elhagynia a villát. Eddig ez még nem fordult elő, nyilvánvaló, hogy Alekosz ezzel a mozzanattal, s az azt kísérő, súlyosnak szánt mondatokkal akarta megalázni az őt és a nézőket is megvezető "modellt". A történtekkel azonban érdemes külön is foglalkozni, hisz mind Beatrix önmagában, mind az RTL Klub taktikája a lányok felvezetésével, értékelésével kapcsolatban, mind a szőke lányt "feljelentő" szerető önmagában is megérnének egy kisebb volumenű értekezést, nemhogy így, együtt.

Beatrixról már korábban megjegyeztük, hogy modellkedését erős kételyekkel és gyanúval fogadjuk. Persze abból a szempontból nézve, ami az átlagembernek erről eszébe juthat. A modell szó ugyanis körülbelül olyan, mint az állatvilág kategorizálásában a rovar meghatározás. A kategóriába rengeteg dolog fér bele, s annak ellenére, hogy a többségnek a bogár jut eszébe a rovar szó hallatán, azért vannak még kérészek, szitakötők, kabócák, csótányok is szép számmal az említett csoporton belül. Így van ez a modellkedéssel is. Az ember kamera és/vagy fényképezőgép előtt pózol, s ezért pénzt kap. Röviden és tömören ennyi a lényeg. Lehet ezt a szakmát sok ruhában, kevés ruhában, s akár ruhátlanul is végezni. Lényegében és kifejezően az is a testéből él, aki nem szexel a fotóssal, producerrel, divattervezővel, egyéb delikvensekkel pénzért, meg az is, aki kéjhölgyként honlapokon hirdeti magát, s néha elmegy (akt)fotózásokra is. Mindkettő lényegében munka, pénzszerzéssel kapcsolatos elfoglaltság. Az meg, hogy munka után valaki felmegy a gép másik oldalán álló ember lakására, akitől talán még pénzt is elfogad, már igazán az ő magánügye. Az adóhatóságon és az említett "modell" közeli hozzátartozóin kívül senkinek semmi köze hozzá. Ma már a modellek és a prostituáltak között jelentős átfedés van. Nyilvánvalóvá vált az is, már az első napokban, hogy Beáról és testvéréről nyugodtan állíthatjuk az utóbbit is. Csak konkrét tanú nem volt még. De a gyanú a lányokkal (Magdi és Bea) kapcsolatban az első adást követően csak megerősödhetett, mivel mindenki előtt bevallották, hogy aktmodellként dolgoztak, ráadásul testalkatukból és viselkedésükből arra is lehetett következtetni, hogy nem éppen a Vogue magazin címlapjáról érkeztek a villába. Tehát ha azért kötünk bele Beatrixbe, mert azt állította magáról, hogy modell, súlyos hibát követünk el.

S itt jön képbe a második tényező, az RTL Klub. Feltételezve, hogy nem olcsó színház a műsor, ahol napi 50 perc bohóckodást keserves munkával forgatnak le, s nem előre megírt forgatókönyv alapján zajlanak az események, elmondható, hogy Bea - nem mintha sajnálnánk - kipaterolásában nagy szerepe volt az Alekoszhoz eljuttatott információnak. Ugyanis pl. Brigiről már az első nap sejthettük, le is írtuk, hogy az escort munka mit is takar. Ezt rögtön másnap meg is erősítette egy újságcikk, amiből kiderült, hogy a lány majdnem csak büszkén vállalja azt, hogy prostituált. Ráadásul luxusprosti. Azt is nyíltan bevallotta, hogy senki sem kényszerítette erre a pályára, nem voltak mérhetetlen anyagi gondjai, ő választotta ezt a megélhetést, hogy nagy lábon élhessen. S persze abba hagyná az "ipart", ha valaki azon a színvonalon tartja ki, amilyenen "testüreg" kölcsönzőként, -lízingelőként élt. Persze azóta már Barbarát is megtalálták egy fapados gésákat gyűjtő oldalon, így elmondható, hogy a jelenleg a villában tanyázó nők többsége hivatásos prosti. Tehát számunkra érthetetlen, miért pont most, s miért pont Beáról derítették fel Alekosz előtt is a csúf igazságot? Persze nem mintha az egész számítana valamit is, csak azt kívánjuk ezzel a felvetéssel érzékeltetni, hogy a villában lényegében majd mindenki Bea útján jár. Persze lehet arról beszélni, hogy Bea Alekosz előtt nem volt őszinte, nem vallotta be múltját, de felesleges hisz ezt egyik lány sem tette meg.

Végül, de nem utolsósorban jöhet a harmadik - a bilit végső soron kiborító - tényező, egy magát Bíró Attilának nevező ember formájú, feltehetően - és számunkra megmagyarázhatatlan módon - tehetős illető. Megmondom őszintén, mikor ezt a férfiszerű lényt megláttam a képernyőn, nem tudtam eldönteni, hogy bosszankodjak, vagy kacagjak. Már eleve méretes barmot, címeres ökröt kell feltételeznünk egy olyan vallomás után, mint amit a fiúcska az újságokban tett. Mert ki az a férfiúi nem szégyene, egy idiótaversenyen örökös bajnoki címmel rendelkező véglény, aki egyrészt elhiszi egy "hivatásostól" a Pretty Woman-ból ismert, "érted megjavulok" dumát, másrészt két évig nem veszi észre, hogy a párja három másik hozzá hasonló balekot is tart mellette. A lényeg itt ugyanis annyi, hogy az illető - saját állítása szerint - két éven keresztül költött átlag havi 170 000 forintnak megfelelő összeget az említett leányzó kitartására. De akkor szakadt el nála a cérna, mikor megtudta, hogy Beatrix másoknak is "megjavul". Látva ezt az anyaszomorító, kisfiúsan sértődöttnek tűnő alakot, akiben valóban nincsenek férfiúi vonások, nem csoda, hogy Bea a villában benyögte a "nekem egy férfi kell" mondatot.  Kézenfekvő a kérdés, hogy egy ilyen alacsony szellemi szinten álló, érzelmi intelligenciát nagymértékben nélkülöző egyén hogyan juthatott annyi pénzhez, hogy az említett "akciót" végre tudja hajtani? Vagy Magyarországon a hülyéknek (is) terem babér? Legalábbis anyagilag? Félreértés ne essék, nem azzal van a gond, hogy az illető az ősi mesterséget űző nővel került kapcsolatba, hanem az, hogy vele élt együtt. Jóléte ellenére nem egy normális nővel akart párkapcsolatban élni, hanem egy borzasztó egyéniségű, kissé kiélt, finoman fogalmazva nem túl művelt, szilikonozott "tündérrel". A mamája helyében - ha még ezen a világon van, s nem "tette a sírba" az anyaszomorító fiacskája - deresre húznám, s ország-világ előtt tépném meg ezt a cirkuszban is nyugodt szívvel mutogatható egyedet.

S még valami:

Üzletszerűen kéjelgő lányok, asszonyok, nők! Figyelem! Aki balekot akar fogni magának, egy szabad hely megüresedett. Bíró Attila ország-világ előtt felfedte magát, szabad a pálya! Mert megérdemli!

1 komment

Címkék: vélemény szórakozás bulvár prostitúció nők idiotizmus televízió gúny beatrix véglények 8.adás

Veronika, a dermesztő rémület megtestesülése

2011.05.18. 10:20 pimpalini

A tegnapi nap kiválasztás előtti eseményei közül külön említést érdemel a görög csoda és a 19 évesen már szilikon ajkakkal pompázó, sokoldalúságát böszmeségbe hajló butasággal, illetve ennek kommunikációjával palástoló Veronika négyszemközti, nyugiszobás randija. Majdan a távoli jövőben, mikor a Föld történetében az ember már csak a dinoszauruszokhoz hasonló, múltbeli emlék lesz csupán, az intergalaktikus állatkert fajgyűjteményének egyik legszebb darabjaként lesz kiállítva a földi evolúció mellékágaként megjelent, az emberi fajt végső romlásba döntő plázacica archetípusa. Meg vagyok győződve arról, hogy a képzeletbeli múzeumban vitrinek mögé zárt darab kísérteties hasonlóságot, majdhogynem száz százaléknyi egyezést fog mutatni Veronikával. Visszatérve a lényegre: plázacicánk és Adoniszunk újabb randija már könnyedebb hangulatot hozott, s az a csók, ami a cápaalagút alatt nem csattant el, itt bekövetkezett. Sírásba fulladó röhögéssel nyugtáztuk Alekosz sóhajait, majd felhorkanását is, ugyanis a legalább fél éve nőhiányban szenvedő hímnemű egyed némi maszatolást és ölelkezést követően félbeszakította a műveletet. Mondván, most hagyják abba, mert már nem bír magával. A randinak ezzel vége szakadt, a pár sietve távozott. Mindenesetre Alekosz kedvelheti a gumicukrot, hisz Szandika mű ajkai után Veronika szilikoncsíkjait is megkóstolta, s tetszett neki a dolog.

Veronika viselkedésének evolúciója, fejlődése remek szociológiai tanulmány lenne "Hogyan fogjunk magunknak milliomos pasit undorunk ellenére?" címmel. Ugyanis a már említett cápás randin a lány testbeszéde és viselkedése arra engedett következtetni, hogy szívesebben ölelgetné, vagy kóstolná meg az alagút felett bizonytalanul lebegő, túletetett ragadozót, mint csókra éhes hősünket. Ráadásul másnap megdöbbentő őszinteséggel nyilatkoztatta ki azt, hogy valójában nem is vonzódik az ímmel-ámmal ostromolt kastélyként büszkélkedő Alekínóhoz, pusztán a hírnév érdekli. Pár órán keresztül nem tudhatta mi is lesz a sorsa, ezért kissé megszeppentnek tűnt. De a "vallomások" megsemmisítését kísérő sikeres, ám annál átlátszóbb "visszakönyörgő" szövege eredményre vezetett. Ráadásul látva, hogy Alekosz - a lányok közti hierarchiában az utolsó két hely valamelyikére taksált - Olgával randizik, a magabiztosság mellett a kínzó féltékenység olthatatlan lángja is felébredt benne. No nem, nem Alekosz miatt, hanem a női hiúság és az első hellyel járó precelebi státusz, a kád, a rakás haltáp és WC papír, s más ajándékok megszerzése miatt. Persze rájött arra is, hogy a cél elérése érdekében teljesítenie is kell valamit. Hát így 1,5-2 nap alatt "szerelmes lett" a csábosan csámborgó csábítóba. Mivel úgy telefonba sírni és annyira delejesen nézni nem tud, mint Brigitta, hát megadta Olivér barátjának azt, amire már az első randin vágyott.

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény szórakozás bulvár nők televízió veronika gúny alekosz nyugiszoba 8.adás

A trójai faló esete a göröggel

2011.05.18. 07:25 pimpalini

A mai események egy részének bekövetkezése tulajdonképpen elkerülhetetlen volt, a kérdés csupán annyi lehetett, hogy a lányoknak szívéből szeleteket Adóniszunk mikor hívja ki sakkpartira háremhölgyeit, no meg a főhős számára melyik lányról derül ki korábban, s jellemzően mikor az, hogy bájait a való világban forintosítva tett szert nem is elhanyagolható bevételekre. Gondolom az olvasó is nehezen dönt arról, melyik esemény hordoz magában több izgalmat, bevallom, nekem is komoly fejtörést okozott, hogy a sakkcsatákról, vagy a sunyiságok kiderülésének következményeiről értekezzek először.

Mivel a történések sorrendje is számít, így a sakkal kezdem. Alekosz - szemben eddigi szokásaival - ma nem is mondott nagy zagyvaságot, mellbevágó ökörséget azzal, hogy a lányok előtt a sakkot két ember között kialakulni képes legmélyebb szellemi kommunikációnak nevezte. Ezzel a mondattal hívta ugyanis szimultán partira kérőit, aminek azért nem mindenki örült. Olgának például nem volt kedve a játékhoz, s két lépést követően cigarettázásba menekült, s az udvarra távozott. A partik igazából nem okoztak nagy meglepetést, mindet a remek formában lévő sakkfenomén nyerte. Persze ha figyelembe vesszük a 4-5 lépésben adott mattokat is, akkor kijelenthetjük, hogy nem volt túl erős a mezőny. Briginek nem a sakkozáson járt az esze, jobbára azzal volt elfoglalva, hogy csillogó szemeivel és szűk farmernadrágba erőszakolt, testalkatához képest valószerűtlenül nagy kufferjával minél nagyobb hatást gyakoroljon Alekínóra. A csábos pillantások jutalma később nem maradt el, ugyanis a trójai falóval csak sakktáblán játszadozó görög a villán kívüli rezidenciájára hívta a való életben sakkbábuk helyett inkább bankjegykötegek iránt vonzódó "szolgáltatót". Pár mondat erejéig visszatérve a szimultán mérkőzésre, azért az meglepetést okozott, hogy Veronika, a rémálmainkba sem kívánt plázacica bírta a legtovább a játékot. Alekosz meg is dicsérte a sakktudását. Azonban ez még nem volt elég, mivel később a hölgyeményeknek pamfletet is kellett szerkeszteniük. Ebben a műveletben a VV4 iskolahetéről megismert irodalmat oktató Tanár úr segédkezett nekik. Ezeket aztán fel kellett olvasni, majd Alekosz és Olivér eldöntötték, hogy kié lett a leginkább fogyasztható. A Tanár úr természetesen udvariasan megdicsérte a lányokat, "a körülményekhez képest nagyon jól sikerültek a művek" mondata a nap egyik aranyköpése lett. Való igaz, bordélyban a legritkább esetben születnek maradandó irodalmi értékeket hordozó szellemi alkotások. Persze a két másik hím is dicsérő jelzőkkel bombázta a versenyzőket, de ez szemünkben nem ér többet egy hámozott léggömbnél, hisz erős a gyanúnk azzal kapcsolatban, hogy a srácok eddig a szóról még csak nem is hallottak, vagy éppen a kifejezésről maximum egy egzotikus desszertfajtára asszociáltak. Szóval a "körülményekhez képest" jó pársorosok közül Veronikáé lett a legjobb, legalábbis a szilikonozott ajkak látványától elvakult VV4 győztes és ezúttal nem éhes barátja szerint.

Mint már esett szó róla, Alekosz négyszemközt is sakkozhatott Brigivel, akit azért invitált magához, mert meglátása szerint a hozományvadász lány nem vette komolyan a játékot. A négyszemközti oktatáson semmi érdemleges sem történt, Brigi továbbra is nyeregben érezve magát csavargatta ujja köré a magát korábban Nagy Péter cárhoz is hasonlító sakktáblahadvezért.

Persze csábos csődörünk Olgát sem hagyhatta magára búslakodásában, így vele is váltott pár szót négyszemközt. A sértődött lánynak először nem volt mondanivalója, majd pár mondatnyi unalmas társalgást követően azért kinyögte, hogy féltékeny a többi nőre. Olga eddigi viselkedéséből, valamint kosárlabdázó termetével és szibériai favágókéra hajazó alakjával súlyosbított nőiességének korábbi megnyilvánulásaiból nem gondoltunk volna arra, hogy akár féltékeny is lehet a tudtán kívül kéjhölgyeknek udvaroló legó-Casanova háremhölgyeire. 

A csapból folyó langyos víznél is izgalmasabb történéseket követően azonban robbant a bomba. Nem, nem arra kell gondolni, hogy az egyik, szexuálisan túlfűtött kérő libidója szóródott szét, beterítve Alekoszt boldogsággal, hanem Olivér kezében pukkant el egy kisebb raklapnyi illúzióromboló petárda egy újságidézet képében. Ugyanis egy olvasó feltárta az igazságot Beatrixről, akiről azt állította, hogy a kinti világban a testéből, s ő már bizony sokszor megvásárolta a plasztikai sebészek által is helyenként meg-meg szabogatott "terméket". Ráadásul már évek óta párkapcsolatban is él a hölggyel, tehát Alekínó jobban teszi, ha egy szavát sem hiszi el a többi lányt előszeretettel maró, néhol foghíjas nőszemélynek. A csalódott csődör szokásához hűen ezúttal is megfontolt volt, úgy gondolta, hogy a cikk tartalma akár rágalom is lehet, s ad még egy esélyt Beatrixnak. Gyorsan beviharzott a villába, s személyes elbeszélgetésre invitálta a magabiztos lányt. Célzatos kérdéseivel azt próbálta kipuhatolni, van-e rejtegetnivalója, különösebb mondandója így a célegyenesben, s a következő kiválasztás előtt. Beának nem volt, sőt, továbbra is biztosította a férfiakra hasonlító Alekoszt őszinteségéről, s arról, hogy neki ez a legfontosabb egy kapcsolatban. A beszélgetés után hősünk joggal érezhette úgy, hogy  igaz érzelmekkel felvértezett kancái közé az "ellenség" a hozományvadászat trójai falovát csempészte, amely minél előbb be kíván jutni szívének várába.

Ezek után a kiválasztásig eltelt időszak feszült várakozással telt.

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény szórakozás bulvár nők televízió gúny beatrix kiválasztás alekosz 8.adás

Olga lett a villa szépségkirálynője

2011.05.16. 21:06 pimpalini

Alekosz reggel muffinnal ébresztette háremhölgyeit, no meg bőségesen és választékosan megterített reggelizőasztallal. Mindegyik sütiben személyre szóló üzenetecske is volt, melynek tartalmát mindenkinek a többiek előtt kellett felolvasni. Alekínó ismét elemében érezte magát, Magdihoz intézett aranyköpése a szokásosnál is erőltetettebb és nevetségesebb volt. "Az ananász megy az arckarakterisztikádhoz" "bók" hatására minden bizonnyal sok-sok lány "elalélt" volna, Magdi is visszafogott mosollyal vegyes értetlenkedéssel nyugtázta a szokatlan mondatot. Az üzenetek kapcsán két hölgy is megsértődött, Barbara és Olga vissza is vonultak a hálószobába. A távozó Alekoszt később Barbara az ajtóig kísérte, s ismét megölelgette, mondhatni lihegett utána, mint egy hálás pincsikutya.

Reggeli után a testvérére féltékeny Bea és Magdi egymással keveredett vitába, Bea ugyanis azt érezte testvére viselkedésén, hogy próbálja őt a háttérbe szorítani, s elnyomni közeledéseit Alekosz felé. Magdi elhatározta, hogy ellentétben másokkal, ő nem fog rámászni lovagjára, nem rajongja körül, nem csókolja meg minden alkalommal, hanem vár a megfelelő pillanatig. Ellentétben múltjával, nem adja oda mindenét az első szóra, s a visszafogottság stratégiáját ajánlotta nővérének is.

Később minden lány személyre szóló ajándékot kapott hősünktől. Alekosz ugyanis négyszemközt énekelt nekik egy dalt billentyűs kísérettel fűszerezve. A dalokat bensőséges beszélgetés követte. Magdi meghatódott az ajándéktól, meg is könnyezte a dalt. Ám stratégiájához hűen nem engedte megcsókolni magát. Természetesen nem (villabeli) női szemmel nézve, s leginkább hallgatva elmondható, hogy Alekosz teljesítménye nem verdeste az egeket. Még szerencse, hogy csak részleteket hallhattunk a művészi előadásokból. A dalok hatásához hozzátartozik az is, hogy Briginél este eltörött a mécses, mikor üzenetrögzítőre mondta gondolatait, érzelmeit a nappal, s a görögök "legfessebb" daliájával kapcsolatban. Nem volt utolsó alakítás.

Napközben a lányoknak Olivér segítségével villaszépségversenyen kellett magukat megmérettetni, s maguk közül kiválasztani a legszebbet. A királynőnek a jutalma egy randi volt. Ez remek alkalom volt a taktikázásra, annak kinyilvánítására, hogy ki kinek szimpatikus. Olivér ezúttal nem zabálva lépett a villába, hanem egy táblával a kezében. A terv szerint a három legtöbb pontot kapó lány között dőlhetett el a nap legfontosabb kérdése. Andrea Magdit jelölte meg, Brigitta Beatrixot, Barbara Olgát, Veronika Brigittát. A testvérpár egymást, ám nem hagyták ki a lehetőséget arra, hogy "szerényen" mindenki orra alá dörgöljék azt, hogy magukat érzik a legjobb nőnek a villában. Végül Olga is Magdira voksolt, Barbarának ez a döntés szemmel láthatóan picit rosszul esett. Mivel a harmadik helyen holtverseny alakult ki, nem három, hanem négy lány között kellett dönteni. A lányok maguk mellett és a riválisaik ellen érvelhettek, különösen fantasztikus volt Olga összeszedett gondolatsora, aki gyakorlatilag annyit mondott, hogy ő a legjobb nő, mert ő a legjobb nő. Olivér tanácstalanságot és hosszas vívódást mímelve döntött Olga mellett, aki egy szavazatot kapott, mondván a kitörő és magával ragadó magabiztosság, önbizalom miatt megérdemli a randit. Tulajdonképpen érdemesebb lett volna csakúgy rábökni a kosárlabdázó termettel rendelkező lányra, mintsem valami butuska játék után dönteni önkényesen az aznapi randiról. Ezek után Veronika nagyon kiakadt Olgára, mivel a lány azt "merte" magáról mondani, hogy ő a legszebb a villában. Ellenszenvének, a már tőle megszokott, rémálomszerűen plázacica stílusban hangot is adott, de a többiek korrektnek tartották a döntést, Beatrix  még meg is védte Olgát, mondván neki is kell egy esélyt adni. A randira készülődés perceiben Veronikából kibújt valós énje, az üresfejű, közönséges, szilikonnal feltupírozott szörnyeteg, a hárpia, aki féltékenységében legszívesebben kitépte volna Olga haját. Perceken keresztül szidalmazta, undorítóan beképzelt nőnek titulálva az orosz lányt. Látványa őszintén szólva legjobb esetben is szánakozással vegyes nevetést hozhatott ki a külső szemlélőből.

Olga a randi előtt kiöltözött, ám nem tudtuk eldönteni, hogy az Addams Family egy eddig eltitkolt szereplőjére, vagy a Kék Osztriga Bárban rendszeresen fellépő előadóművészre hasonlított inkább. Kastélykertben megtekintett operaária, egy gyönyörű teremben elfogyasztott vacsora után sajnos társalgás is következett. Alekosz komolyan megfontolt, lényegre törő, s egyáltalán nem kiszámítható kérdéseire a lány megpróbált akár több szóból álló válaszokat is adni. Ez persze nem mindig sikerült, de senki sem gondolhatta komolyan, hogy a magyar nyelvet törő leányzó gördülékenyen fog kommunikálni hősünkkel. A legcélratörőbb kérdést követően Olga kinyilatkoztatta, hogy együtt akar aludni Alekosszal, de nem nála, hanem a villában. A mit érzel most kérdésre rögtön rávágta: semmit. Majd később oroszul beszélt a dermesztően sármos Don Juan-nak érzéseiről. Később a fapados nőcsábász zongorázott is partnerének, majd a meghatottságát kosárlabdázó termetével palástoló leányt karon fogva kísérte haza. Miután Olga belépett a villába, a kíváncsiságtól nyugodni nem tudó plasztikcica rögtön rávetette magát. Ha szemmel és butasággal ölni lehetett volna, Veronika pár pillanat alatt elpusztította volna Olgát. A lány persze semmit sem mondott a randiról, fáradtságra hivatkozva rázta le magáról a kérdezősködőket. Nem tudtuk eldönteni, hogy ezt taktikai megfontolásból tette, vagy mert nem tudja megfelelően kifejezni magát magyar nyelven, az orosz nyelv ismeretét pedig senkiből sem nézte ki a villamacák közül.

Alekinó megérkezésekor meglepő volt, hogy Olivér se nem ivott, se nem evett, inkább sapkával a fején aludt az egyik kanapén. Az álmosan érdektelen Olivér kérdéseire válaszolva Alekosz sem értékelte túl jóra a randit, így elmondható, hogy véleménye, érzései ezúttal közel jártak a valósághoz.

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: vélemény szórakozás bulvár nők randi televízió gúny olga alekosz 7.adás

Évának távoznia kellett, mert nem játszotta meg magát

2011.05.16. 17:37 pimpalini

A történtek után egyrészt felesleges további favoritokat kijelölni, úgyis kiesnek, másrészt a fennmaradó némberek között nem is nagyon lehetne. A korábban már ecsetelt történések hatására az ember arra gondolt volna, hogy az esti kiválasztás alkalmával a "rámenős" és/vagy a "szilikon" vonal valamelyik tagja kap kosarat, ám nem így történt. Veronika az esti szembesítésen sikeresen kidumálta magát a kellemetlen helyzetből, sikeresen elhitette Alekosszal azt, hogy a korábbi randin taktikából, s nem a vonzalom hiánya miatt nem csókolta, nem puszilta meg. Elmondható, hogy jól játszott, bár az is igaz, hogy Alekosz körülbelül annyira volt ellenfél, mint labdarúgásban a Makói Hagymahámozók Kispályás Labdarúgó Köre az F.C. Barcelona felnőtt tartalékcsapatának. A magát a "jó feleséggé válás" útján megindult "ribizlinek" mutató Brigi benn maradhatott vallomásai ellenére is, a hivatásából kifolyólag ügyesen hazudó Andrea is kulcsot kapott, Beatrix sem sült fel az esti, négyszemközti mondandójával. Maradt Éva, aki igazából talán azért távozott, mert nem elég plasztik, nem elég rámenős, s nem eléggé magamutogató, nem eléggé ribancos.

 

Videó a kiválasztásról, s Olga háttérben történő alázásáról itt: http://alekosz.rtlklub.hu/video/128909

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény szórakozás bulvár nők idiotizmus televízió éva kiválasztás alekosz 6.adás

Alekosz, a fejét a homokba rejtő strucc?

2011.05.16. 17:04 pimpalini

A történtek után az ember és a néző is arra gondolhatott, hogy hősünk olthatatlan kíváncsisággal veti bele magát a vizsgálat eredményeit tartalmazó dokumentumokba, s a kiválasztás előtti kényes helyzet értékelését az éppen "véletlenül" a kamerák előtt falatozó Olivér társaságában végezve készül az esti ceremóniára. Ám nem így történt, legalábbis hősünk mást állított. Olivér természetesen - feltételezhető, hogy néhány szendvics és sör elfogyasztása közepette - komolyan átnézte az említett papírosokat, de Alekosz saját bevallása szerint nem nézett bele a későbbi komoly döntést igen csak meghatározható eredményekbe. Ez már csak azért is fura, mert a kamerákon keresztül akár annak a jelenetnek is tanúja lehetett, mikor a lányok egymást kategorizálták a legfontosabb kérdésekben, s ami végső soron Anita kiborulásához és hisztijéhez vezetett. Ennek során ugyanis például Veronika konkrétan bevallotta, hogy egyáltalán nem vonzódik a csődörnek tetsző csikóhoz, továbbá csupán a hírnév miatt érkezett a villába. Márpedig ez így kimondva, no meg a sikertelen randi együttesen már olyan súlyt kellett volna, hogy képezzenek, aminek figyelmen kívül hagyásához már nem elég egy struccnak pusztán a fejét a homok alá dugnia, teljes mértékben el is kellene magát ásnia hozzá. Olivér a válaszok tudatában elbeszélgetett a lányokkal, de feltételezhetően némi étkezést követően, biztosan nem üres gyomorral. Majd Alekosz is, ám már a személyre szóló eredményeket tartalmazó borítékokkal a hóna alatt. Ő is négyszemközt kérdezte ki a lányokat érzelmeikről, illetve arról, amit fontosnak tartottak elmondani a "vizsgálat" kapcsán. Mindegyik hölgyre szentelt pár percet, s mindenkinek elmondta, hogy meg sem nézte az eredményeket. Ez utóbbi tény azért is fontos, mert azok a lányok, akik elsőként beszélgethettek vele, ezt az információt átadhatták azoknak, akik később kerültek sorra. Így ők előnyt - vagy éppen hátrány, ezt nem tudhatjuk - élvezhettek az őszinteség, vagy éppen a hazudozás terén. A fejét a homokba dugó Alekosz, amolyan "alekoszos logikától" vezérelve minden beszélgetés végén megsemmisítette a "terhelő bizonyítékokat", azt mondván a hölgyeknek, hogy mindenkinek nyit egy új lapot, ad egy új esélyt. Ez mind szép és jó, csak hát pár órával később kiválasztás történt, ahol egy lánynak távoznia kellett.

Persze az éremnek másik oldala is lehet. Ugyanis elképzelhető, hogy Alekosz ismét próbára kívánta tenni a lányokat azzal az információval manipulálva őket, hogy nem nézett bele a papírosokba. Az információk birtokában ugyanis újra lemérhette azt, ki az, aki a terhelő bizonyítékok megsemmisítésének tudatában ismét képes a szemébe hazudni. Összességében ez nem lett volna egy rossz taktika, sőt, ám a kiválasztás eseményei ezt lényegében megcáfolták.

 

Vonatkozó videó itt: http://alekosz.rtlklub.hu/video/128905

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény szórakozás bulvár nők televízió kiválasztás alekosz 6.adás

Anita "falba rúgta" a villát, majd feladta a játékot

2011.05.16. 16:29 pimpalini

Az "eredményhirdetést" követően a lányok megbeszélhették egymással, hogy az említett kategóriákba ki kit helyezne el. Vagyis szerintük ki az, aki nem vonzódik szexuálisan a habtestű hellénhez, ki az, aki csak a hírnévért költözött a luxusbörtönbe, s ki az, aki más férfiak iránt is táplál vonzalmat. Az első kérdésnél a felszólalók általában Brigittára, némely esetben Évára, vagy Olgára voksoltak. A hírnév hajszolásával kapcsolatban is Brigit említették inkább, míg a harmadik esetben szinte mindenki Anitát vette elő. Anita ezt a harmadik felszólaló után már nem bírta, kiborult, s a hálószobába viharzott. Később ismét előkerült, látszott rajta, hogy lelkileg összeomlott, amire abból a gyönyörű ívű, lendületes rúgásból is következtethettünk, amit a villa falához intézett. Mindenkivel közölte, hogy őt nem érdekli sem a hírnév sem a pénz, sem más férfiak, s haza akar menni. Láthatóan a többi lány sem volt egy ilyen jelenetre felkészülve, több volt a szánakozó pillantás, mint a diadalmas, vagy kárörvendő. Pár perccel később a fiúk is megjelentek, s Alekosz négyszemközt próbálta nyugtatni, vigasztalni Anitát, biztosítva őt érzelmeiről, s kezébe helyezve a döntést a játék folytatása kapcsán. A vigasztalás mellett szemmel láthatóan jól esett a lánynak az a mondat is, hogy Alekosz a történtek - a hazugságvizsgálat és a berendezés spontán átalakítására történt kísérlet - ellenére sem küldte volna el őt az esti szívceremónián. Ezek után Anita feladta a játékot a bezártságra és versenyhelyzetre történő hivatkozással, ám hozzátéve azt is, hogy kinn, a való életben minden további nélkül állna a mérsékelten csábos pillantású csődör rendelkezésére.

 

Videó itt: http://alekosz.rtlklub.hu/video/128865

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény szórakozás bulvár nők anita televízió kiválasztás alekosz 6.adás

Kibújt a szög a zsákból

2011.05.16. 16:02 pimpalini

A Veronika-randi után Alekosz - tudom, sokak számára már a feltételezés is sértő - mélyen elgondolkodott. Eszébe jutott, hogy a lányok nem biztos, hogy férfiúi vonzereje miatt - mily "meglepő" lenne - költöztek be a villába, hanem talán a saját pecsenyéjük sütögetése okán. Felvetődött benne a kérdés: vajon a hölgyek Őt magát akarják, a VV4 nyertes celebet, vagy a milliós hozománnyal rendelkező férjet? Lehetséges lenne, hogy némely nőszemély inkább vágyik ismertségre, televíziós karrierre, mint az ő csókjaira? Nahát! Hogy milyen emberek vannak, lehetnek... Ebbéli aggályait elő is adta Olivérnek, akinek első dolga - természetesen - az volt, hogy a kamerák előtt beleevett a görög csődör reggelijébe. Alekosz fenntartásait hallva barátja is helyeslő bólogatások és szavak kíséretében tömte magába a sonkás-sajtos szendvics darabjait. Szerinte is minél előbb fényt kell deríteni az eltitkolt sumákságokra. A konszenzust ötlet, az ötletet tett követte. A fiúk elhatározták, hogy egy hazugságvizsgálós játékkal derítik ki a lányok hátsó, vagy éppen őszinte szándékait, ezzel szűkítve le a kört azokra, akik valóban Alekért választották az önkéntes "luxusrabságot", s az ezzel járó napi 10 000 forintos  tiszteletdíjat, no meg teljes ellátást. Ezek után egy komoly embernek látszó, külsőre leginkább a Die Hard 2. "idegbajos" repülőtéri rendőrparancsnokára, vagy egy középkori köztereken híreket dobpergés kíséretében felolvasó korabeli "közalkalmazottra" hasonlító egyén laptoppal és más kellékekkel bevonult a villába, s egyenként kikérdezte a hölgyeket. A helyzet a lányoknak nem kis meglepetést, megszeppenést s fejtörést okozott. A hanganalízises hazugságvizsgálat bejelentését ugyanis rémült, tanácstalan tekintetek követték. A kérdésekre négyszemközt került sor, s a "kérők" csakis igennel, vagy nemmel válaszolhattak rájuk. A műsor addigi legfeszültebb pillanatait élhettük át, hisz a helyenként vastag álarcot - és arcbőrt - viselő lányok kénytelenek voltak igazat mondani. 

Első versenyző Magdi volt, akinek szemmel láthatóan nem okozott gondot őszintén felelni a kérdésekre. Mosolygósan ült be a székbe, s lényegében fesztelenül, gondolkodás nélkül bevallotta, hogy őszinte embernek tartja magát, illetve hazudott már szerelmet másoknak. Továbbá még határozottabb nemmel felelt a jelenleg szerelmes, illetve hazudott-e magáról Alekosznak kérdésekre. Veronika randis bizonytalanságával szemben ő pillanatok alatt bevallotta magáról, hogy szexuálisan vonzódik Alekoszhoz. Éva volt a második, tőle megtudhattuk, hogy ő is őszinte embernek tartja magát, míg pár másodperces gondolkodást után azt is, hogy nem tudná leélni hősünk mellett az életét. Viszont az is kiderült, hogy Éva nem egy hozományvadász típus, hisz nemmel felelt az ön-e az, akinek Alekoszra szüksége van kérdésre is. Brigi lényegében nem okozott meglepetést, mikor megtudhattuk tőle villalétének igazi motivációit: az Alekosszal szembeni vonzalom helyett a hírnév utáni vágy hozta a villába, valamint azt is, hogy pénzért bújt már ágyba férfiakkal. Viszont őt legalább felizgatja az, ha Alekosz hozzá ér. Persze az ő szakmájában ez a tulajdonság elengedhetetlen a sikerhez. Testvérével szemben Beatrix komolyan elgondolkodott a szexuálisan vonzódik-e Alekoszhoz kérdésen, majd tétovázva, homlokát ráncolva annyit mondott, jelenleg nem. Márpedig a villába Alekoszért beköltöző nőnek egy ilyen kérdésen nem igazán kellene gondolkodni sem, nemhogy hosszas vívódást követően nemmel felelni. Meglepő módon az első este sírdogáló, Alekosztól akkor még gyermeket akaró Anita sem volt szerelmes itt már hősünkbe, de azt is megtudhattuk tőle, hogy még nem hazudott a búsképű bikának. Veronika ismét nem hazudtolta meg önmagát. 19 éves létére nem emlékszemet felelt az előfordult-e már, hogy szerelmet hazudott valakinek kérdésre. Ilyen kérdésekben a legtöbb esetben magukat filmszakadásig leivó alkoholisták szoktak hasonló választ adni, vagy a legnagyobb sumákok. Andrea állítólag szerelmes a görögbe, s a vele való csókolózást is élvezte. Olga sem hazudott még magáról Alekosznak, tulajdonképpen ezt az összefoglalókból láthattuk is. Ám őt sem a VV4 nyerteséhez történő vonzalom hozta a villába, viszont nem lenne képes Alekosznak szerelmet hazudni. Barbara ismét szerelmet vallott, ezúttal a "hazugságvizsgálat keretében", Alekosznak, ami annyira felzaklatta, hogy el is sírta magát.

Természetesen a műveletet követően Beatrix ismét Barbarának esett, ezúttal lelki sérültnek nevezve őt, s nem rabszolgának. Kíváncsian várjuk, milyen jelzők kerülnek még elő tarsolyából.

Kisvártatva a srácok és Pécsi úr eredményt hirdetett, de nem személyre szólóan, hanem általánosságban közölve a lányokkal, hogy vannak a villában olyanok, akik számára nem vonzó hősünk, olyanok, akik csak a hírnévért költöztek be a villába, s olyanok is, akik más férfiak irányában is éreznek vonzalmat. Ez a későbbi történések szempontjából kulcsfontosságú jelenet volt.

Vonatkozó videó megtekinthető itt: http://alekosz.rtlklub.hu/video/128901
 

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény szórakozás bulvár nők televízió kiválasztás alekosz 6.adás

Alekosz, az agyatlan, retardált légpisztoly

2011.05.15. 20:48 pimpalini

Alekosz egy idióta barom, egy józan ítélőképességét plasztikcicák által felszolgált kakaóért elcserélő, szánalomra méltó, agyatlan gyermek, egy eddig számára elérhetetlen, épp ezért nem eléggé ismert, értéktelenségét nem eléggé megtapasztalt világ alkotóelemei után ácsingózó gyászhuszár. A férfi nem szégyene. A minden képzeletet felülmúlóan siralmas emberismerettel rendelkező, gyerekes gondolkodású anti-Casanova. Aki vágyai rózsaszín bárányfelhőin hajózik a totális ostobaság veteményén szárba szökkenő későbbi teljes anyagi és erkölcsi, no meg szellemi megsemmisülés felé, a valóságot, realitásérzékét valahová a sufni mélyére hét lakattal zárva el. Lebuktatja, kifaggattatja a lányokat a legfontosabb kérdésekről, majd az eredményt félredobva, meg sem tekintve, második esélyt ad a hozományvadászoknak, sunyiknak, főállású ribancoknak, üzletszerű kéjelgésből lassacskán kiöregedő játékosoknak, hírnévre és ismertségre áhítozó, magukat futtató, önző nőszemélyeknek. S kiparancsolja a villából Évát, aki ugyan bevallotta, hogy nem tudná leélni vele az életét, de ehhez hasonló őszinte megnyilvánulásokat másoktól is hallottunk, sőt, ennél keményebbeket is. Éva legalább szép volt és fiatal, jó volt ránézni, még ha nem is volt egy észlény. De ki az ebben a villában? Szerethető figura volt szemben a "törtető", "rámenős" csapat többségével, az abszolút nőietlen, hallgatag Olgával, a 19 éves létére romlott, plasztikból készült, dekorációs elemként pókerbarlangban, kaszinóban dolgozó butuska karrierkováccsal.

A részletekről később. De a kiválasztás önmagáért beszélt.

2 komment

Címkék: vélemény szórakozás bulvár idiotizmus televízió gúny kiválasztás alekosz 6.adás

Alekosz, (és) a prédára éhes cápa

2011.05.15. 18:18 pimpalini

Alekosz végül, a szembekötős játék és a későbbi beszélgetések alapján, illetve Olivér befolyásoló erejének hatására - Olivérről majd később külön is esik szó - nem a gyönyörű és szende Évát, hanem a kicsit butuska, hiányosságait műtétekkel kompenzálni próbáló Veronikát vitte randira. A randi egy Tropicarium-szerű helyen volt, ahol a párocska festői, igazán romantikus körülmények között tölthetett el néhány órát. Az egzotikus állatok megtekintése során alkalmuk nyílhatott mélyebb beszélgetésre, egymás megismerésére, érzelmeik kinyilvánítására is. A sétát, s némi fárasztó beszélgetést követően a tengeri élővilágban gyönyörködő fiatalok asztalhoz ültek, s tengeri "herkentyűkből" álló menü mellett gyönyörködhettek a cápaalagútban kőröző nagy fehér cápában. Alekosz természetesen ismét elővette okoskodó énjét, mikor tudálékos stílusban, a mögötte elhelyezkedő fehér cápa latin nevével huzakodott elő az előtt a Veronika előtt, akiről már korábban kiderült, hogy nagyon sok hétköznapi dologról halvány fogalma sincsen, nemhogy bizonyos állatok latin nevéről. Csak éppen a nézők előtt koppant nagyot az okostojás, mikor a "gyilkos bálna" néven is ismert kardszárnyú delfin latin megfelelőjét is általunk ismeretlen okokból a cápához keverte. Hiába no, nincs tökéletes ember, csak magát tökéletesnek láttatni akaró. Ez utóbbi viszont meglehetősen szánalmas tud lenni, ha műveltségi hiányosságai lebuktatják. Ebben a helyzetben mindenesetre ez a tény számított a legkevesebbet, elvégre párhuzamként elmondható, hogy egy japánul nem értő, a japán kultúráról és történelemről semmit sem tudó ember előtt nyugodtan fennhéjázhatok történelmi értekezés címén bulvár újságokból szedett motorversenyzők neveivel, vagy DVD-márkák hangoztatásával, a turpisság nem fog kiderülni.

A helyzet már csak azért is volt mulatságos, mert Alekosz tartása, megnyilvánulásai és a mögötte látszó hatalmas cápa jól mutattak együtt. Velük szemben pedig Veronika, aki kissé megilletődötten eszegette a különböző finomságokat. Egyik oldalon a ragadozó, másik oldalon a feszengő préda. Vagy mégsem? Ugyanis Veronika egy olyan egyszerű kérdésre, miszerint milyen férfinak tartja Alekoszt, nem adott egyenes választ adni, csak egyfajta általános hablatyot. Az ismételt kérdésre pedig egyáltalán nem tudott válaszolni. A nézőben persze felvetődhet a kérdés, hogy aki elvileg azért jelentkezik egy műsorba, mert az általa kedvelt személy szívét szeretné meghódítani, annak miért is jelent leküzdhetetlen nehézséget a "szeretni vélt" személy férfiúi mivoltának jellemzése? Akinek ugyanis tetszik valaki, az egy ilyen helyzetben, még ha szégyenlősen is, de kimondja. Legfőképpen azt, hogy mi is az, ami a jelenlévő személyben tetszik. Ha hallgat, vagy mellébeszél, az egyet jelenthet. Nem tetszik neki az "áru". Szerintünk itt is ez történhetett meg. Veronikának nem tetszik Alekosz, csak ezt nem merte a kamerák előtt, az "álomrandi" kellős közepén közölni az érintettel. Erre utal az a jelenet is, mikor Alekosz átkarolta a lányt, s kísérletet tett egy csók eszközlésére, ám Veronika, ha diszkréten is, de elutasította. Ez utóbbi persze lehetett volna akár a figyelem további felkeltésére szolgáló megvezetés is, hogy ezzel is éreztesse a nőre vágyó, kiéhezett hímmel, hogy ő érte meg kell küzdeni. Nem hétköznapi nő, aki olcsón adja magát. Ám a verbális kommunikáció tétovázása inkább enged arra következtetni, hogy a lánynak nem tetszik a görög, s ennek ellenkezőjét nem képes eljátszani.

A randi fentiek következtében rosszul zárult, Veronika még mosolygósan lépett be a villába, de később a többi lány előtt kiborult. Alekosz pedig szomorúan nyugtázta a visszautasítást Olivér barátjának társaságában.

Vonatkozó videók itt: http://alekosz.rtlklub.hu/video/128855 , http://alekosz.rtlklub.hu/video/128857

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény szórakozás bulvár nők randi televízió veronika tropicarium alekosz 5.adás

Andrea, a "közellenség"

2011.05.15. 17:44 pimpalini

Mint már fentebb említettük, Alekosz személyesen, négyszemközt, a kendős játék keretében beszélgetett a lányokkal, s így Andreával is. Andreáról elmondható, hogy remekül használja ki testi adottságait, azok pozitívba hajló szegmenseit. Most is olyan dekoltázzsal ült "Mafladoniszunk" mellett, hogy a látvány kapcsán az emberben minden égnek állt, nemcsak az a bizonyos "zászló". Kétségkívül kijelenthető, hogy ilyen kebleket nem minden nap láthat az ember. De tulajdonképpen ennyi és nem több. Kellemetlen hang, mesterkélt beszélgetések. Más semmi. Semmi, ami az átlagon felül húzná, ami a többi lánynál többre taksálná.

S lényegében hozzá kapcsolódik a nap második fontos momentuma. Egy VV4-ből már ismert játék, amelyben Olivér levezénylésével a lányoknak egymás előtt ki kellett nyilvánítaniuk, hogy ki az, akit a leginkább nem kedvelnek, s ami fontosabb, nem tartanak őszintének. Mindez azok után, történt, hogy Alekosz Veronikát randira hívta. A voksolást persze meg is kellett indokolni. Magdi kezdte a játékot, s Andreára tette a voksát, Andrea ezt viszonozta. Ezek után - érdekes módon - Beatrix is tétovázás nélkül Andreára szavazott, mert "emberileg nem tartja jó embernek". Van benne valami. Úgy tűnik, Beatrix Barbarát nem tartja ellenfélnek, csupán az önbizalmának rombolására játszik, mikor szidalmazza. A fő ellenség számára inkább Andrea. Brigi elég kemény szavak kíséretében szavazott Barbarára, akivel szerinte Alekosz csak szánalomból foglalkozik. Barbara visszaadta a "kölcsönt", vetítéssel, megtévesztéssel vádolva Brigittát, akinek szerinte valójában nem is zsánere az ex-villalakó. Brigitta múltját és nyilatkozatait ismerve - amiben kifejtette, hogy "komzumhölgyi" tevékenységét azért a férfiért adná fel, aki kiszolgálja az ő anyagi igényeit, mondhatni eltartja - ez a szúrás talált. Kedvenc Évánk is Andreára tette voksát, mivel számára Andrea viselkedése megjátszott és mű. Anita, aki korábban Alekoszt az "utolsó esélynek", mondhatni a kiútnak tekintette egy nyilatkozatában, Brigittára szavazott, aki szerinte csak a lehetőséget, a kiutat keresi a hellén csődörben. Végül, de nem utolsósorban a szűkszavú Olga Anitát "erősítette meg" szavazatával, mert szerinte ő nem őszinte, de az ő helyzetében nem is lehet őszinte.

Összességében Andrea három szavazatot kapott, s ezzel "megnyerte" a versenyt, vagyis őt tartják a leginkább őszintétlen, kellemetlen egyednek a többiek. Ám tanulságos Brigi két szavazata is, úgy tűnik ennyi időt egy fedél alatt eltöltve a lányok már átlátnak a másikon, s felismerik a különböző motivációkat.

 

Vonatkozó videó itt: http://alekosz.rtlklub.hu/video/128855

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény szórakozás bulvár nők televízió andrea alekosz 5.adás

Éva, a nagy talány, a (viszonylag) természetes szépség

2011.05.15. 17:11 pimpalini

A játék mellett Alekosz alkalmat kerített személyes beszélgetésekre is, s ezek közül mindenképpen meg kell jegyeznünk egyet. Ugyanis a bennmaradó lányok közül a legszebb teremtés, Éva eddig nem sok kameraidőt kapott. Ráadásul a legutóbbi szívceremónia alatt ő valamiért kimaradt a szórásból, emlékeink szerint az összefoglaló nem mutatta azt a pillanatot, amikor Alekosz darabokra hullott szívének egy részét jelképező, a villában maradást jelentő kulcsot kapott volna. A hölgyeménynek még a műsor elején volt egy beszélgetése a már akkor ellenszenvesnek tűnő testvérpárral, s a kamerába mondott megnyilvánulása alapján nem tartottuk valami észkombájnak. Idézet tőle: "Szerintem a testvérpárok azok nem tűnnek őszintének." Persze ez a mondat betudható lehet a 18 éves hölgyemény korának, lámpalázának, s a szokatlan helyzetre való reagálásának is. Ugyanis a kamerák előtt élő és megélő profik is vétenek olykor egy-egy szót, vagy mondandójuknak éppen "csak" a "füle és a farka" hiányzik. Szóval Éva összességében egy nagyon helyes leányzó, nincsen feltöltött szilikonajka, nincsenek szilikon mellei, nincs festett, kivasalt haja, nincs idegesítő stílusa, nincs bosszantó hanghordozása. "Csak" önmagában, s úgy általában véve szép, csinos, kedves és őszinte. Szerethető figura. Nincs benne eszeveszett féltékenység, nem veszekszik a többiekkel, nem játszik. Azon túl, hogy már első nap közölte a testvérpárral, hogy nem szimpatikusak neki, gyakorlatilag senki arcába nem mászott bele. Mondandóját civilizáltan, kislányos bájjal adta elő. A keményen játszó Beatrix is inkább tanácsokkal látta el a számára - s tulajdonképpen valóban - "kislány" szépséget, mintsem összeveszett volna vele. Szóval Éva most végre kapott pár percet kettesben Alekosszal, akinek elmondhatta a gondolatait, érzelmeit. Beszélhetett arról, hogy ő ebben a környezetben nem tudott megnyílni, mivel nem az a típus, aki harcol, aki rögtön, ragadozóként veti rá magát a hústömegként kezelt prédára. Ez viszont nem jelenti azt, hogy nincsenek érzelmei a szilikont preferáló, kezdő nőcsábász iránt. Reméljük ez a beszélgetés megerősítette az eddig többnyire ostobán, vagy a közönségnek, nézettségnek játszva döntő "villamaflát" abban, hogy a messze legszebb lánynak igen is maradnia kell a villában. Ugyanis ma este ismét kiválasztás lesz. De erről majd később.

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény szórakozás bulvár nők televízió éva alekosz 5.adás

A hang, a beszéd sokszor többet mond, mint a látvány

2011.05.15. 17:04 pimpalini

A nap kedves játékkal kezdődött. Legalábbis nekem tetszett a szembekötős, rövid randik sora, ahol minden leányzó négyszemközt, pontosabban "kétszemközt" kommunikálhatott pár percig vágyai netovábbjával. A helyzetet mindenki másképp használta ki, volt akinek nehézséget okozott, hogy nem nézhetett a bekötött szemű Alekosz lélektükreibe, miközben érzelmeiről beszélt, mások viszont nem érezték magukat feszélyezve. Beatrix is képes volt arra, hogy meglepően értelmes gondolatokat, meglepően értelmesen vezessen elő, s ellentétben az előző napi beszéddel, ezúttal összeszedettebb is volt. Barbara a szokásos formáját hozta, meg is tapogatta a helyzetet biztosan élvező csődör kezeit, vagyis nem tudta kihagyni a testi kontaktusra lehetőséget nyújtó alkalmat. Igazából mindenki elmondta azt, amit szeretett volna, egyedül Veronika tűnt lámpalázasnak, aki - saját bevallása szerint - az idejéből egy percet csendben töltött, vagyis nem nagyon jöttek ki szavak a száján. Érzelmeit, érzéseit vagy nem tudta kellően megfogalmazni és előadni, vagy érzelmek, érzések híján nem volt miről beszélnie. Alekosz számára mindenesetre jó alkalom volt ez arra, hogy elvonatkoztasson a látványtól, s csak a hangra, a mondandóra koncentráljon. Ugyanis ezáltal a kevésbé dekoratív, ám belső tartalom, érték alapján vonzóbb hölgyek is pár perc erejéig előtérbe kerülhettek.

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény játék szórakozás bulvár nők televízió alekosz 5.adás

Eddig a "rámenőseké" a pálya

2011.05.14. 18:11 pimpalini

A pénteki nap újabb kiválasztással telt, előtte azonban a lányok ismételt megmérettetésen estek át. Beszédet kellett írniuk, s előadniuk, melyben Alekoszhoz fűződő érzelmeiket foglalhatták össze. Az ember azt hihetné, hogy olyan lányoknál, akik elvileg szerelmesek a görög nőcsábászba, pontosabban a szívét próbálják elrabolni, mi sem könnyebb ennél. Ám kiderült, hogy bizonyos személyeknek ez komoly nehézséget okoz. Összefüggéstelen zagyvaságok, banális általánosságok is születtek, ráadásul Beatrix az általa leírtakat sem mindig tudta felolvasni. Persze voltak viszonylag jó megoldások is, Magdolna, aki civilben festő, költői vénáról tett tanúbizonyságot, ugyanis mondanivalóját rímekbe szedte. Elmondható, hogy a legjobb feladatmegoldással találkozhattunk, amely, a jelenetet a luxusbuszból néző srácoknak, s a szavalásnál jelen lévő lányoknak is tetszett. Magdolna az eredményhirdetésen meg is kapta a jól megérdemelt babérkoszorút a fejére. 

Az esti kiválasztásnál azonban ez sem segített, ugyanis a három távozó egyike Magdolna lett, mellette még Dorisznak és Szilviának kellett elhagynia a villát. Szilviának a szívdobogás "ajándékozásán" kívül gyakorlatilag érdemi momentuma nem volt, persze ez betudható lehet a szerkesztők vágómunkájának is, nemcsak az ő habitusának. Kezdetben Dorisztól is többet vártunk volna, ám a lány saját bevallása szerint sem bánja kiesését, mivel nem tapasztalta meg azokat az érzelmeket, amelyek szerinte elvárhatóak lennének ahhoz, hogy Alekosz arája lehessen belőle. Annak ellenére, hogy Alekosz gyakran hangoztatta azt, hogy számára az oltalmat kereső, gyengébb nők a legvonzóbbak, az eddigi kiválasztások alapján nyugodtan kijelenthetjük, hogy a rámenősebb, plázacica típust részesíti inkább előnyben. Persze az is lehet, hogy figyel a nézettségre is. Ugyanis a nézettséget nyilvánvaló, hogy jobban szolgálja a gonosz mostohaként viselkedő, veszett kutyaként csaholó Beatrix, szintén nagyszájú, s dekoratív testvére, no meg a minden este meztelenkedő, szeméremre nem túl sokat ügyelő Brigitta. Vagyis azok a nők, akikről a közönség számára már kiderült, hogy a testükből élnek. Természetesen Andrea is okoz mókás pillanatokat, már ha valaki szereti azokat az embereket, akiknek egyszerre idegesítő a hangjuk, a beszédstílusuk és a mondanivalójuk. Fogalmam sincs, hogy Andrea mit értékesíthet, de nem lennék a leendő vevői helyében.

Az este nem múlt el veszekedés nélkül, úgy látszik a szinte hajtépésig fajuló szájkarate most már mindennapossá válik. A kiválasztásnál ugyanis négy lány maradt egy kulcsra. Aminek átadását Alekosz úgy konferálta fel, hogy azt a hölgyet várja, akin tényleg látszik, hogy megcsapta a szerelem szele, mondhatni Kupidó nyila áll ki a hátsójából. S ezek után átadta a meghatódott Barbarának, aki ezt egy csókkal jutalmazta. A látványosan kapatos Alekosz ennek nem is állt ellen. Miután Alekosz távozott a villából, a történtek miatt Beatrix ismét csak nekiesett Barbarának, s a tőle már megszokott, minősíthetetlen stílusban, a dohányzó, s éppen mással társalgó Barbarát meg sem hallgatva, folyamatosan kaffogva öntötte rá a szitkokat. Testvére ezúttal csak asszisztált a műsorhoz. Barbara az egész jelenetet jól tűrte, vissza-visszavágott, bár látható volt rajta, hogy nem esik neki túl jól a szörnyeteg dühöngése. Nyugodtan kijelenthető, hogy Beatrix VV4 Éva "legjobb napjait" is lepipálja már most, a féltékenység, s a minden áron való győzni akarás szinte elveszi az - amúgy sem sok - eszét.

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény szórakozás bulvár nők televízió alekosz 4.adás

Lesz még itt hajtépés

2011.05.13. 08:35 pimpalini

Úgy tűnik, a lányok közötti konfliktusok napról napra hevesebbek lesznek. Ezúttal az a tény váltott ki majdnem verekedést, hogy az egész napos randira történő kiválasztást követően Andrea egy kerti növényre teregette fürdőruháját. Ennek a műveletnek a logikáját nehéz lenne megmagyarázni, lehet, hogy otthon a spánielje farkára köti a frissen mosott törölközőket, vagy épp a rododendron leveleire pakolja az elmosott poharakat? Beatrix ezt - szerintünk jogosan - szóvá is tette, bár a kissé kemény hangnemben azért vaskosan benne volt a sértett női önérzet is, ami Andrea kiválasztása nyomán benne tombolhatott. Egy szó, mint száz, a lányok kemény szócsatába kezdtek, amibe természetesen Magdi is beszállt nővére oldalán. Végül az erotikus fotózásban jeleskedő testvérek, akikről egy ismeretlen informátor által az is kiderült, hogy bájaikat pénzért árulják, s nagyobb összegért akár édeshármast is vállalnak, Andreára csapták az ajtót, aki a többieknek annyit mondott, hogy legközelebb lehet, hogy pofozás lesz a dolog vége, ha nála elszakad a cérna.

Az összecsapást már alig várjuk. Az eddigiek alapján nyugodtan kijelenthető, hogy nem IQ-harc lesz, az biztos. Sajnos azt még nem sikerült eldönteni, hogy adott esetben az infantilisen vihogó némbernek, vagy a jól megtermett szexipari munkás testvérpárnak szurkoljunk.

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény szórakozás bulvár nők televízió veszekedés 3.adás

Randi édesnégyesben

2011.05.13. 08:30 pimpalini

Tréfás és feszült jelenetekkel indult a nap a villában. Megtudhattuk, hogy egy méretes, pontyszerű hallal is lehet erotikusan zuhanyozni, illetve a vasvillán gitározás a zuhany alatt akár célravezető is lehet csábításügyileg. A nap azzal kezdődött, hogy hellén trubadúrunk Olivér társaságában, no meg "nagypapa felszerelésben" (csoszogós papucs és ódivatú köpeny) kora reggel felverte a lányokat, akiknek mindenféle fazonigazgatás, smink, s egyéb reggeli előkészületek nélkül kellett felsorakozniuk az udvaron. Hősünk célja ezzel az volt, hogy meglássa a csupasz valóságot, amit általában a kozmetikai szerek gondosan elrejtenek. Alekosz, mint egy gyakorlott lókupec, végigmustrálta az álmosan pislogó hölgyeményeket, akiknek, mint rabszolgáknak a vásáron, pár lépést még lejteniük is kellett a többiek előtt, mielőtt visszamehettek a hálószobába.

A reggeli ébresztőt itt lehet megtekinteni: http://alekosz.rtlklub.hu/video/128617

A következő feladat egy fürdőruhás tusolás volt kinn az udvaron, melynek során valamilyen oda nem illő tárggyal kellett erotikusan, vágykeltően tusolni. Alekosz és Olivér egy sarokból figyelték a történéseket, s különböző instrukciókkal, valamint "személyre szabott" tárgyakkal látták el a hölgyeket. Mókás volt, mikor Magdolnának méteres kürttel, Andreának egy vasvillával, Barbarának festőtekerccsel, Veronikának egy vekni kenyérrel kellett magából erotikus démont csiholni. Magdi elébe ment az eseményeknek, ő maga választott a kellékek közül, ráadásul pont a lányok számára legkevésbé tetszetős dolgot, a halat, mondván, hogy aki vonzó, minden körülmények között vonzó. Az egész megmérettetés tétje egy egész napos randi volt, ahová a legjobb három hölgy kísérhette el a delejes tekintetű nőcsábászt.

A feladatról videó itt található: http://alekosz.rtlklub.hu/video/128619

A bemutató után a fiúk összedugták a fejüket, s a tétova Alekosznak Olivér azt tanácsolta, hogy ha a "műsorszámok" alapján nem tud dönteni, akkor döntsön szimpátia alapján, s fogja rá a bemutatóra. Botcsinálta Casanovánk végül Magdit, Barbarát, aki egy tortát kent magára a tus alatt, s Andreát választotta. A helyszín egy borvidék volt, a képek alapján pontosabban nem nyert megállapítást, hogy a Balaton, vagy a Velencei-tó partján.

A randevú során minden hölgy eltölthetett 10-15 percet Alekinnyóval, miközben valamiért szőlőt kellett taposniuk. Közben természetesen a magára maradt két nőstény keményen kibeszélte a harmadikat. A közösen elfogyasztott vacsora alatt a lányoknak tósztot kellett mondaniuk, ami abban döntött, hogy ki töltheti a VV4 nyertesével az estét is. Mivel Magdi saját bevallása szerint sem tud tósztot mondani, s az egészet elintézte pár össze nem illő szóval, továbbá a feladatban Barbara sem jeleskedett, ők ketten idő előtt visszatérhettek a fővárosba. Ahol aztán a sértett anyatigris önérzetével, hosszú perceken keresztül ecsetelték a többi lány előtt, hogy mennyire sportszerűtlen volt egy ilyen nehéz megmérettetéssel kigolyózni őket. Végül a féltékenykedő nők arra jutottak, Alekosz nyugodtan használja ki a helyzetet, menjen el addig, ameddig tud, hisz később már úgysem teheti.

Tehát Alekosz és Andrea kettesben maradtak, s egy romantikus estét tölthettek együtt, amely csak azért nem lett tökéletesen az, mert az ember néha pukkadozott a nevetéstől a társalgás hallatán. Például Alekosz udvariasan szinte mindig megkérdezte Andreát, vele tart-e mondjuk a vacsora asztalhoz, sétálni, vagy leülni egy padra. Mintha ez az adott helyzetben nem lett volna magától értetődő. Az estet egy heves csókcsata zárta, ahol Alekosz majdnem átment fojtogatóba, olyan hevesen szorongatta partnere torkát, hogy az ember azt hihette, épp egy thriller forgatásán ül. Több nem történt, bár a villa csődöre elment volna a végsőkig. Itt és most reméljük, hogy ez nem fojtogatós szexet jelent...

A randiról és az estéről videók itt: http://alekosz.rtlklub.hu/video/128621 ,http://alekosz.rtlklub.hu/video/128623

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény szórakozás bulvár nők televízió alekosz 3.adás

Az első kiválasztás

2011.05.12. 08:00 pimpalini

A mai nap izgalmasan telt, ugyanis a kiválasztás előtt a szépségversenyeken megszokott fürdőruhás bemutató és estélyi ruhás seregszemle is lezajlott. Az első egy 5-5 perces jakuzzis rapidrandi formájában, ahol Alekosz minden lánnyal 5 perc erejéig elbeszélgethetett, flörtölhetett. Hősünk ezt meglehetősen élvezte, mondhatni megfelelően és viszonylag közepesen használta ki a helyzet előnyeit. Beatrixnak csak a nyakát puszilgatta, Brigittának a "szívét" hallgatta meg, Tímea viszont szemérmes volt, s a testi kontaktus mindössze kezek összeéréséig, némi simogatásig terjedt. A "mentsük meg a bálnákat" modellmozgalom oszlopos tagja, Magdi is nagy hatást gyakorolt a helyenként választékosan fogalmazó csődörre, hisz nála Alekosz a két közepesebb dinnye nagyságú keblek közötti területet simogathatta meg szívdobbanás "vizsgálat" címszó alatt. Alekosz olyannyira egy hullámhosszon van a többi lányt terrorizálni is hajlandó aktmodellel, hogy saját szavai szerint már a lépteiről is megismerte a közeledő hölgyet. Nem tudni, hogy ez Olivér hangosabb és ezáltal hallható hívószavának, vagy a Föld szokatlan mérvű elmozdulásának, a léptek nyomán jelentkező kisebb talajrezgésnek volt köszönhető. Adoniszunkra mindenesetre a testvérpár mély benyomással bírt, s ezt később Olivérnek kifejezésre is juttatta. A legmeglepőbb, s egyúttal legeredményesebb randit Barbara mutatta fel, aki lényegében szó szerint rámászott az érdi Herkulesre, puszilgatta ahol csak érte, s végül a szájára is nyomott egy csókot. Láthatóan ez az akció nagyon tetszett a kidolgozott felsőtestű hellénnek, amit a nap későbbi történései is alátámasztottak. A marathon-i hősök kései leszármazottja ezen kívül még meglepően jól érezte magát a nem éppen szószátyár Olgával, aki pár perc után már az ölében élvezte a habokat és a fülében duruzsoló férfias baritont.

A fürdőzésekről készült összefoglaló itt tekinthető meg: http://alekosz.rtlklub.hu/video/128485

Az est egy bállal indult, ahol kezdetben Alekosz zongorázott és énekelt az egybegyűlteknek. A 8 évszakból ismert, nem kevéssé unt slágert valami okból kifolyólag nem hallhattuk végig, megjegyzem, én nem is bántam. Gyermekkorom egyik legszörnyűbb emléke az említett sorozat, de leginkább az említett dal. Ezek után a társaság csoportokra oszlott, s Alekosz mindenkivel foglalkozott valamennyit, de leginkább azokkal a hölgyekkel, akik megfelelően felkeltették az érdeklődését. Olivér is faggatta a lányokat, vagy éppen tanácsokat adott nekik, mint például a félszeg Tímeának. Ebből a részből lényegében kiderült, hogy a két gonosz mostoha szerepét játszó szőke, delfinszerű sellők is tudnak normálisan kommunikálni, ráadásul azt is közölték a fiúkkal, hogy azért oltogatják a többieket, mert ezzel akarnak a hierarchia csúcsára kerülni (ki gondolta volna). Az előző éjjel sírdogáló Anita is adott egy apró csókot hősünknek, miközben romantikus hármasban - ők ketten, s egy fülhallgató Alekosz fülében - töltöttek el pár percet a mosdóban. Az este tétje lényegében az volt, hogy ki lesz a bálkirálynő. Ugyanis ő mentességet élvezhetett a kiválasztás alól, ennek gyakorlati jelentősége körülbelül annyi volt, hogy a többi benn maradónál némileg korábban tudta meg, hogy nem kell még elhagynia a villát. A bálkirálynő Barbara lett, akinek az események némi kompenzálást nyújtottak a reggeli megaláztatást követően, mikor is a "gonosz mostohák" elég közönséges stílusban, alpári módon másztak a képébe.

A vonatkozó videók itt találhatóak: http://alekosz.rtlklub.hu/video/128487 ; http://alekosz.rtlklub.hu/video/128483

Végül a kiválasztáson Orsolya, Tímea, Ágnes és Renáta vérzett el. Mindenesetre Tímeát vigasztalhatja a tudat, hogy egy része - a bölcsességfoga - a villában maradt, míg Orsolya az esti stúdióbeszélgetés alatt bemutathatta hastánctudását, amiben azért mondhatjuk, hogy tényleg tehetséges. Renáta hiánya miatt - akiről lényegében alig mutattak be valamit a műsor szerkesztői - hazánk sertésállománya valószínűleg elpártol a műsortól, Ágnes távozásával pedig az átlagéletkor fog jelentősen csökkenni.

A napról még annyit, hogy mindenképpen pozitív élmény Éva szépsége, ami napról napra nyilvánvalóbbá válik, Andrea fürdőruhás bemutatója, ahol kiderült, hogy az értékesítéssel foglalkozó hölgy rendkívül formás keblekkel rendelkezik,továbbá nagy jelentőséggel bírt az a pár képkocka is, mikor Szilviát láthattuk öltözködni. Sajnálatos, hogy a szerkesztők valamiért nagyon hanyagolják. Brigitta, aki már az újságokban sem tagadta meg önmagát, majdhogynem büszkén felvállalva üzletszerű kéjelgéseit, a testvéreken is túltett meztelenkedésben. Ugyanis nemcsak a zuhany alatt pózolt meztelenül a kameráknak, hanem a közös hálószobában is.

Ezek után kíváncsian várunk egy igazi, modell-escort csatát a közeljövőben.

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény szórakozás bulvár erotika nők televízió kiválasztás alekosz 2.adás

Megtörtént az első meztelenkedés

2011.05.11. 16:26 pimpalini

A testvérpár érti a dolgát. Már az első adást követően "megszolgálták" a beléjük fektetett bizalmat, ugyanis ügyelve arra, hogy minden fontosabb részlet jól látszódjék, a kamerák előtt meztelenül zuhanyoztak. Ezzel nem csupán a férfi nézőknek okoztak örömet, hanem a többi lánynak is némi beszédtémát, kibeszélni valót. Céljuk nyilvánvalóan az volt, hogy ezzel is jelezzék a többieknek, ki az úr a háznál. Legalábbis megmutassák, ők nem félnek felfedni barokkos bájaikat senki előtt sem. Persze ez az ő szakmájukban teljesen természetes., itt is látszott a viselkedésükön, hogy egyáltalán nem ismerik a lámpaláz fogalmát.  Másrészről az anyag jelentős lépés lehet nekik újabb, jövedelmezőbb kuncsaftok, vagyis fotózások, "modell munkák" felé vezető úton.

A jelenetről készült videó itt található: http://alekosz.rtlklub.hu/video/12844

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: szórakozás bulvár erotika nők televízió

Meglepő ajándékok, reggelig bulizó lányok

2011.05.11. 13:02 pimpalini

Túl az első adáson, s az általános megdöbbenésen, hirtelen nem is tudom mi nagyobb probléma: Alekosz robotszerű belépője, mesterkélt mondatai, vagy a lányok önmagukban, s úgy általában. Ugyanis a fotók alapján tényleg csinosnak, helyesnek tűnő lányokról kiderült egy s más, no meg az is, hogy a tévécsatorna fényképésze megdolgozott a pénzéért. Más a fotó, s más a valóság. Emellett némely nőszemély esetén nyugodt szívvel le lehet porolni a "hallgatni arany", vagy éppen a "ha csendben maradtál volna, bölcs maradtál volna" kifejezések valamelyikét, ugyanis stílusuk, mondataik a - helyenként előnyös - külső alatt rothadó belsőt, közönségességet, vagy csupán ostobaságot takarnak. Az egy dolog, hogy valaki egy értelmes mondatot nem tud megfogalmazni, de akkor legalább húzódjon a háttérbe.


Az is bebizonyosodott, hogy a cizellált "escort" kifejezés valójában örömlánykodást, luxusprostitúcíót takar, ahogy azt sejtettük. A meglepetés csupán annyi, hogy Brigittáról mindez már a műsor elején kiderült. Persze ebben a szakmában lehetnek a villában vetélytársai is, hisz a tetoválásait takarni alig tudó, állítólagos modell, Magdi útszéli stílusából s testalkatából következtetve is inkább arra gondolnánk, hogy a főállású anyaság előtt jobbára férfiak ágyában használta testi adottságait, mintsem a kamerák, fényképezőgépek előtt. Persze az is igaz, hogy a két tevékenység között sokszor, s sokaknál szoros kapcsolat lelhető fenn, így a modell szó lényegében ma már takarhat bármit. A hölgyemény legalább - a feltűnően dús és formás keblek mellett - önbizalommal jól el van látva, hisz szerinte ő és testvére a legjobb nő a villában, ami azért nála körülbelül akkora túlzás, mintha egy elhízott, ellenszenves, anyakoca akarna szarvasok között aranyérmet nyerni.


Az eseményekről annyit, mert azért történések is voltak, hogy a lányok megajándékozták az érdi csődört, majd italoztak egy kicsit, s kibeszélték egymást. Az egészből talán az ajándékozás rész volt az, ami helyenként jelentős megdöbbenést, vagy éppen hahotázást válthatott ki a tévé előtt tespedő nézőkből. Mert a szinte közhelyes, közösen elfogyasztandó gumicukor mellett előkerült egy félig megrágott bölcsességfog, néhány könnycsepp, sőt, "igazmondó" tükör is. Valójában a vetélytársak elsöprését szimbolizáló 15 db elfújt pihetoll is inkább szólt magának a "kérő" egójának, mint hősünknek. Persze Szilvia szívdobbanás hallgattatása Alekosznak biztosan emlékezetes lesz, hisz ilyen dús, formás kebleket, akarom mondani "szívet" szívesen hallgatna sztetoszkóppal bármelyik másik férfi is. Szilvia melletti másik nagy favoritunk, Dorisz, énekelt Alekosznak, amivel biztosan jobban megfogta zene iránt fogékony, hajlott hátú Adoniszunkat, mint egy-két szilikoncici, műtött ajkak, vagy garázsnyi fenék.


Ma este már kiválasztás, négy lánytól el kell búcsúznia Alekosznak, ami nem lesz egyszerű, hisz ennyi idő alatt lehetetlen 16 lányt annyira megismerni, hogy megalapozott, nemcsak külsőségeken alapuló döntést lehessen esetükben hozni. Persze ha figyelembe vesszük a műsor komolyságát, amit a macskaeledel és toilett-papír szponzor is jelezhet, továbbá azt a tényt, hogy hétköznapi lányok helyett főállású ribancokat is szerződtettek tölteléknek, akár azt is mondhatjuk, megrendezett showról van szó, aminél lényegében teljesen felesleges logikát keresni. A három hét műsoridő is inkább arra enged következtetni, hogy az RTL Klub minél rövidebb idő alatt le akarja zavarni az egészet.

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: vélemény szórakozás bulvár nők televízió gúny alekosz 1.adás

A rajtvonal előtt

2011.05.10. 13:38 pimpalini

Elérkeztünk a műsor első napjához, már csak órák választanak el minket attól, hogy elinduljon egy újabb, mély szellemi tartalmakat, fontos tanulságokat magában hordozó, pálinkaivásban, s kolbászfogyasztásban tobzódó valóságsó. Adoniszunk hihetetlen népszerűségnek örvend, a bulvárhírek szerint sok-sok cég áll sorba, szinte küszöbön térdepelve a kegyeiért. Nem lennék meglepve, ha az Alekoszos óvszert Alekosz sör követné, de például az Alekosz kolbász, vagy az Alekosz kisüsti sem kívánna túl nagy brainstormingot a reklámszakma nagyágyúitól. Természetesen az idő sürget, hisz ma már adás lesz, így a cégek szemszögéből nézve  nagyon nem mindegy, hogyan, s legfőképp miben vonul be a VV4 "meglepetés" győztese ismét a villába, megszemlélni háremét. S ha már a hárem szóba került. Tekintve az egy szobára jutó "paciarcok", "kancafejek" nagy számát, a televízió előtt ülő, s epekedve, vagy éppen nyálcsorgatva maga elég bámuló közönség ne lepődjön meg azon, ha előbb-utóbb lónyerítésszerű hangok szűrődnek majd ki a villából.

De térjünk vissza Alekosz - feltételezett - bevonulásához, ami ugyebár ideális reklámlehetőség sok-sok gazdasági szereplő számára. Kezdjük azzal, hogy az alapruházatnak mindenképpen a már jól megszokott fehér színű fecske alsónadrágnak, s szintén fehér atlétatrikónak kell lennie. Persze az atlétatrikónak nem szabad elfedni hősünk egyik leginkább "szemet gyönyörködtető" és egyedi, mondhatni alekoszos vonását, a rossz testtartásból és nagy mennyiségű alkoholfogyasztásból adódó, remekül kihangsúlyozott pocakot. Tehát a trikó maximum köldökig érhet. Ezek után mindenképp szükséges egy nagyjából lábszárközépig felhúzható zokni, amihez természetesen - hisz Alekosz úriember - sötét színű, alkalmi  bőrcipő dukál. Ez az alap. Erre jöhetnek a reklámtermékek, vagy másik szemszögből nézve a "Tribunus" ékszerei, fegyverei. Nyilvánvaló, hogy egy ilyetén nagyságnak megfelelő fejfedő dukál. Az öltöztetést kezdjük tehát felül. A babérkoszorú már ódivatú, elkoptatott, mondhatni lerágott csont. Mellesleg nem tudom elképzelni, hogy ki vásárolna - zöldségesek kivételével - reklámfelületet egy ilyen fejfedőn. Ráadásul az egésznek illenie kell a hajlott hátú csődör egyéniségéhez is. Kompromisszumos megoldásként nagyszerűen alkalmazható egy söröskupakokból, vagy söralátétekből - ez utóbbi reklám szempontjából üdvözítőbb, hisz messzebbről látszik, s nem kell rendszeresen ráközelítős kameratrükkökkel operálni - font koszorú, ami azért néhol látszani engedi a dúsan zselézett hajfürtöket. Egy uralkodónak személyre szabott palást is dukál. Itt javasoljuk a kellemeset összekötni a hasznossal, vagyis ideális választás lehet egy óvszerekből - pontosabban óvszeres tasakokból - összevarrt, uszályszerűen kialakított alkalmatosság. Ha a "sors", a kamerák és a természet úgy kívánja, akkor csak egy laza mozdulat, s máris megoldott a védekezés. Emellett fogadásokat is lehet kötni arra, elfogy-e a műsor végéig "ruhadarab" vagy sem.

Jöhet a fegyverzet. Az ország egykori nagyjai általában ünnepi alkalmakkor is díszkardot hordtak övükön, tehát Alekosztól sem tagadhatjuk meg ezt a kiváltságot. A dolog kétféleképp képzelhető el. Egyrészt egy egyedi, 1,2 métert meghaladó méretű kolbászt dugunk át hősünk alsóján. Ez lenne az egyszerűbb, ám kényelmetlenebb, s kevéssé higiénikus megoldás. A másik - ráadásul nagyobb reklám lehetőséggel bíró - megoldás egy szeletelt, csomagolt kolbászokból álló öv, melyhez remekül lehet csatlakoztatni a fent említett, fegyverszerű, 1,2 m hosszú alkalmatosságot. Végül, de nem utolsósorban Alekosz kezébe megfelelő jogar illik. Ma már nem túl nehéz egy ügyes üvegfújónak jogar alakú pálinkásüveget készíteni, amit minden szükséges alkalommal hősünk egy laza mozdulattal szájához illeszthet, de tartalmát akár körbe is kínálhatja.

Mindez - állandó, de akár egyszeri viseletként is alkalmazva - kitűnő reklámhordozó, pozitív eredménye nem kétséges. Ráadásul minden műsor végén ki lehet írni, hogy "Alekosz ruházatát a Lifestyle's, a Gösser, a Pick és a Molnár Pincészet biztosította.

Természetesen este nagy érdeklődéssel várjuk, terveinkből, képzeteinkből mi is valósul meg.

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény szórakozás bulvár beharangozó televízió alekosz

Alekadonisz feleséget keres, lássuk a felhozatalt!

2011.05.09. 15:22 pimpalini

Az ilyen műsorok azok, amelyeket "jobb társaságban" nem illik nézni, pontosabban kategorikusan tagadni kell, ha mégis láttunk belőle pár - órányi - képkockát. Ennek ellenére még a fanyalgókat is érdekli, érdekelheti, kik is azok az emberek, akik egy ország előtt hajlandóak leégetni magukat azzal, hogy többé-kevésbé - ezt majd a közeli jövő eldönti - hagyják, hogy a görög szexkiborg kamerák kereszttüzében, egy ország nyilvánossága előtt rájuk másszon.

Persze nincs ebben semmi különös. Köztudott, hogy a magyar nők - meg persze a férfiak (lásd. Szandika népszerűsége) - egy részét nem az eszéért fogják ellopni. Például azokat a csitriket sem, akik a haknizó VV Olivértől kértek autogramot a "fellépésein", mintha valami hőstettet, megismételhetetlen produkciót hajtott volna végre azzal, hogy egy bárpult mögött sört csapolt. Ráadásul az említett műsor hölgyeinek egyike a drótkefét megmászó sün kitartásával bíró Alekosz felesége lehet, ami - ha az anyagiakra gondolunk - nem is rossz üzlet.

Szóval tekintsük meg a felhozatalt:

Ágnes. Egy látszólag leharcolt, messziről nőnek látszó, csúnyává szabott, metszett, természetellenesen festő nőszemély, állítólagos "vállalkozó" és nyelvtanár. Nem tudni milyen motivációval vág neki a műsornak, ismertséget szeretne, vagy csupán nagy az önbizalma? Természetesen akár sikerrel is járhat a szinte állandó alkoholos befolyásoltság alatt álló Alekosznál, hisz szereti az érett, asszonyos nőket. Mivel Alekoszt láthattuk már udvarolni nálánál idősebb  nőknek is, bár milyen nőnek nem, a kor nem lehet akadály.

Andrea Dallas rajongóknak ideális választásnak tűnhet, hisz meglepően hasonlít az 50-es éveiben járó Ellie Ewing-ra. Hősnőnk 33 éves üzletkötő, előbbi nem nagyon látszik rajta, persze lehet, hogy a fotó előnytelen, mert minimum 10 évet öregít. Ha arra gondolunk, hogy normális ember nem megy el ilyen műsorba szerepelni, akkor azt kell feltételeznünk, hogy Andreának már csak a foglalkozási ártalmak elszenvedése előtt sem lehetett esze, vagy a kevés, ami volt is, az üzletkötői "szakma" szocializációs folyamatának termékeként mehetett el. Összességében miatta sajnálom is kicsit Alekoszt. Hisz senki sem kíván maga mellé olyan egyedet, aki sokat beszél és egy gyengébb pillanatot kihasználva még egy univerzális fülpiszkáló-dugóhúzót is képes rásózni az emberre.

Anita, 30 éves beszerzési asszisztens, aki bizonyos viszonyrendszerben tekintve tényleg csinos, bár a lovak által desszertként előszeretettel fogyasztott kockacukor meglepő módon hiányzik a szájából. "Csábos" mosolyából csak arra tudunk gondolni, hogy a "híres pasi különb pasi" (Tabáni István jelenség) kór feltételezhetően teljesen megfertőzte kéjre éhes szervezetét. Alekosznak minden bizonnyal tetszeni fog, hisz saját bevallása szerint kedveli az oltalomra vágyó hölgyeket, ráadásul Anita dekoltázsán látható, hogy adott esetben nagyon is lenne mit védelmezni, ha úgy hozza a sors.

Barbara, a 25 éves szakács hölgyemény kultúráltan kedves vigyora önmagáért beszél. Meglehetősen unikális jelenség, nagyjából tizenkettő egy tucat minden 5000 főnél gyérebb lakossággal bíró településen. Ezen az sem változtat, hogy picit hasonlít a "Benkő feleséget keres" műsor egyik leányzójára. Ettől függetlenül fiatalos, vidám megjelenése üdítő színfoltja lehet a műsornak. Alekosznál két dolog miatt rúghat labdába, egyrészt mert nő, másrészt mert kicsit hasonlít a villabeli Anikóra.

Beatrixról, a 27 éves "modellről" megint nem egyszerű írni, hisz ma Magyarországon a modell szó sejtelmes volta sok mindent takarhat. Az egyszerre, különböző testüregekben eltüntetett férfi (és női) nemi szervek rekordjától egészen az iskolaújságban megjelent, bakancsban és miniszoknyában pózolós fényképekig tényleg bármit. Azt viszont bánom, hogy a "lófej", "csikóarc" kitételt  idejekorán ellőttem. Nem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy a leányzó modell karrierjének tekintélyes részét ménesek közelében, istállókban, lovardákban, lószerszám vagy abrak reklámozásával töltötte. Mindenesetre "természetes szépségnek" tűnik, "mindenféle művi beavatkozás nélkül", ezért Alekosz kedvelni fogja.

Brigittánál, akinek tulajdonképpen helyes arca van, igéző szemekkel, eltűnődhet az ember, miért is akar ő egy valóságsó hősétől bármit is. Ám egy 23 éves escortnál eleve "szakmai ártalom" lehet a híres, s feltehetően pénzes fószerek utáni szaladgálás, mely "sportban" az sem okoz túl nagy problémát, ha az épp imádni kívánt egyed 8 lábbal, retardált légpisztollyal, vagy háromszoros korfölénnyel rendelkezik. Ennél a pályánál egy Alekoszos valóságsó beugró lehet a komolyabb "vadakhoz", netán a celebvilágba.

Dorisz és Éva. A 18-20 éves tanulók, a romantikusan szűzies és a szűzkurvának látszó (gyanítom Éva nem állatorvosi egyetemre jár, inkább kommunikáció és média szakra) nagyon cukik tudnak lenni. Sok, meglett férfi álma egy ilyen lány, hisz ők adott esetben minden férfira ugranak, akinek két lába van, két füle, szórakoztatóbb a meleg víznél (kicsit virítja a lóvét), s jelentős korfölénnyel bír. Ugyanis lehet róla sztorizni a "barinőknek", mennyire állat már "igazi férfival" járni. A televíziót bámuló férfilakosság nevében remélem, Alekosz kihozza a sötét, hosszú fürtökkel megáldott, cicaszerű Doriszból a doromboló, szexéhes nőstény oroszlánt. Éváról még annyit, hogy Alekosz újfent nem ússza meg, a "sors" ismét összehozza egy "robbantott hajú" nősténnyel, akiről első látásra egy 80-as évekbeli musical, vagy Heather Locklear jut az ember eszébe.

Magdi 25 éves modell. Úgy tűnik, a "modell" műfaj a VV 4-hez hasonlóan itt is túlreprezentált, számtalan férfi (9-99 éves korig) nagy örömére. Hiába no, pornószínészektől, és/vagy kamerák előtt meztelenül fetrengő libáktól lehet igazán elvárni a nézettség növelését. Magdi ráadásul adottságai révén simán lehet az úgynevezett "ügyeletes bögyösmaca", szexbomba karakter, akire a 14 év alatti fiúcskák szájukat tátva, jobbjukkal görcsösen markolászva szabadon gerjedhetnek. Szóval borítékolható, hogy nagy rajongótábora lesz. Sőt. Amennyiben valamiért Alekosz hanyagolni fogja, televíziós, vagy pornócsatornás karrierje akkor is biztosítottnak tűnik.

Magdolna 28 éves festőművész kedves mosollyal, s vonzó, hűséges nőstényszarvas szemekkel. Az ő választása sem meglepő, hisz a közszájon forgó sztereotípia szerint a művészet gyakorlása sokszor őrültséget kíván, a zsenialitást pedig állítólag csak egy ecsetvonás választja el a komplett idiotizmustól. Így egyáltalán nem meglepő, hogy ő is a háremhölgyek között szerepel magasröptűnek hangzó foglalkozása ellenére. Ráadásul ha művészek vagyunk, mi lehet nagyobb reklám műtárgyainknak, mint egy országosan bámult valóságsó?

Olga 25 éves, s tanuló. Róla első látásra is belátható, hogy a magyar középfokú- és felsőoktatás nagy talányával van dolgunk. Mert mit is tanulhat ez a nő? A nő, akinek elfelejtették elmondani, hogy fotózásnál utoljára óvodában birizgáljuk a hajunkat, s próbálunk bociarccal bámulni, 5 éves kor fölött csak akkor, ha épp felnőtteknek készítünk naptárat?  A tekintetéből, ami alapján kijelenthető, hogy vehetne néhány órát a legelőkön csendesen kérődző szarvasmarháktól, és értelmet nem kicsit nélkülöző arckifejezéséből nehéz lenne kitalálni melyik egyetem melyik karán, vagy melyik középiskolában boldogítja miniben és topban a vizsgáztatókat. Persze az is lehet, hogy a modern idők, a 21. század Anettkájával van dolgunk, akit ez a műsor fedez fel.

 

Orsolya 39 éves értékesítési ügyintéző (már megint az értékesítés szellemi magaslataiba ütköztünk, amihez ugyebár rengeteget kell tanulni és tapasztalni) és hastáncos. Ez a foglalkozás páros már önmagában megér pár perc önfeledt kacagást, hisz az eset felfogható úgy is, hogy a hölgyemény lényegében hastáncos, s a saját "portékájának értékesítését" önmaga végzi, vagyis nincs futtatója. Rosszindulatot félretéve úgy tűnik, az RTL nem tud szabadulni a táncosoktól, így lesz aki Alekadoniszunk előtt magát riszálva hősünket újabb hosszú, szellemes monológokra bírja. Mindenesetre Alekosz biztosan meglátja benne a szépet, hisz az utóbbi hónapokban mindennél jobban nyilvánvalóvá vált, hogy bensőséges kapcsolatot ápol az alkohollal.

Renáta a következő feleségjelölt, s személyes vélemény alapján az egyik nagy favorit Legalábbis arra, hogy kivel fekszik le kamerák előtt biztosan Alekosz vagy kiről kerül le először egy "óvatlan" pillanatban "véletlenül" a melltartó, bikini felső, vagy a komplett ruházat. Nos, a 29 éves fényképészünkkel sok-sok férfi szívesen művelne közös fotózásokat, szívesen eszközölne közös beállításokat, s a sötétkamrában is rengeteg időt töltenének el vele. Azt hiszem ő volt az, aki a műsor beharangozójában feltett kérdésre, mit is akar Alekosztól, rögtön rávágta a lényeget: szexet. Az önkritika erényének ilyetén megnyilvánulása üdvözítő jelenség, jó, ha az ember tisztában van a képességeivel, s tudja mire teremtette a "Tervező". Emellett arcára tekintve a mindenben szkeptikus honpolgár könnyebben elhiszi, van abban valami, hogy az ember és a sertés génállománya között sok hasonlóság van.

 

Szilvia a következő "kérő", aki "meglepő módon" tanuló. Már megint egy tanuló, aki ráadásul 22 éves. Úgy látszik, Alekadonisz leginkább a fiatalabb hölgyek szívét hódította meg, s eszét vette el. A hölgyről röviden annyit, hogy ilyen adottságokkal lényegében mindegy mit tanul, ez lenne az utolsó kérdés, amit egy, Alekoszhoz hasonlóan kiéhezett kan négyszemközt, a kukkoló kamerák teremtette romantikus légkörben, feltenne neki. Mindenesetre ha mellmagasságból feljebb emeljük a tekintetünket, s elvonatkoztatunk a bombázó alaktól, feltehető a kérdés, miért is néz ki a leányzó körülbelül 30 évesnek? Csak nem kamu karakter? Vagy a fotós végzett rossz munkát?

Tímea, 25 éves kozmetikusunk átlagos jelenség. Tényleg nincs benne semmi különös, a tekintete, arckifejezése kicsit Évásan "karakteres", így akár a végén befutó is lehet.

 

Veronika, vagy inkább Virgil, Tamás, Csaba? Szóval Veronika, 19 éves felszolgálónk, erős transzszexuális felhangokat hordoz magán. Úgy látszik a tévécsatorna nem adja fel a politikai korrektség elvét, nehogy még a végén elfogultsággal, kirekesztéssel vádolják. Kérdés, hogy miért kellett egy szétműtött, ronda valamit az emberek elé helyezni, szebbet, vagyis inkább kevésbé panoptikumba valót nem találtak volna?

Egyszóval vannak nagyon szép hölgyek, igen dekoratív külsejű nők, s csinos lányok is a tizenhat szereplő között, kérdés, a külső milyen belsőt takar. Ez csak az első adásokat követően derül majd ki.

Ezek után izgatottan várom a műsort, s csak "remélni tudom", hogy nem süllyed el a Delhusa Gijon feleséget keres, Ágnes asszony férjet keres műsorokhoz hasonlóan a tévécsatorna székházának pincéjében...

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény szórakozás bulvár nők televízió gúny vv alekosz

süti beállítások módosítása